Képviselőházi napló, 1939. V. kötet • 1940. február 27. - 1940. május 21.

Ülésnapok - 1939-94

156 Az országgyűlés képviselőházának 9Í. ülése 19 hO április 2-án, kedden. mágiát. A sertéstenyésztő meggondolja a dolgot, ha látja, hogy ha egy malacot he akar oltatni, akkor — amint különösen az őszi kampányban, meg télen volt — másik két malac árát kell odaadnia egy oltásért, hiszen a malacot 1 pengő 50 fillérért is meg lehetett venni. Az oltás tekintetében más rendszerre kellene áttérni, kötelezővé kellene tenni az oltást, mert hiszen amikor a sertés ilyen értéktelen, nem oltatnak és ezzel azt nyerjük, hogy bejön a vész és fertőzött a határ, fertőzött a vidék, hiszen ez ragályos és aaért pusztul el olyan sok, tmiert ha a ragály egyszer valahol felüti a fejét, akkor az egész határom végigmegy a járvány. Az állatok megfertőzik egymást, mert a gazda nem oltatja he őket, amivel nem éri meg neki, ihoigy ezért még készkiadást teljesítsen. De nemcsak azért nem teszi ezt, inert nem éri meg nieki, mert drágálja a költségeket, hanem azért, mert nines is miből. Be kellene tehát szintén vezetni a sertéseknél is a kötelező oltást és meg lehet a^t is valahogyan oldani, hogy mindenki fizesse a sertésoltási díjakat. Ezt a kérdést talán úgy lehetne megoldani, hogy az adók után kellene bizonyos százalék szerint kivetni azt a csekély összeget, amelyre szükség volna. De azt hiszem, hogy még a szérum árát is lejjebb lehetne szállítani. Nagyon jól tudom, hogy a földmívelésügyi miniszter urat a legjobb szándék vezette akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot a Ház, elé hozta. Nekem .a törvényjavaslat ellen nincsenek is egyéb kifogásaim a felsoroltakon kívül. Aggódom a miatt, hogy az adófizető és állattenyésztő emberek nem fogják szívesen venni, hogy itt megint egy adóterhet rakunk rájuk. Azt szokták ilyenkor mondani, hogy nem sok az a két-három pengő, de én azt mondom, hogy amikor a mérleg nyelve már egyformán áll, akkor, ha csak egy babszemet is dobunk rá a mérleg egyik felére, máris megbillen kissé. Nem olyan könnyű annak a magyar parasztnak, annak a kisgazdának előteremteni azokat a keserves adófilléreket, amelyeket nagyon sok egyéb címen fizetnie kell. , Ha az elmondottakat mind meg méltóztatnak szívlelni és a törvény megalkotásánál figyelembe méltóztatnak venni, akkor a törvényjavaslat olyan lesz, hogy ellene senkinek sem lehet kifogása. Én a magam részéről a törvényjavaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps jobbfdöl és a középen.) Elnök: Szólásra következik? , Kovách Gyula jegyző: Kövér János! Kövér János: T. Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot nagy örömmel üdvözlöm. A törvényjavaslatnak csak egy hibája van: hogy későn jelent meg, hegy nem tegnap, hanem csak ma tárgyaljuk. Nagyon fontos, nagy horderejű — nagyon helyesen fejezte ki magát Megay t. képviselőtársam — és nem is hisszük, mennyire fontos törvényjavaslat ez. Nagyon fontos az-'»rt, merthiszen a magyar mezőgazdaság az állattenyésztésen keresztül fejlődhetik, gyarapodhatik és virágozhatik. Mielőtt a törvényjavaslat érdemi tárgyalásába bocsátkoznék, nem mulaszthatom el az alkalmat, hogy meg ne emlékezzem arról, hogy a minisztérium állattenyésztési osztályának vezetőjét a legnagyobb hála és elismerés illeti azért, mert ilyen elsőrendű javaslatot hozott a Ház plénuma elé. Ki kellett ezt jelentenem a Ház előtt, hogy mindenfkii tudja mtegi: az állattenyésztési osztály vezetése olyan kezekben van, hogy minden gazda nyugodtan hajthatja le a fejét. Megay t. képviselőtársam — és most az Ő beszédébe kapcsolódom bele — a szakképzett pásztorokról beszélt. Ez tényleg nagyon fontos kérdés, elleniben itt bizonyos veszély is van, mert látjuk, hogy azok a gazdasági alkalmazottak, akik bizonyos szakisikolákat végeznek, — például a malomgépész, a kovács, a szíjgyártó — amikor visszakerülnek a gazdaságba, sokszor tudnak ugyan valamit, de nem eleget és nemcsak az a hiba, hogy a tudásuk hiányos, a főhiba az, hogy sokszor erkölcsileg megromlanak, pedig nagyon fontos dolog, hogy az a gazdasági alkalmazott, az a gazdasági cseléd, akire súlyos milliók vannak hízva ebben az országban, megbízható, rendes ember legyen. Én a pásztorképzést úgy tartanám helyesnek, ha szakavatott, becsületes pásztorok a saját tudásukat ültetnék át a növekvő generációba. Ami mármost a javaslatot illeti, Csizmadia t. képviselőtársamnak azt a megjegyzését, hogy a kisemberek ne fizessenek, nem tartom egészen helyesnek. Az volna helyes, hogy fizessen mindenki, (Helyeslés jobbfelől.) vagyis minden állattartó, mert talán recenzust keltene az országban, ha azt mondanák, hogy az állattenyésztő gazdák terheihez hozzájárulni köteles a budapesti iparos, kereskedő és a többi. Ez a magunk terhe, a magunk hasznáért csináljuk. Amikor pedig azt mondom, hogy az Összes jószág után fizessük ezeket a bizonyos hozzájárulási összegeket, úgy gondolom, hogy ezt nem kellene a földmívelésügyi miniszter úrnak magasra értékelni, nagy összegben megszabni, hiszen elég jószág van aránylag az országiban —• bár mégegyszer ennyinek kellene lennie — és azt hiszem, kisebb összeg is elegendő lenne ahhoz, hogy ezt az alapot támogatni lehessen. Nekem tehát az volna a tiszteletteljes kérésem e téren, hogy necsaík a kisemberek, az úgyue vezett kisgazdák, tehát azok, akik apaállattal nem rendelkeznek, hanem azok a gazdák és gazdaságok is ugyanolyan összeggel járuljanak hozzá az alaphoz, akik és amelyek apaállattal rendelkeznek. Azt gondolnám, hogy az év elején, amikor az apaállatok összeírásának határideje van minden esztendőben, ezen a :iapon kellene a hozzájárulási összeget a közadókkal együttesen a következő esztendőre befizetni. Talán nem lehet a törvényjavaslat hibájának nevezni, de bizonyos aggodalommal látom mégis azt, hogy hosszadalmas lesz ennek a törvénynek a hatását kivárni az életbelépés után. Ebbe, amint én becsülöm, négy, öt, hat esztendő is bele fog telni, amíg teljesen átmegy a vármegyék, a törvényhatóságok kezébe a bikák, az apaállatok tartása. Nagyon helyesnek tartanám, ha a közületek, a községek tulajdonában lévő apaállatok máris átmennének a vármegyei, törvényhatósági állattenyésztési alapok tulajdonába. Igaz, hogy talán így a községek, közületek bizonyos kárt szenvednek, de t egészen mindegy, hogy azt a bikát mikor adják el, mert a községet, a {közületet úgyis érni fogja ez a veszteség. A törvény így mindenesetre hamarább lenne megfelelően átvihető az életbe. A törvényjavaslat 6. §-át ki kellene egészíteni azzal, hogy nemcsak a földmívelésügyi miniszter jogosult az alap felhasználásának ellenőrzésére, hanem egy bizottság is, amelyet vármegyénkint kellene megalakítani. Ez a bizottság volna egyúttal hivatva arra, — amire Csizmadia t. képviselőtársam szintén felhívta a. miniszter úr figyelmét — hogy ellenőrizze azt, hogy a vásárlásoknál szakértők legyenek jelen és az egyes községek, közületek, városok speciális adottságait, helyzetét minden esetbea