Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.
Ülésnapok - 1939-99
264 Az országgyűlés képviselőházának 99. ülése 194-0 április 23-án, kedden. nemcsak az országnak imdmtegy 65 0j, °-át alkotja, tehát nemcsak százalékos számbeli szempontból érdemel figyelmet, de ebbe kapcsolódik bele agrárállam jellegünknél fogva a többi társadalmi rétegek megélhetése, boldogulása is, tehát ejbbe kapcsolódik bele a nemzette jlo dés egészséges jövője. Éppen ezért ismételten kérem a kormányzatot, méltóztassék már azt a sokat emlegetett termeléspolitikai javaslatot idehozni. Mi készségesen megszavazzuk, ha az tényleg a korszerűség jegyében a nemzet javát szolgálja, mert nem az a cél, hogy egészséges javaslatokat elnémítsunk, lehetetlenné tegyünk, hanem ha az ország előnyét, a nemzet javát szolgálják, akkor mi, átkos nyilasok hajlandók vagyunk ilyen javaslatok mellé állani. Ez az egyik tehát: állítsuk át mezőgazdasági termelésünket olyan vonalra, amely sokkal jobban biztosítja ennek a termelési ágnak a rentabilitását, nemcsak egyéni szempontból, de a nemzet szempontjaiból is és itt — minthogy összekapcsolódik az adóztatással is — igen tekintélyes összeg szabadul féfL, amely ezidőszerint az úgynevezett premizálással kapcsolatban súlyos kiadási tételként szerepel a költségvetésben. Ha tehát áttérünk egy egészségesebb termelési rendszerre a mezőgazdaság szempontjából, akkor már ezzel az egyik igen komoly, sőt mondhatnáím legkomolyabb alánját fogjuk meg a gazdasági élet fejlődésének, de egyúttal az egészséges adóztatás lehetőségét is megteremtjük. Amikor ezt megcsináljuk, illetőleg szándékunkban van megteremteni, ugyanakkor kénytelen vagyok újólag felhívni a t. Ház figyelmét arra, hogy ez csak akkor történhetik meg, ha egészséges földbirtokreform, egészséges telepítési politika lesz éhben az országban. (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) Nincs más út. Nem Földosztó Jánosként mondljuk ezt, nem a demagógia szempontjából hangoztatjuk ezt. hanem az a meggyőződésünk, hogy a nemzetvédelmi szempontok kívánják, -a faj- és nemzetflenntartás írja ezt parancsolólag elő számiunkra. Ha tehát mi vindikáljuk magunknak azt a jogot, hogy nemzetépítő munkát végezzünk a törvényhozásban és az élet bármilyen vonatkozásában, akkor igenis, bármennyi ezer hold áll is mögöttünk, az elmondottak alapján legyünk kénytelenek elismerni, hogy igenis, egészséges termelési politika a mezőgazdaságban addig nem lehetséges, amíg itt egészsége?; földbirtokreform nem lesz. Amikor a mezőgazdiasági termelésnek ilyen szempontból való átállítása kívánatos. sőt életbevágóan fontos, akkor nem kevésbbé kívánatos és fontos az ipar átszervezése is. Rövid indokolásit óhajtok csak az idő rövidsége miatt mondani. Az ipar, ezidői«zerinti prosperitása folytán, igen nagy tömegeit vonta el a falun dolgozó mezőgazdasági munkásoknak és így előállott az a helyzet, hogy a nagyiparunk, illetőleg maga az iparunk túlméretezett. Kisebbfokú — nem a kultúra szempontjából, hanem számszerűleg kisebbfokú — ipar is elegendő volna és az így felszabaduló erőket igenis, vissza lehetne vezetni a földhöz, mert oda kívánkoznak, de ugyanakkor ne mulasszuk el azt, hogy az egészséges földreform folytán előálló és fejlődő mezőgazdasági iparba is visszavezessünk igen sokakat. így előállna az a helyzet, — ami kívánatos is — hogy egy erős, egészséges agrárállam a terjedelimének megfelelő és igényeit kielégítő ipart foglalkoztatna, ez pedig sem gazdaságilag, sem termeléspolitikai lag, sem pedig adópolitikai szempontból nem volna kifogásolható. Ugyanakkor nem kerülne a falusi kisipar sem olyan helyzetbe, mint amilyenben ma van. Akik falun élnek, falun járnak és valóban lélekkel foglalkoznak a magyar kisiparosság sorsával, azok szomorúan kénytelenek megállapítani azt, hogy a gyáripar, amely igen sokszor érdemtelen szubvenciókat élvezett, sőt élvez ma is, nemcsak hogy az országot gazdasági szempontból anyagilag bizonyos mértékig — joggal mondhatom — károsítja s károsítja egyidejűleg ezeket a falusi kisiparosokat is anyagilag, de az anyagi tönkremenés következtében erkölcsileg is tönkreteszi őket. Ezekre is figyelemmel kellene lennünk. Ezek sorsának javítása is nemzetfenntartó érdek, mert hiszem nagy tömege ez a nemzetnek, a nemzet adózóinak, tehát méltó arra, hogy egy kicsit komolyabban, alaposabban és a gyakorlatban segítőbben foglalkozzunk a sorsukkal. Amikor tehát mindezeket idehoztam, t.Ház és amikor a többi társadalmi réteg egészséges, anyagilag jövedelmezőbb munkába állítását sürgetem, akkor összefoglalva az elmondottakat, igenis, kívánatosnak kell mondanom egy olyan adóügyi reformot, és az ezt megelőző termelési reformot, amely azután biztosítani tudja ennek m a nemzetnek fennmaradását, biztosítani tudja azt, hogy az idők viharaival, amelyek eddig is éppen eléggé verdesték, csapdosták ezt a nemzetet, szembe tudjon szállni. Ezt a nemzetet eddig megtartotta az ősereje, azonban tudjuk, hogy bármilyen nagy, bármilyen hatalmas is az az erő, amely a nemzet lelkéből fakad és amely őt óriási feladatok megoldására képessé teszi, elmulasztbatatlan, pótolhatatlan hibát követnénk el akkoT, ha ezt az erőt minden rendelkezésre álló eszközzel nem fokoznánk. Nem akarom ä jelenlegi kormányzatot kizárólagosan felelőssé tenni azért, hogy ezidőszerint még nincsenek teljesen korszerű adóügyi reformjaink. Nem akarom azért sem kizárólagosan felelőssé tenni, hogy nincsenek meg a kívánatos termelési reformok, de ha azért, ami a múltban történt, a múlt felelős is, vigyáznunk kell, hogy mi, akik a jelenben élünk, ezt a súlyos felelősséget ne legyünk kénytelenek a jövővel szemben vállalnunk. Nekünk_ igenis, gondoskodnunk kell arról, hogy a jelen alkotásai olyanok legyenek, hogy azokért a felelősséget a jövővel szemben nyugodtan vállalni tudjuk. Mivel pedig, t. Ház, ez a javaslat mindazokat a kívánni valókat, amelyeket mi magyar nemzeti szocialisták szeretnénk a nemzet érdekében máris itt a Ház előtt látni, adózási szempontból nem tartalmazza, így ezt a javaslatot sem pártom, sem pedig a magam nevében nem fogadom el. (Éljenzés és taps a szélsÖbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Lakv Dezső. Laky Dezső: T. Ház! Abban a ^ helyzetben vagyok, hogy előttem szólott t. képviselőtársammal szemben, r lelkiismeretemnek s-ondos megvizsgálása után nyugodtan elfogadhatom ezt a törvényjavaslatot egészében, annak részleteit is. Es ha Rapcsánvi t. képviselőtársam a felelősség kérdését felvetette, amelyei a mai kor törvényhozásának különösen kell éreznie, úgv érzem, valamennyien, akik é kormány mögött vagyunk, ennek a felelősségnek tudatában mondhatjuk, hogy • ez a javaslat a