Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-66

44 Az országgyűlés képviselőházának 66 néhány választó választ és van majdnem tíz olyan kerület, ahol viszont 7íM)-on felüli választó jut egy bizottsági tagra. Ez ellentétben áll a törvény intencióival, ellentétben áll a közjogi jogosítványok egyenlő értékűségének az elvével. Itt is kérnem kell az igen t. balügyminiszter úr intézkedését, bízván az ő tárgyilagosságában, hogy nem fogja megengedni, hogy ilyen gyakorlat alakulhasson ki és hogy az 1929. évi XXX. tc.-nek még a helyes, reális és a viszonyokkal előre nem számolható rendelkezései is a maguk valóságából így kiforgattassanak. Mélyen t. Képviselőház! Szó volt az autonóniáiról és a centralizációról. Per longum et latum megtárgyal tátott ez a kérdés. Nem akarok ezzel a kérdéssel különösebb mértékben foglalkozni, de meg kell állapítanom azt, hogy egészséges adminisztráció, vagyis olyan, amely a helyi viszonyokkal kellő módon számot vet és azokhoz simulni tud, centralizált közigazgatás mellett szinte leihetetlen. Rá kell itt mutatnom arra is, hogy ezt a megállapítást már az 1912. évi LVIII. te. miniszteri indokolásában is megtaláljuk. Az autonómiák jogkörének korlátozása és az autonómiák rovására a centralizáció bővítése egészen természetszerűleg hozná magával annak az átérzését és az élettel való bizonyítását is, hogy ezeknek a megcsonkított autonómiáknak a kezdeményező szerepét, irányító, gondolatok és tervek kitermelésében jelentkező működését is átveszi a centralizáció, hogy nemcsak aktákat intéz, hanem valóban az élet fejlődését, haladását jelentő tervekkel, gondolatokkal, eszmékkel is áll elő. Az 1912 : LVIII. te. indokolása azt mondja az egyik helyen, hogy a központi kormányzatnak akkor volt szerepe inkább a kerékkötő szerepének tűnik fel, minden kezdeményezés az önkormányzatoktól, a városoktól jött, az előmozdító, lendítő, irányító szerep a centrális hatalomnál egyáltalában nem volt megtalálható. Ha ez akkor így állt, még inkább így áll ma, amikor az önkormányzatok hatásköre még azt a mértéket sem éri el, amelyet 1912~ben eléírt. A centralizált adminisztrációnak éreznie kellene, hogy azt a jogkört, amelyet az autonómiáktól elvett, teljes mértékben neki kell betöltenie. De az teljesen lehetetlen, hogy semmi egyébben ne jelentkezzék ez a központi, centralizált adminisztratív hatalom, mint hatalomgyakorlásban. Örömmel hallom minden alkalommal, amikor az igen t. belügyminiszter úr az autonómiák hívének vallja magát, az autonómiák kiépítésének szükségességét hangsúlyozza és ezzel azt az elvet vallja, hogy a központi hatalomnak természetes egyensúlyban tartója a kellő mértékű, kellő jogkörrel bíró autonómia. A gyakorlati életben azonban éppúgy nem látjuk az autonómiák kifejlesztését, mint ahogy nem látjuk azt, --- amint az előbb említettem — hogy az auto Móniinktól elvont feladatkört valaki, aki a hatalmat magához vonta, az életben pótolná. A közigazgatást az életnek úgy kellene éreznie, mint lendítő erőt, mint védőt, mint az élet nehézségeinek elhárítóját. Ha valakinek valami baja van, amit maga nem tud elintézni, a közigazgatásnak kellene ott lennie segítségül, (vitéz Lipcsey Márton; Ott is van!) ma pedig az élet elviselhetetlen teherként érzi magán az adminisztrációt, mert a bürokráciának a centralizációval kapcsolatos túlméretezése minden logika ellenére áll elő olyan kívánságokkal és . ülése 1939 december 13-án

y szerdán. követelésekkel, amelyek megkeserítik az emberek életét, amelyek azt az annyiszor kívánt és hangoztatott vállalkozási kedvet szárnyaszegetté teszik, amit egyszerű bürokráciamenXQÜ gondolkozással megérteni sem lehet. Nem foglalkozom tovább ezzel a kérdéssel, : csídv egy példát hozok fel. Állampolgársági bi| zonyítványt kér valaki, egy törvényhatósági I városnak a községi illetőséget bizonyító kozi okirat jellegű hivatalos bizonyítványa alapján, ; amelyben a kérelmező szüleinek neve, a KérelI mező születése mint közokiratban igazolva : van. Akkor előállnak azzal a kívánsággal, i hogy e mellett tessék hazatuazni vidékre, át'í) | kilométer utat megtenni, utánajárni és szüle! tési anyakönyvi kivonatot hozni. Kérdem, hogy I ezzel á közhatóság által kiállított közokirattal I szemben egy felekezeti anyakönyvnek mivel : van nagyobb bizonyító ereje, mivel szolgáij hat hitelesebben az állampolgársági bizonyíti vány kiadásának alapjául? Ez a léleknélküli; sége és logikátlansága a centralizációnak és a | bürokráciának. Mélyen t. .Képviselőház! Voltain bátor hangot adni itt annak és előttem szólott képviselőtársaim is érintették, hogy bizony a közigazgatás ma egyáltalán nem tekinthető teljesen függetlennek a pártélettől és a közigazgatás életeben vannak olyan szervek, akik egyenesen személy szerint pártszolgálatokra adják ma| gnkat. Nem azt mondom, hogy a felsőbb hatóság kényszere folytán. Konjunktúrából, ami éppen tígy elítélendő. Ezért nagy örömmel : hallottam, hogy a belügyminiszter úr elítélte ; azokat az anomáliákat, amelyek e tekintetben i tényleg fennforognak. Hasonlóan nagy örönv i mel olvastam, — sajnos, nem lehettem jelen — ! aínikor a miniszterelnök úr azt mondotta a i miniszterelnöki tárca költségvetésének tárgya! lása alkalmával, hogy: »Nem vagyok barátja ! nemcsak egyes pártokra vonatkoztatva, hanem • tulajdonképpen általánosságban sem annak, i hogy a tisztviselők pártokhoz tartozzanak, pártéletet éljenek és kifelé mutassák, hogy ők ! párthoz tartoznak. Ebben a tekintetben ma j még lehetnek anomáliák, de az én feli'ogá! som ez«. Mélyen t. Képviselőház! En ezzel a felfo J gással teljesen, száz százalékig egyetértek a | magam ellenzéki mivolta ellenére is. IgazatI adok azonban Spett Ernő t. képviselőtársam; nak. aki azt mondotta, hogy őszinteség kell és ezt az őszinteséget nem szavakban, hanem tettekben kell megmutatni. Ezért, hogy anomáliák ne fordulhassanak elő és hogy az előfordult anomáliák nyomán talán súlyosabb ítélet I ne mondassék, mondjuk olyan siílyos ítélet, ! amely nem volna egészen száz százalékig' ! helytálló, e tekintetben vagyok bátor indítvaj nyozni azt, amit annakidején is felvetettem, ; hogy méltóztassék ebbe a törvényjavaslatba új szakaszként felvenni ennek az őszinteségnek a dokumentálására azt. hogy az 1869:IV. te. 11. §-ának rendelkezése a miniszterek és polij tikai államtitkárok kivételével minden köz| tisztviselőre kiterjed. Ezzel valóban elérjük, hogy a közigazgatás éppen úgy nem lehet nemcsak általánosságban, de még részleteiben, ! még anomáliaszerűen sem a pártpolitika^ szol| salátában, mint ahogyan nem lehet a királyi bíróság, az igazságszolgáltatás szerve. Még egy dolgot kell megemlítenem és még egyre kell kérnem a mélyen t. belügyminiszter urat. Idom már nincs az indokolásra. Méltóztassék mérlegelve azt árkülönbséget, amely á városok és a vármegyék törvényhatósági