Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-95

Az országgyűlés képviselőházának 95. ülése 19W április 3-án, szerdán. 167 hogy nekünk talán nem is fontos az a jószág, csak adjuk el és így történnek eseteik, amikor, amint hallottuk, kevesebbet kapunk egy marha húsáért, sőt az egész marháért, mint azért a bőrért, amelyet róla lehúznak. Természetes dolog, hogy ezek a visszás helyzetek joggal idegesitik nemcsak a magyar gazdatársadalmat, hanem azt hiszem, a magyarság egyetemét is. T. Ház! Hogy én ezeket a kérdéseket itt felsorakoztattam, ezt azért tettem, mert szükségesnek, tartottam ezt a javaslatot beállítani azokba a keretekbe, amely keretek jellemzői annak, hogy milyen fontos, hogy ez a törvényjavaslat végre megszületett és idekerült a Ház elé. Éppen azért most már rátérek magának a javaslatnak általános elveire és ennek a kérdésnek tárgyalásánál méltóztassanak megengedni, hogy két szempontból bíráljam a javaslatot^ (Halljuk!) Az egyik szempont az, hogy vájjon ez a törvényjavaslat milyen anyagi kereteket kíván majd meg tulajdonképpen a cél elérésére akkor, amikor a törvényhatósági állattenyésztési alapok megszületnek. Erre vonatkozóan a legbiztosabb kiindulás^ pontunk az lehet, ha a földmívelésügyi minisztJériumnak azokat a statisztikai adatait vesszük szemügyre, amelyek a tenyészállatok létszámára vonatkoznak és így megállapítjuk, hogy 1939-ben 10.702 tenyészíbikáról, 7618 mangalicakanról, 4296 hússertéskanról és 3326 kosról volt szó. Anniikor megállapítom azt, hogy körülbelül egyharmad az a mennyiség, amely változik, akkor már megjelöltem azt is, hogy évente hány apaállatra van szükség. Az apaállatok mennyiségéből könnyen meg tudjuk állapítani azt is, hogy körülbelül 4 és 6 millió pengő közti olyan összeget kell biztosítanunk a törvényjavaslatban, amelynek segítségével az apaállatibeszerzés ezeken az alapokon keresztül zavartalanul és nyugodtan történhetik. Ennél a kérdésnél azonban legyen szahad rámutatnom egy olyan szempontra is, amelyet előttem felszólalt t. képviselőtársaim eddig mellőztek. Nevezetesen tisztáznunk kell azt a kérdést, hogy egyrészt nálunk Magyarországon milyen az arányaz anyaállatok és az apaállatok között, másrészt pedig, hogy milyen arány áll fenn a köztenyésztésben lévő állatlétszám és az úgynevezett uradalmi állatlétszám között. Ha a szarvasmarhákkal foglalkozom először, akkor azt állapíthatom meg, hogy 1939-ben a tehénállománynak 87%-a volt köztenyésztésben. tehát kisemberek kezén és 13%-a volt magán tenyésztésben, tehát uradalmak kezén. Ebből a számarányból logikusan az következnék, hogy i'.yen arány áll fenn bizonyára az apaállatok eloszlása tekintetében is. Csakhogy az apaállatoknál nem azt látjuk, hogy azok 13%-a van az uradalmak kezén, hanem azt látjuk, hogy ebben a statisztikában az uradalmak 32%-kai szerepelnek. Ha 50—60 apaállatot veszek, ebből az következik, hogy az uradalmaknál egy tenyészbikára 16 tehén jut, ugyanakkor pétiig a köztenyésztésben, a kisgazdaságoknál 77, Nem hiszem, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között az uradalmak olyan luxust űzhetnének, hogy minden 16 tehénre egy-egy apaállatot tartsanak. Kétségtelen, hogy ez olyan feltűnő aránytalanság, amellyel az illetékes köröknek foglalkozni ok kell, mert hiszen ha beszélünk zugbikákról, zugfedeztetésről és hasonló kérdésekről, (Úgy van! Ügy van! balfelöl.) akkor kétségtelen dolog, hogy ezt az ilyen aránytalanul nagy apaállatlétszámot az uradalmaknál valamilyen ellenőrzés alá kell venni és ezeket is éppen olyan figyelemmel kell kísérni, mint a többieket. (Szöllősi Jenő: Sőt még fokozottabban! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Plukovich József: A lovaknál érdekesebb az arány, mert itt a kancáknak 92%-a van kisemberek kezén és 8%-a van uradalmak kezén. Ebből logikusan az következnék, hogy ilyen arányban vannak mének is, azonban azt látjuk, hogy ezeknek 35%-a van köztenyésztésben, viszont. 65%-a magántenyésztők kezén. Ebből az aránytalanságból újra az következik, hogy míg az uradalmaknál egy ménre esik 17 kanca, addig kisembereknél ez az arány 1939-ben 406-ra rúgott. Nézzük meg, mi a helyzet a sertéseknél? Itt is a földmívelésügyi minisztérium adatait ismertetem. Itt cl Z k\ helyzet, hogy a kocaállomány 69%-a köztenyésztésben, vagyis kisemberek kezén, 31%-a pedig magántenyésztők kezén van. Ezzel szemben az apaállatoknál éppen a fordítottja érvényesül ennek, mert a kanoknak 65%-a van magány tény észtők kezén. Ebből az következik, hogy az uradalmakban 13 kocára esik egy kan, viszont köztenyésztésben 51 kocára esik egy kan. (Rajniss Ferenc: Űj állategészségügyi törvény kell!) Tovább megyek. A juhászat terén is azt látjuk, hogy a kisemberek teljesen inferiorius helyzetben vannak, mert az anyajuhok állománya csak 23%-ban van ma a kezükben, 77% pedig a magántenyésztésbe tartozik, viszont itt is érezhető már az aránytalanság, mert a kosoknak csak 8%-a, tehát 23% anyahoz csak 8% kos esik a köztenyésztésben és a. magán tenyésztésiben 77% anyához 98 kos, Igen természetes tehát, hogy ez aránytalan. Bármekkorák is azonban az aránytalanságok, kétségtelen, hogy ezek igen fontos következményekkel járnák, mert hiszen amikor ezt a javaslatot tárgyaljuk és egészséges konzekvenciákat kívánunk levonni, akkor rá kell mutatni arra is, hogy ezek az aránytalanságok nem csakhogy feltűnőek, hanem igazságtalanok, antiszociálisak is és méltóztassanak elhinni, hogy ebből következik az, hogy a népies állattenyésztésben érdekelt parasztságunk idegenkedik mindenféle olyan akciótól, amely őt, bele akarja kényszeríteni a törzskönyvezett állatok fokozott vételébe és használatába. Ezek az aránytalanságok azonban nemcsak magánál az állatnemeknek egymás közötti mineműségi viszonyánál domborodnak ki. Az egész állattenyésztés olyan felépítmény, amelynek komoly, biztos fundamentuma a takarmány. Szükségesnek tartom, hogy egy kissé a fundamentumot is megvizsgáljam, mert itt arról van szó, hogy Magyarország, amely klimatikus viszonyainál és egyéb adottságainál fogva arra^ van predesztinálva, hogy fehérje- és keményítőértékben kifejezett takarmányt bőséges mennyiségben termelhet, mégis állandóan takarmányinséggel, takarmányhiánnyal küzd. Ha megnézem azokat a nagy változásokat, amelyek a múlt század 80-as éveiben kezdődtek, amikor a legértékesebb legelőréteket szántóföldi müvelésre adták át, akkor megállapítom; hogy attól az időtől kezdve van Magyarországon állandó takarmányhiány. Ötven évre visszamenőleg a legkedvezőbb átlagesztendő az 1933-as volt. Ebben az esztendőben, figyelemmel egész állatállományunkra, fehérjeszükségletünk 6'8 millió métermázsa volt és erre a fedezet 6'7 millió métermázsa volt, vagyis