Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-100

314 Az' országgyűlés képviselőházának 100, ülése 1940 április 24-én, szerdán. Már most az, hogy előre állapítsam meg a kukorijca árát, a gazda szempontjából, azt hiszem, nem lenne előnyös. Mindenesetre ki kell jelentenem azt, hogy a termelési költségek figyelembevételével és a gazda megfelelő hasznának biztosításával fogjuk ősszel a csöveskukorica árát megállapítani. Természetesen ez a világpiaci áraktól és a belső termelési költségektől -egyaránt függ, ezért ezt előre fixírezni nem találnám célszerűnek. Azt hiszem, az őszi törés előtt jó idővel ennek megállapítására ínég elég idő lesz. Megnyugtatásul közölhetem a t. képviselő úrral és az egész magyar gazdatársadlailommal: méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy teljes mértékben átérzem annaJk fontosságát, hogy a kukorica árát megfelelő nívón kell stabilizálni és ezért az ősszel megfelelő áron fogom (biztosíttatni a kukorica átvételét. Kérőm válaszom tudomásul vételét. (Elénk helyeslés és taps.) Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e a földmívelésügyi miniszter úrnak az interpellációra adott válaszát tudomásul venni ? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik Csoór Lajos képviselő úr második számú interpellációja, amelyet a miniszterelnök úrhoz jegyzett be. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Boczonádi Szabó Imre jegyző (olvassa): >. Interpelláció a m. kir. miniszterelnök úrhoz 60 millió pengő belföldi árvízkölesön felvétele tárgyában. Tekintettel arra, hogy az árvíz okozta károk helyreállítására megindított társadalmi gyűjtés, előreláthatólag 3—4 millió pengőnél többet nem eredményezhet, továbbá mert egy ilyen országos méretű csapás okozta kár helyreállítását nem lehet kizárólag a társadalmi áldozatkészség vonalán megoldani, kérdezem a miniszterelnök urat: hajlandó-e benyújtani olyan törvényjavaslatot, amely egy összesen 60 millió pengőt kitevő középlejáratú, legfeljebb ötéves belföldi kölcsön felvételét lehetővé teszi, hogy ezen összegből részben magángazdasági tevékenységgel, részben megfelelő közmunkák útján átfogó újjáépítés váljék lehetővé?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Csoór Lajos: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az árvizekkel kapcsolatban igen sok beszéd hangzott már el itt a Képviselőházban és többféle panaszt és kérést terjesztettek elő. Én ezzel az interpellációmmal azt szeretném elérni, hogy a mélyen t. kormány figyelmét felhívjam egy megoldási módra. Gondolatomat azért nem terjesztettem elő indítvány formájában, hogy ellenzéki álláspontom ne akadályozza a kormányt abban, hogy ezzel a kérdéssel tényleg gyakorlatilag foglalkozzék. Interpellációmat április 10-én jegyeztem be, tehát több mint két hete. Megállapítottam benne azt, 'hogy a Kormányzó Ur Ö Főméltóságának nemes intenciói által elindított gyűjtési akció három vagy négy millió pengőnél többet nem fog eredményezni. Ez előrelátható volt az eddigi tapasztalatok alapján és a maf

yar társadalom áldozatkészségének (Kóródy ibor: Teljesítőképességének!) ismeretében. Tény az és he kell látnunk, hogy három-négy millió pengőnél többet ez a társadalmi akció valóban nem fog eredményezni. Ezzel szemben konstatálnunk kell, hogy annak a legalább 10.000 Összedőlt háznak, annak az ugyanannyi megrongálódott háznak és az ugyanannyi öszszedőlt gazdasági épületnek a helyreállítása, továbbá az elpusztult állatok és elpusztult ingóságok újra való ibeszerzése, a vetésterületek újravaló bevetése és még ezen felül a közmüveknek .gátaknak, közutaknak, középületeknek ós más hasonlóknak helyreállítása — legalább

1 is az én szerény megítélésem szerint — az országban körülbelül 70 millió pengőre tehető költséget jelent. Ezt az összeget a magyar társadalomi áldozatkészségéből összehozni nem lehet és nem is kívánhatjuk tőle, hogy ez a kérdés egy ilyen országos csapás után kizárólag szociális eszközökkel rendeződjék. Itt országos csapásról volt szó. Hogy ezt lehetett volna-e elhárítani, vagy ha elhárítani nem is, de talán csökkenteni, ezt én most nem akarom firtatni. De tény az,'hogy reánk zúdult ez a súlyos csapás és ebben a helyzetben nem lehet azt az érzést kelteni az. országban, hogy azokat a szerencsétlen embereket, akiknek eset^ leg egész exisztenciájuk ment veszendőibe, az állam magára hagyja. Nem lehet elterjeszteni az országban azt az érzést, azt a tudatot, hogy majd könyöradományok és szociális adományok révén adunk valamit, hogy elkezdhessék újra az életet. Elismerem, hogy a kormányzat közigazgatási úton a lehető leggyorsabban intézkedett a bajok elhárítása érdekében, teljes mértékiben elismerem az árvízkormánybiztos agilitását ós munkakészségét, — és ez a kormánynak is dicsérete — pénz nélkül azonban semmit sem lehet csinálni. Pénz kell a károk helyreállításához és pénz kell ahhoz az újjáépítéshez, amelyet az árvíz után meg kell valósítanunk. Leírhatatlan elkeseredést keltett az országban az a félhivatalos nyilatkozat, hogy azoknak adunk és juttatunk majd, akik a maguk erejéből nem tudnák helyreállítani a károkat. (Rajniss Ferenc: A vasúti napszámosoknak nem?) Az vég nélkül nyújtható fogalom, hogy ki tudja a maga erejéiből helyreállítani a tárokat. Ha nemzeti érzés, szociális és szolidáris érzés van bennünk, nem hagyhatjuk magára azt a szegény parasztot, azt a szegény tanyás embert, aki a legközelebbi várostól 20—30 kilométernyire, lehetetlen körülmények között dolgozik: és adózik, hogy fenntartsa az államot és egy egész életen keresztül veritékezik azért, hogy mindent az államnak adjon. Azt, akinek magának nincs semmije, amikor rázúdul a csapás, nem hagyhatjuk magára: csinálja azt, amit akar. majd lesz úgy, ahogy lesz. Mélyen t. Ház! Az államnak feltétlenül meg kell mutatnia, hogy valóban van állami berendezkedés, meg kell mutatnia azzal, hogy amikor az állampolgár bajbajut, nem marad magára azzal, hogy nem a társadalom segít rajta könyöradományokkal, hanem az állami szervezet áll mellette és az segít rajta. Ezért azt a kérést terjesztem elő a mélyen t. kormányhoz, hogy ne pepecseljen és ne nagyja, hogy egy-két milliós összegű könyöradományokkal a társadalom próbáljon segíteni, hanem tényleg kezdjen el egy nagyobb, átfogó, rendszeres újjáépítő munkát és ehhez teremtse elő a pénzt. Ezért kérem, terjesszen elő a kormány egy olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében egy 60 milliópengős árvízkölesön t venne fel, amely összegnek kétharmad részét a magánkárok helyreállítására, egyharmad részét pedig az elpusztult közintézmények, közdolgok helyreállítására fordítaná. Magánkárok alatt az elpusztult házakat és ingóságokat, az elárasztott vetésterü-