Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-102

Az országgyűlés képviselőházának 102. niszter úr is tud, de nem akar bevallani. (Remény i-SchneUer Lajos pénzügyminiszter: Ezt visszautasítom! A csalafintaság szót visszautasítom!) Akkor nem csalafintaság, de mindenesetre olyan burkolt lehetőség van benne, amelyet nem fogadhatok el. A jövedelmi ado alapjának megállapítása túlnyomórészt becslés útján történik. Minden esztendőben, februárban méltóztatnak kiadni egy rendeletet, hogy így és így kell megbecsülni a mezőgazdasági jövedelmet. Már most mi történik? A becslésnél, ahol nem számszerű adatokra támaszkodnak, — a mi viszonyaink között, sajnos, a számszerű adatok felhasználása még igen kevés esetben lehetséges — annyival fogják túlbecsülni azt a jövedelmet, amennyit a jövedelemadóalapból a gyermekek számára való tekintettel majd le kell vonni. Nem mondom, hogy azért, mert tudják, hogy le kell vonni azt az összeget a jövedelemadóból a gyermekek számára való tekintettel, hanem majd amit 5000 pengőre becsültek, ahhoz hozzá fognak csapni még valamit, hogy 5500 pengő legyen. Hiszen nagyon jól tudjuk mindnyájan, akik valaha is becsültünk bármit, hogy a becslésnél 10% fel vagy le, nem jelent olyan nagy különbséget. Most tehát majd ebből kell levonni a gyermekek számára engedéyezett adómentes kedvezményt. Ismerem a pénzügyi közegeknek azt a törekvését, hogy az államot a lehető legjobban akarják szolgálni ós ezért meg vagyok győződve arról, hogy igyekezni fognak ezeket a becsértékeket minél feljebb és feljebb emelni. A szegény adózónak majd alkudoznia kell, hogy mennyit vonjanak le ab; ból a becsértékből. Nem fognak neki engedni és a felemelt becsértékből fogják majd levonni azt a kedvezményt, amelyet a gyermekek száma szerint a törvényjavaslat tervez. Ezért merem tehát azt mondani, hogy ez a rendszer még hátrányosabb, mint az eddigi. (Maróthy Károly: Nagy vívmánynak könyvelik el!) Minthogy előttem szólott összes t. képviselőtársaim mind foglalkoztak a javaslat egyes részleteivel külön-külön is, méltóztassanak megengedni, hogy most én is megtehessék még néhány észrevételt, amelyekre eddig talán nem hívták fel t. képviselőtársaim a figyelmet. A földadóra vonatkozólag feltétlenül szükséges lenne megkönnyíteni az új kataszteri osztályozás kivitelét, ami által lehetővé válnék az, hogy azok a birtokok, amelyek akár utak építése, akár egyéb meliorációk, akár pedig községek, vagy településeik létesülése folytán értékesebbek lettek, magasabb osztályba kerüljenek, azolk a birtokok pedig, amelyeknek az osztályozása jelenleg túlmagas, a tényleges helyzetnek megfelelően alacsonyabb osztályokba soroztassanalk be. Kérem, méltóztassék megkönnyíteni ennek az osztályozási eljárásnak a lehetőségét, a költséget pedig műiden körülmények között méltóztassék az államra 'hárítani. Végeredményben az államnak fizetjük az adót a föld után, tehát az állam érdeke az, hogy a föld osztályozása helyes legyen. Teljes joggal követelein tehát, hogy az állam viselje ennek az osztályozásnak a költségeit. Különösen áll ez akkor, amikor ennek a kataszteri osztályozásnak a r haladó korszak igényeinek megfelelő lefolytatása már évtizedek óta kötelessége lett volna az államnak. Ez akkor is költségbe került volna, tehát amikor ilyen helyi osztályozások szükségessége merül fel, akkor ennek a költségét az államnak kell viselnie. Mélyen t. Képviselőház! Czermann Antal illése 19%0 április 26-án, pénteken. 393 kormánypárti képviselőtársunk rámutatott arra, hogy feltétlenül az elemi károk közé kell sorolni a vadkárokat és a szélviharok által okozott károkat is. Elsősorban a gyümölcsösökre nézve áll ez. A kormányzatnak tudnia kell, milyen mérhetetlen károkat okozott gyümölcsfáinknak az idei borzalmas tél következtében a nyulak inváziója. Ez nem egy évre, hanem évekre szóló károkat idézett fel, mert tönkretette a friss ültetésű és a régi gyümölcsfákat is, amelyeket pedig az emberek a legnagyobb gonddal ápoltak és a legnagyobb mértékben igyekeztek megvédeni. A nyulak inváziója éppen olyan veszélyes, akár a sáskáknak, vagy a mezei egereknek az inváziója, sőt, még károsabb, mert a nyulak ellen nem szabad védekeznünk azok irtásával, míg az egereket, a sáskákat és a kártevő rovarokat pusztíthatjuk. Teljesen tarthatatlan állapot az, hogy a nyúlinvázió által okozott károkat nem térítik meg, sőt, ínég adóelengedést sem adnak. Feltétlenül szükséges, hogy ezeket a vadpusztításokat is —amennyiben megfelelnek az elemi károk feltételeinek, hogy tudniillik nagyobb összefügő területen történtek, stb. — elemi kárnak minősítsék. A házadóval kapcsolatban szeretném ebbe a javaslatba felvétetni a napszámosházak adómentességének kiterjesztését. Az előző kormányzat igen szociális és helyes intézkedéssel az egyszobás napszámosiházakat teljesen mentesítette a házadó és annak összes pótlékai alól, ennek a rendelkezésnek a kivitelében azonban még bizonyos fogyatékosságok vannak, elsősorban az, hogy ha egy házban két szoba van és két család lakik ott, akkor a ház kétszobásnak számít és hiába napszámosház, nem esik adómentesség alá. Egy másik fogyatékossága ennek a rendelkezésnek, amit feltétlenül helyre kellene hozni ebben a törvényjavaslatban, az, hogy az egyszobás munkásházak és napszámosházak mentesítése nem igazodik a gyermekek számához. Ez pedig nagyon fontos lenne, mert hiszen egészen más a helyzet, ha egy napszámoscsaládban egy, vagy 6—8 gyermek van, már pedig nagyon sok ilyen sokgyermekes napszámoscsalád van. Az ilyen nagy családok esetében méltóztassék az egyszobás ház adóimentességét a kétszobás házra is kiterjeszteni, hiszen végtére nem feküdhetnek egymás hegyén-hátán és nem közegészségügyi és nemzeti érdek az, hogy egy szobába zsúfolódjék össze egy 8—10 tagú család, azért, mert csak így nyerhetik el az adómentességet. Méltóztassék tehát a tosaládok számához mérten kiterjeszteni az egyszobás munkásházak adómentességét legalább a kétszobás munkásházakra is. De nemcsak a munkásokról és napszámosokról van szó, hanem más kisebb egzisztenciákról, elsősorban kis törpebirtokosokról és gazdasági cselédekről, kisiparosokról is, egyszóval az a kérésem, hogy necsak a közönséges napszámból élő egyének élvezhessék a házadómentességet, hanem méltóztassék azt kiterjeszteni azokra a kisegzisztenciákra is, akiknek tényleg nincs másuk, mint egy szobájuk, illetve ha családjuk nagyobb, akkor két szobájuk, vagyis méltóztassék a házadó terén is egy bizonyos adómentes létminimumot megállapítani. Ezzel kapcsolatban vagyok bátor a pénzügyminiszter úr figyelmét felhívni egy kérdésre, amely mindenesetre elintézendő. Az alaprendelkezésben lakrészekről, ebben a javaslatban pedig szobáról van szó. Eddig az egyszobás munkásházaknál is szoba szerint állapították meg a házadómentességet, míg a ház-