Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-100
Az országgyűlés képviselőházának 100. ezeket az embereket szigorúan megbüntetni. {Ügy van! Ügy vanï a szélsőbaloldalon.) Nem kívánom a Btk. 471. és 475. §-ait itt felhívni és a 'belügyminiszter urat arra kérni, (hogy ezekkel a hatáskörüket túllépő közegekkel szemben minden körülmények között lépjen fel erélyesen. (Rapcsányi László: Követeljük!) Ugyanilyen esetek történtek tömegesen a vasutasokkal is. Ott már vittek el tisztviselőket is. Mivel ez az interpellációm csak a belügyminiszter úrhoz szól, nem mondom el azokat az eseteket, amikor a (magyar büntetőtörvénykönyvnek vagyis tételes törvényeinknek nagyobb dicsőségére a 24 órából vagy a 48 órából nem 24 vagy 48 óra lett, hanem napok, sőt egy hét, illetőleg 8—10 nap is. (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) Tudom, belügyminiszter úr, azt méltóztatik mondani, hogy a nyomozás és a földalatti elemek felderítése érdekében szükséges volt ezeket az embereket ott tartani és ismételten be(hívni. Belügyminiszter úr, a lelkeket kell megbékíteni (Ügy van! Ügy van! a szélsőbdloldalon) és olyan állapotokat kell teremteni. hogy ne gondoljon itt senkisem földalatti munkára, hanem mindenki nyíltan, büszkén vallhassa a maga tisztességes, becsületes magyar meggyőződését. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: Oldják fel a gyűléstilalmat! — 2/aj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Budinszky László: Élénken emlékszem arra, amikor a belügyminiszter úr itt a parlamenti ülésszak megnyitása alkalmával azt mondotta, hogy egyformán kívánja kezelni a fennálló törvényeket és szabályokat mindenféle párttal és mindenkivel szemben és nincs semmiféle kifogása a nyilaskeresztes párt programmja ellen. Keresem a naplószámot, mert szeretek mindjárt hivatkozni mindenre, de nem találom. (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Nem tagadom le!) Ennek ellenére méltóztatik tudni arról, hogy a nyilaskeresztes pártnak ugyanazt a programmját, amely akkor jó volt és amelyet akkor a miniszter úr nem kifogásolt, ma a királyi ügyészség nem engedi újra kinyomatni*? Vájjon miért? Talán visszafelé haladtunk és nem haladunk a nemzeti szocialista átalakulás felé, talán retrográd irányzatot vettünk? Nos, minden titoknak van egy csinos kis oka, megint apró politikai érdekek vannak a dolog mögött; akkoriban úgy volt, hogy a Felvidéken választás lesz és azért van az a tilalom, hogy ne lehessen ezt a programmot szétosztani és odaadni az embereknek. Hát egyszer már felül kell nekünk itt emelkedni ezeken az apró pártpolitikai szempontokon és magasabb szempontokat kell néznünk, azt. hogy mi az egész ország érdeke és mi szolgália a lelkek megbékélését. Tessék ebben az időben, amikor államok szűnnek meg, amikor Európa térképét rajzolják újra és a szomszédságunkban levő ellenséges államok, egyik a másik után, emelik azokat a bizonyos betonfedezékeket, amelyeken annyi sok magyar ember fog támadni és vérezni, tessék a lelkeket először belül megerősíteni, és összefogni. Ennek pedig az a módja, hogy méltóztassék a ?40©-as szégyen rendel etet megszüntetni, mert a köztisztviselőknek van józan eszük és tudiák, hoary mit csinálnak és méltóztassék megszüntetni azokat az állapotokat, hogy politikai meggyőződésükért az államrendőrségre tömegeket hurcoljanak be, Összevissza vallassanak, ülése 19UO április 24-én, szerdán. 327 irányítsanak. Ez nem a lelkek békéje, ez csak gyűlöletet okoz éppen ilyen időkben, amikor ez a nemzet esetleg nagy döntő háború előtt áll, akkor arra van szükség, hogy megfogjuk, megszorítsuk egymás kezét, és együtt közdjünk célúnkért, Nagy-Magyarországért. {Elénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: A Raasay-pártnak mindenki tagja lehet. Azt nem üldözik.) Elnök: Csendet kérek, Maróthy képviselő úr. A 4 belügyminiszter úr kíván válaszolni. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: T. Ház! Válaszomat a miniszterelnök úr nevében is a következőkben adom meg. A képviselő úr interpellációjáról tudomást szerezve, érdeklődtem a dolog iránt és a következőket álllapítottam meg. A rendőrség igen szétágazó bűncselekmények, felderítése céljából nyomozást indított a fővárosi üzemek és a magyar államvasutak területén és azok a panaszok, amelyeket a képviselő úr felhozott, nyilván ennek a nyomozásnak a folyamán történt cselekményekre vonatkoznak. Az ügyek ma a kir. ügyészség előtt vanak, majd a bíróság elé kerülnek és a bíróság fogja eldönteni, hogy van-e és mennyiben forog fenn bűncselekmény. (Budinszky László: 380 embert elengedtek!) Ebből még nem következik az. hogy nem kerülnek a bíróság elé. (Budinszky László: A jegyzőkönyvöket eltépték!) Ezt nem tudom. Én csak azt tudom, hogy igen széleskörű, szétágazó bűncselekményekről van szó, (Keek Antal: Mi volt a bűncselekmény?) amelyek ma az ügyészség előtt fekszenek. A dolog érdeméről nincs módomban nyilatkozni, mert nem vagyok hajlandó nyilatkozni nyomozás alatt lévő bűncselekményről. (Zaj. — Elnök csenget.) Nyilatkozatomban kizárólag arra szorítkozom, hogy megállapítsam, teljesen kizártnak tartom, hogy a rendőrség közegei a maguk nyomozati ténykedését bármiféle politikai befolyásolásra használták volna fel. (Hubay Kálmán: Micsoda jóhiszeműség! — Folytonos zaj.) Ez nem feliadatuk, ezt nem is teszik. (Folytonos zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, a szélsőbal oldalon, képviselő urak! Ne méltóztassanak a belügyminiszter urat válaszadásában zavarni. (Folytonos zaj. — Hubay Káinián közbeszól.) Hubay kéDviselő urat kérem, ne szóljon közbe. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc: Hogy esetleg ezek a nyomozó közegek érdeklődnek politikai vonatkozások iránt is, az nagyon lehetséges, miután politikai természetű bűncselekményekről van szó. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mik azok a bűncselekményeké) Majd meg fogják tudni a bíróságon, legyenek az urak nyugodtak és várják meg türelemmel- A leghatározottabban vissza kell tehát utasítanom azt a beállítást, mintha az államrendőrség itt politikai akciókat, vagy politikai hajszákat indítana. (Gúnyos felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem! Nem indít! Sfep sincs .róla!) "Én ma is fenntartom azt az; álláspontomat, amit ebben a Házban már kifejtettem: ebben az országban politikai szabadság van. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hol? — Keek Antal: Békéscsabán!) Legyenek szívesek, ne emlegessék azt a Békéscsabát, mert kénytelen lennék olyan doflgokikal előhozakodnia amelyek a képviselő uraiknak a legkevésbbé sem lesznek kellemesek. (Keek Antal: Ez a kormány szerint értelmezett politikai szabadság 1) Még egyszer hangsúlyozom: politikai szabadság van azok között a korlátok között, amelyeket a nemzet