Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-66

40 Az országgyűlés képviselőházának 66. el, hogy az egész országban lehet tartani országgyűlési választásokat, de az ország részeiben, a törvényhatóságokban törvénythatósági választásokat tartani nem lehet. Ez az indokolás erőltetett, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Egészen világos!) Erőltetett azért is, mert hiszen nyilvánvaló, hogy az anyaország törvényhatóságai megcsonkítottságuk ellenére is tovább éltek és élnek mind a mai napig a határszéleken, időközben megújultak már egyszer, nem lehet tehát azt mondani, hogy miután az unifikáeió még nincs befejezve, ebben a pillanatban a választásokat megtartani nem lehet. Hiszen ha ez így igaz volna, akkor ezzel a törvényjavaslattal nem csinálnánk mást, mint éppen az unifikációt nehezítenők meg. Ez a törvényjavaslat ugyanis nem lesz elegendő, ez után jönni fog, mert kell hogy jöjjön egy második törvény, amely a Felvidék törvényhatóságai számára megállapítja majd, hogy ott a törvényhatósági bizottsági tagválasztásokat milyen alapon, milyen választójog szerint kell lefolytatni. A miniszter úr is csak így képzelheti el ezt. Jön tehát még egy törvény, amely természetesen ismét útjában áll az unifikciónak, mert további négy vagy öt évre kitolja a törvényhatósági választójog egységes megalkotását. Amit tehát az indokolás tulajdonképpen célozni kíván, azzal pontosan ellentétes eredményre fog jutni. Választhatott az egész ország ós választani fog most már a visszatért Felvidék is, de a rész, a pars, a megye, a törvényhatóság e szerint nem választhat. Ha nézem magit a törvényjavaslatot, az indokolás látszatra feltárja az okokat, amelyek a kormányt a javaslat benyújtására késztették. Készséggel ismerem el, nem látszik nagyjelentőségű dolognak, hogy 10 év után most még egy évvel meghosszabbítjuk a bizottsági tagok mandátumát. Elvégre egy év ide vagy oda, az már nem olyan rettenetes dolog és nem nagy kázus. Első látszatra valóban ezt kell látni; aki azonnan ismeri a közigazgatás rendelkezéséről szóló 1929-beli törvényt, aki ismeri a törvényhatóságok életét és méginkább a törvényhatósági bizottságok összeállítását, az nem látja ilyen egyszerűnek a dolgot. Nálunk ugyanis az autonómiádat sokszor szokták dicsérni, sőt az igen t. belügyminiszter úr is nagyon szokszor foglal el a mienkkel egyező álláspontot az autonómiák kiépítése és továbbfejlesztése terén. Ezek azonban mind olyan nyilatkozatok, amelyekre tetteket sehol sem látunk elkövetkezni. Az autonómiáknak sehol, egyetlen országban sem volt olyan nagy szerepük, mint nálunk, de ugyanakkor — meg kell állapítanunk—sehol olyan hálátlanul nem bántak el az autonómiákkal, mint megint epren, nálunk, (Úgy van! Úgy van! a szélsöbrúddalon-} Míg a külfölden mindenütt kiépítették a közigazgatási autonómiákat, nálunk elsorvasztották. Bármilyen törvény jött, amely összefüggésben állt a közigazgatással, mind az autonómiáktól vett el jogokat és adta át ezeket a centralizmus számára, a minisztériumok számára. A rendi megye közvetlenül befolyást gyakorolhatott a törvényalkotásra, hiszen maga küldte követeit az országgyűlésbe, sőt nála a legmodernebb rendszer volt bevezetve, a referendum rendszere, amelynek révén a megye vissza is hívhatta követét, amint azt ma Svájcban látjuk a képviselők megkötöttsége tekintetében. A rendi megye tehát hatalmas jogokkal rendelkezett, de ez a jogállapot a későbbiek folytán eltűnt. Mikor az ülése 1939 december 13-án, szerdán. abszolitizmus magát az országgyülést is akárhányszor félreszorította és szüneteltethette, ilyenkor a magyar politikai éle<t egyedül a törvényhatóságokban,, a megyegyűléseken élt tovább. Ez volt a haldokló magyar életnek úgv~ szólván egyetlen reflexmozdulata. Később a megújhodás idején ugyancsak a törvényhatóságokból indult ki a reformgondolat, mág később pedig ez lett az alkotmányos élet kiharcolója. Egyenesen tragikusnak tartom, hogy bár maga a reformgondolat is a törvényhatóságokból indult ki, az 1848 : V. te. a törvényhatóságoktol elvette a követküldés jogát és ugyanakkor nem bástyázta körül a törvényhatóságok jogkörét. így történt az, hogy a törvényhatóságok ellenállási joga megszűnt, vagy legalábbis csökkent, de még így is több ellenállás volt a megyékben, a törvényhatóságokban, mint akár magában az országgyűlésben is. Méltóztassanak arra gondolni, hogy 1918ban a felsőház berekesztette tárgyalásait, a képviselőház feloszlottnak nyilvánította magát, de 1919 februárjában egyik törvényhatóságunk, Fejér megye* közgyűlési határozattal bélyegezte törvénytelenné az akkori Károlyiforradalom kormányát. Amikor látjuk, hogy a megyékben ennyire benne él a magyar alkot-' mányosság védelme, akkor nekünk ezeket a megyéket és autonómiákat kötelességünk új vérrel felrissítenü Ez a javaslat, sajnos, nem ezt teszi. T. Ház! A későbbiek során törvényhatóságaink, közigazgatásunk átitatódtak a politikával. E törvényjavaslat tárgyalása kapcsán ki kell mondanom, hogy — sajnos — bizony a politika a megyék és törvényhatóságok egyik szolgálatává vált, és — nem akarok itt neveket emlegelni — volt idő, különösen a Bethlen rezsimben és a Gömbös-rezsimben, amikor a törvényhatóságok tulajdonképpen kortesszervezetekké süllyedtek le. (Rapesányi László: Nem kell messzire menni!) Ilyen előzmények után hozták meg az 1929. évi törvényt, ennek a törvényjavaslatnak az alaptörvényét. Ez a törvény csodálatos módon demokratikus szándékkal és indokolással hozatott és mégis a tömegeket, a dolgozó magyar tömegeket kivonta a törvényhatósági bizottságokból: elsősorban is felállított olyan jogfosztást, amilyet az 1929. évi törvény előtt nem tapasztaltunk. Addig minden országgyűlési képviselőválasztónak egyúttal megvolt a törvényhatósági bizottsági választójoga is, azonban ez a törvény hatéves doiniciliumot állított fel, a hatéves egyhelybenlakás feltételét állította fel. Ezáltal lehetőséget adott ugyan arra, hogy a vidék nagybirtokosai, a városi gazdagabb polgárok, tőzsdések, tőkepénzesek és nagyobb háztulajdonosok élhettek ezzel a jogukkal, ugyanakkor azonban a szegényebb társadalmi osztályokat, a kisiparosokat, a munkásokat, a mezőgazdasági munkásokat, akik vándorolni voltak kénytelenek munkájuk után, kizárta a törvényhatósági választójogból és ezáltal kitaszította őket a törvényhatósági életből. A nemzeti szocialista gondolat az, amit a miniszterelnök úr olyan gyakran emleget: igenis, nevelni az országot, nevelni a népet. Mi is ezt akarjuk, de nem nevelés az, amikor jogokat veszünk el, amikor kirekesztjük a torvényhatóságokból a széles társadalmi osztályokat. A mi gondolatunk, a nemzeti szocialista gondolat: nevelni először a községi életben azt a fiatalabb embert, a községi életben azután fel kell kelteni az érdeklődését a tor-