Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-103

Az országgyűlés képviselőházának lakásépítési alapot akar létesíteni, amely a közület rendelkezésére álló adminisztrációval külön költséget nem igényel. így az adminiszt­ráció olcsóbb, akármilyen megoldást válasz­tunk azonban, akár a szövekezeti megoldást, akár a magántőke bekapcsolását, akár a közü­letig építkezést, a kérdést feltétlenül el kell indítani. T. Ház! Bizonyos az, hogy a közület fontos feladata, hogy az emberek hajlékhoz juthassa­nak. Ne nézzük tétlenül, hogy munkások nem tudnak Lakáshoz jutni. Ez, mint az előhb is említettem, közületi feladat. Kérem a pénzügyminiszter urat, rendezze végre a földszintes" és az egyemeletes házak ügyét. Budapesten adjon akár csak 15 eszten­dős adómentességet. Aki egy földszintes ház helyére többemeletes házat épít, a földszint után fizessen adót. Ezzel tehát nem szüntetjük meg az adótárgyat, a földszint továbbra is adóköteles, az első, második, harmadik és negyedik emeletek után azonban nemcsak az állami, hanem a városi adókra is adjanak men­tességet. Szerény véleményem szerint feltét­lenül erősíteni kell a lakástermelést, hogy a munkáslakásokon felül megépítsük azokat a többi lakásokat, amelyek az új házasok el­helyezésére szükségesek. T. Ház! Az adómentesség kérdésénél bor­zasztóan sajnálom, de mégegyszer kell Peyor t. képviselő úr beszédével foglalkoznom, azért mert, kifogásolta az adómentesség kezelésénél azt a rigorozitást, hogy nagyon megnézik, hogy az alapot jól ástá!k-e meg, hogy a konyha mérete, a szoba mérete megfelel-e az előírások­nak. Ö ezt roppant módion kifogásolta. Erre megint csak azt tudom mondani, én csodál­kozom, hogy szociáldemokrata részről hangzik el ez a kifogás. Éppen nekik kellene a legjob­ban dicsérni a pénzügyminiszter urat, mert megakadályozta azt, hogy egyes háztulajdono­sok nyerészkedésből rosszul építsenek meg há­zakat, a köztől adómentességet élveznek és amikor az adómentesség lejár, akkor a ház összeomlik, nem is szólva arról, hogy a fenn­állás ideje alatt is szenvedtek a házban lakók. T. Ház! Az adómentességnek nagy része van abban, hogy végre nagy* küzdelemmel sikerült elérnünk, hogy egészséges lakások ter­melődjenek* hoigy példának okáért a cseléd­szobák ne a Lichthofra nézzenek, hanem azok is emberiek legyenek, hogy például a konyhák ne lyukak legyenek, hogy a szobák megoldása ne csak azt célozza, hogy_ nyerészkedő módon a telket jobban kihasználják. Igen is ezeknek a kérdéseknek szabályozása az adómentességi rendelet, a, pénzügyi közegek és a pénzügy­minisztérium műszaki közegeinek az érdeme, az ő érdemük, hogy rend lett. Ha a köz vala­kinek adómentességet ad, akkor tessék egészsé­ges házakat építeni, (Taps a jobboldalon) Azt sem tudom elfogadni, amit Peyer t. képviselő úr mondott, hogy milyen a helyzet akkor, ha valaki nem mérnökkel, hanem valaki mással építteti a házát. Hát talán kontárokkal épít­tetik? Kontárok építkezésére pedig adómen­tesség sem Budapesten, serni a vidéken nem jár. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a közé­pen.) T. Ház! A legnehezebb, de talán a legfon­tosabb kérdés az építési hitel kérdése. Ennek megoldását mástól nem kérhetein és nem is várhatóm, mint ä pénzügyminiszter úrtól. Ha a magántőkét akarom ösztökélni, ha a magán­telektulajdonosokat építkezésre alkarom ser­kenteni, akkor gondoskodnom kell a hitelkér 103. ülése 19hO április 30-án, kedden. 417 désről. Ezt pedig csak a pénzügyminiszter úr tudja megoldani, s ezért különös melegséggel ajánlom ezt a kérdést szíves figyelmébe. T. Ház! A pénzügyminiszter úrtól még egyet kérek. Az igazság felé törekszünk. Két­ségtelen tény, hogy a házadó távolodott el leg­inkább a töibbi adótól. A házadó önmagában álló adó, amiből semmi olyan levonást nem lehet csinálni, amit más adóknál le lehet vonni. Ilyen kiadás például a^ vízdíj, a sze­métfuvarozás, a házíbérfilléir. Kérem a pénz­ügyminiszter urat* hogy engedje meg ezeknek levonását, ha nem is egyszerre mind a hármat, i de oldja meg ezt a tkérdést, mert rendkívül [ nagy igazságtalanság ás a házakat rendkívül terheli, hogy a közületi szolgáltatások (kétsze­res adóztatás alá esnek. Bizonyos, hogy ha azt akarjuk, hogy a magántőke építsen, akkor a terheken is könnyíteni kell. Minden adóból van levonásnak helye, ebből is legyen (levonás­nak helye. Nem olyan régi dolog ez. hogy a házbérfillért nem lehet levonni és csak néhány esztendővel ezelőtt találták ki. összegében nem olyan nagy jelentőségű dolog ez, hogy a pénz­ügyminiszter úr ne találná meg ennek az ellen­tételét és ne. tudna így a ház terhein könnyí­teni. Nem azt kérem, hogy a pénzügyminisz­ter úr a házadót nem tudom milyen óriási mértékben csökkentse, csak azt 'kérem, hogy ezeknél a közületi szolgáltatásoknál is enge­délyezzen levonásokat. T. Ház! A keresetiadóval kapcsolatban aggályokat hallottam arra vonatkozólag az előbb éppen Müller t. képviselőtársamtól, — hogy a leltárt hozzászámítják az év végén az adóalaphoz és ez nagyon súlyos dolog. Ezt az aggályt nem osztom, ellenben az aggályok eloszlatása eéljából kérem a pénzügyminiszter nrat, hogy a 18. §-nak a kereseti adóra vonat­kozó rendelkezésére nézve és a 31. §-nak a jöve­delemadóra vonatkozó rendelkezésére néave a végrehajtási utasításban világosan tüntesse fel, hogy a következő esztendőben az első le­vonható tehertétel a leltár. Ez tulajdonképpen teljesen mindegy és én nem is értem ezt az aggályt, valószínűleg félreértés az oka, és sze­rény véleményem szerint a pénzügyminiszter úr a végrehajtási utasításban el fogja osz­latni ezt az aggályt. Mély tisztelettel kerék 30 pere meghosszab­bítást. Elnök: Kérdem a Házat, m éltózta tik-e a meghosszabbításhoz ^ hozzájárulni? (Igen!) A Hája a meghosszabbítást megadja. Nagy László:, T. Ház! Én is helyeslem a kisiparosok adójának fix-tételben való meg­állapítását és én is csatlakozom azokhoz, akik a 65 éves korhatárnak 60 évre való leszállítá­sát kérik. Nem foglalkozom ezzel, mert hiszen előttem szólott képviselőtársaim közül többen — így Müller t. képviselőtársam is — foglal­hoztak ezzel a kérdéssel, egészen bizonyos azon­ban, hogy ez a rendelkezés örvendetes, helyes, okos, használ a kisparosságnak és használ a pénzügyi adminisztrációnak is. T. Ház! Az ügynöki szakaszt rendkívül helyesnek tartom, de Maróthy képviselő úr éppen ezt támadta. Nem nagyon akartam be­szédével foglalkozni, de beszédének ezzel a ré­szével mégis foglalkoznom kell. Ö azt mon­dotta, hogy a pénzügyminiszter úr az ügynö­kök javára leszállítást engedélyezett. Beállí­tásnak nagyon hatásos lehet % hogy amikor más kategóriák, amelyek leszállítást kérnék, nemhogy leszállítást, hanem emelést kapnak, akkor a pénzügyminiszter úr éppen az ügynö­köknek hoz leszállítást. Ez nem így van, ezt 65*

Next

/
Thumbnails
Contents