Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-95

Az országgyűlés képviselőházának nevelés mellett maradjunk, azért sem, mert meg is hizlalhatja a kisgazda azt ez állatot. Teljesen felesleges, ha neki erre a hizlalásra adottsága, hozzáértése és lehetősége van, hogy eladja azt 48—50 filléres beállítási tinó-áron, amikor meg tudja szerezni magának a beállítási súlynál nyert spannungot. Három esztendeje folyik a felvilágosító munka a kisgazdák kö­zött. Ennek az eredménye az, hogy a nagyobb zsidó gazdaságok, bérlők kénytelenek voltak abbahagyni a hizlal kisgazdák hizlalják fel a saját nevelésű tinókat. Ma az országból kimenő hízott marhák 60%-a kisgazdáktól ke­rül ki és mondhatom, olyan szeretettel, gonddal felnevelt hízott példányok azok, hogy bárki megnézheti őket. Ez a rendszer tehát gazda­szempontból teljesen kielégítő: a kiviteli enge­délyeket a gazda kapja, ebbe nem tud bele­szólni a kereskedő és igen tekintélyes összegek maradnak meg így a gazdaközönség számára, T. Ház! Ennek a rendszernek a megalko­tója, megalapozója Konkoly-Thege György, a Külkereskedelmi Hivatal aligazgatója, rend­kívül derék, kiváló keresztény magyar ember, (Éljenzés.) akit támadnak jobbról és balról, tá­madnak pedig azért, mert a Külkereskedelmi Hivatal állatosztályán, hála Istennek, meg­szűnt a »komámuram«- és »kedves barátom«­rendszer, nincs protekció, hanem okos, előre­látó, tervszerű munka, amelynek az eredménye az, hogy a gazdaközönség tényleg okosan, cél­szerűen hizlalja az állatjait és kellő időben ki­viteli engedélyhez jutva, megfelelő áron tudja azokat értékesíteni. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Ház! Ennek a rendszernek az eredménye az, hogy éppen az én vármegyémben, Vas vár­megyében, ahonnan 6700 darab állatot szállítot­tunk külföldre az elmúlt esztendőben, ebből a kisgazdák kereken 4500 darabot szállítottak. Ha tehát a 150 pengős darabonkénti spannungot V(!szem, akkor 675.000 pengő marad a vármegye állathizlaló kisgazdaközönségének zsebében és ha azt veszem, hogy 3%-ot kerestek volna rajta á kereskedők, — pedig nem annyit szoktak ke­resni, mert tudok például olyan esetet is, hogy egy községi bikán egy zsidó kereskedő 217 pen­gőt keresett — mondom, ha csak 3% : ot veszek is, mint megtakarított közvetítési díjat, akkor is együtt kereken 800.000 pengő marad meg a kisgazdaközönség zsebében. (Zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Horváth István: T. Ház! Kénytelen vagyok azt mondani, hogy ha ez a kereset legalább 7—8 millió pengőt tesz ki a kisgazdák számára az egész országban, akkor ez az igazi kisgazda­mentő akció, nem pedig a hordóról való lázítás és demagogizálás. Ez az igazi magyar munka, ez az igazi keresztény munka, és éppen azért, ha támadás éri ezeket a férfiakat és ezeket az intézményeket, az úgynevezett egykezeket, mél­tóztassék mindig ebből a szemszögből nézni a dolgot. T. Ház! Ezzel szemben azt látjuk, hogy úgy a Külkereskedelmi Hivatal, — amelynek éppen az állatosztálya gazdasági szempontból olyan komoly és szép munkát végez az ország gazda­közönsége javára — mint a mellette működő Állatkiviteli Szövetkezet tisztviselői kara anya­gilag és jövője szempontjából teljesen rende­zetlen állapotban van, sem a fizetése nincs rendezve, még kevésbbé a nyugdíja ennek a derék tisztviselői karn-ak, amit én rendkívül sajnálatos ténynek tartok, mert amikor az ál­lam a mezőgazdaságban, minden téren és min­den vonalon szociálisan gondoskodik az alkal­mazottakról, ugyanakkor ezekről a saját nl­95. ülése 1940 április 3-án, szerdán. 173 kalmazottairól — hiszen állami intézmények vagy félhivatalos szervek ezek — nem gon­doskodik. T. Ház! A javaslattal kapcsolatban az én konkrét kéréseim a következők: A vármegyei gazdasági egyesületek egyike-másika talán már százéves múltra tekinthet vissza és merem ál­lítani, hogy ezek majdnem kivétel nélkül va­lamennyien igen szép és komoly munkát vé­geztek az állattenyésztés fejlesztése érdekében. Éppen ezért tisztelettel azt kérném, hogy ezt a szép multat és a jelenlegi munkájukat is fi­gyelembe véve, az állattenyésztési alap keze­lése tekintetében az arra szolgáló végrehajtási utasítás kapcsán megfelelő rendelkezéssel mél­tóztassék majd lehetővé tenni azt, hogy ezek az egyesületek ilyenirányú munkájukban to­vábbra is megfelelő támogatásban részesülje­nek. A másik kérésem pedig az, hogy a várme­gyei bikák beszerzésénél az érdekelt gazda­közönség is tényleg beleszólást kapjon a do­logba (Helyeslés a jobboldalon.) és a legilleté­kesebb szervnek, a vármegyei szarvasmarha­tenyésztő egyesületnek a kiküldött gazdatagját méltóztassék a vármegyei gazdasági felügyelő mellé beosztani és rendeletileg méltóztassék úgy határozni, hogy a bikák beszerzésénél közreműködhessék a gazdák érdekeltségéből ki­küldött egyén is, már csak azért is, mert a szarvasmarhatenyésztő egyesület vezetőinek rendszerint állandóbb és hosszabb a működése ott azon a vidéken, mint egy gazdasági fel­I ügyelőé, tehát jobban tudja, hogy a vármegye melyik^községében, melyik vidékén milyen ter­mészetű kívánalmak vannak és hogy milyen apaállatra van ott szükség. T. Ház! Végezetül még arra a kérdésre szeretnétk visszatérni, amelyet már érintettem, hogy azt látom, ihogy a gazdaközönség segítő­társai, a mezőgazdasági munkások és cselédek, sajnos, nem úgy segítenek a munkaadóknak, a gazdájuknak, mint ahogy az régen volt, nem úgy dolgoznak együtt velük, nem olyan pat­riarkális, nem olyan szerencsés, nem olyan jó a helyzet, a viszony közöttük, mint régen volt. Ne méltóztassanak engem félreérteni, én magam is egyszerű falusi emíberek gyermeke vagyok, napszámosraunkát is végeztem, tudom azt, hogy mi az dolgozni a magyar rögért, én nagyon jól tudom azt, hogy vannak kirívó példák, amikor tényleg azt mondhatnám, akasztófát érdemelnek egyes imunkaadók, de ezt általánosítani nem lehet. A leghelytelenebb az ilyen kirívó, rossz példákat általánosítani, mert megbontjuk vele a rendet, a fegyelmet ott is, ahol erre semmi szükség nincs és ennek nincs is értelme. Tel­jesen helytelennek tartom, hogy az egyébként mondjuk, tűrhető és elviselhető, de mindany­nyiunk által megjavítani kívánt helyzetben ' a munkásság és cselédség igényeit olyképpen fo­kozzuk, hogy képtelenek legyünk kielégíteni. A gazdálkodás továbbvitele csak addig lehet­séges, ameddig megvan a rentabilitása. Ha ez nincs meg, akkor abba kell hagyni a gazdálko­dást, illetőleg a gazda tönkre fog menni és ön­ként fogja abbahagyni. Hibáznak és vétkeznek mindazok, akik rózsaszínű felhőket festve az égre, mennyei boldogságot ígérve a földön, bo­londítják ezeket az embereket. Sokkal helye­sebb a mérsékletes, szükséges, kívánatos javí­tást mindannyiunknak követelni és síkra szállni ezek mellett a munkások mellett azokért a dolgokért, amelyekre nekik tényleg szükségük van. Viszont ugyanakkor meg kell mutatni nekik, hogy velünk együtt járják a magyar

Next

/
Thumbnails
Contents