Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-83
Az országgyűlés képviselőházának 83. ülése 1940 február 14-én, szerdán. 503 tottam meg az árakat. így példán! a legnagyobb mennyiségiben fogyasztásra kerülő Ella-burgonya múlt év szeptemberében 4.40 pengős árral szemben az idén szeptemberben 5.30 pengő volt, ami mintegy 20%-os emelést jelent. Tekintettel arra, hogy a burgonya téli tárolása a^ gazdának költséget jelent, ezenfelül beszáradási és romlási veszteséggel is kell számolnia, így az értékesítési idénv előrehaladottságával a burgonyaárak megfelelő emelését indokoltnak tartom. Ezért már 1939. évi november hónapban az étkezési -burgonyákra q-ként 30, az ipari burgonyákra 40 filléres áremelést állapítottam meg és ezeket az utóbb említett költségeket a későbbi ármegállapításoknál is figyelembe szándékozom venni. Tudataiban vagyok^ annaJk, hogy a meglévő árak általában nem biztosítanak a gazdáiknak busás jövedelmet és normális körülmények között magáim is ezen árak emelését tartanám indokoltnak, ma azonban egyéb országos érdekekre tekintettel kénytelen vagyok a jelenlegi helyzetet egyelőre fenntartani. Az Arellenőrzés Országos^ Kormánybiztosa az általaiban megállapított árakat nyilvánította a, burgonyáért fizetendő legmagasabb áraknaik. A 10.700/1939. Ä. K. rendelet 5. Va hatályon kívül helyezte a 8200/1939. A. K. rendeletet, aminek következtében a gazdák az étkezési burgonyáért ma már lényegesen magasabb árakat kapnak. Kérem a t. Házat, hogy írásbeli válaszomat tudomásul venni (méltóztassék, Budapest, 1940. évi január hó 27-én, Teleki s. k.« Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e az írásiban adott miniszteri választ tudomásul venni? (Igen.) A Ház a választ tudomásul veszi. Felkérem a jegyző urat, olvassa fel a, földművelésügyi miniszter urnáik Tóth János képviselő úr részére adott válaszát. Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »Tisztelt Képviselőház! Tóth János országgyűlési képviselő úr 1939. évi november hó 29-én interpellációt intézett hozzám a tej árának megállapítása tárgyában. Az interpellációban felvetett kérdésekre válaszom a következő: Az interpelláció első pontjában foglalt az a megállapítás, hogy a tejárak az 1940. évre az interpelláció előterjesztésének időpontjában még nem határoztattak meg, csak annyiban volt helytálló, hogv a 119.687/1938. F. M. számú rendelet a, székesfővárosban forgalomba kerülő tei termelői árát tényleg az 1939. naptári évre állapította meg. Azonban az ebből — a termelők tájékozatlansága tekintetében — levont következtetés már téves, mert egyrészt az ipari feldolgozásra kerülő tej ára a hivatkozott rendeletben nem volt időhöz kötve, tehát további rendelkezésig érvényes volt, másrészt a 8300/1939. M. E. szám alatt kiadott kormányrendelet az elérhető legmagasabb ár szempontjából rögzítette az augusztus 26-án érvényben volt tejárakat és így e rendelet értelmében a jelzett napon fennállott árakat további rendelkezésig érvényeseknek kellett tekinteni. Egyébként a 80.200/1940. szám alatt kiadott rendeletemben újból megállapítottam a tejárakat. A rendelet értelmében az 1940. évi január 15-tŐl május 15-ig terjedő időben -*- vagyis a zöldtakarmányozás idejéig — úgy a székesfővárosi fogyasztói tejár, mint a budapesti és vidéki termelői tejárak literenkin t 2 fillérrel emeltettek, tehát az árkülönbözet teljes egészében a tejtermelő gazdáknak jut. A második pontban említett és a székesfővárosi tejipari vállalatok által fizetett díjak — a kötelezően megállapított termelői és fogyasztói árak folytan — semmiféle formában nem háríthatók át sem a termelőkre, sem a fogyasztókra. Az interpelláció során még elhangzott az az állítás, hogy a tejipari vállalatok részére 14 fillér haszon marad 1 liter tej után, a kérdés nem ismerésében találja magyarázatát, mert ha a termelőnek tényleg kifizetett árhoz hozzáadjuk a különböző törvényes terheket és a viszonteladás költségét, magának a tejipari vállaltnak körülbelül 7 fillér marad tejliterenkint a kezelési, szállítási és feldolgozási költségekre, ami — tekintettel a kötelező pasztőrözésre és a fővárosi tejelosztás jelenlegi helyzetére — túlzottnak nem minősíthető és általában nem haladja meg a külföldi nagy városokban található arányokat. A tej zsírtartalmára vonatkozó megállapítás^ ugyancsak téves, mert a szarvasmarhatenyésztő egyesületek és a vegykísérleti állomár sok évtizedes megállapítása szerint a normális viszonyok között tartott tehén tejének zsírtartalma Magyarországon évi átlagban 3.6—3.8%, a kistermelőknél még valamivel több és mivel az ipari feldolgozásra kerülő tej termelői ára, illetőleg a tejipari vállalatok által értékesített vaj ára is ezen az alapon van megszabva, nem lenne méltányos, hogy a vállalatok ennél kisebb zsírtartalmú, tehát kisebb értékű tejért is azonos ár fizetésére köteleztessenek. A tejszállító kannák űrtartalmának ingadozása, ezek anyagának a következménye. Az itt előforduló visszásságok legfeljebb a kannák kötelező hitelesítésével lennének egy bizonyos mértékig korlátozhatók, azonban ez az eljárás annyira megdrágítaná a tej forgalmát, hogy az ily irányban tervezett rendelkezés ellen annak idején aggályok merültek fel. A legkézenfekvőbb megoldás ebben a tekintetben az, ha a termelők a Tejtermelők Országos Szövetségét kérnék fel a tejnek a székesfővárosi átvételnél való közreműködésre, amely esetben levonás — függetlenül a kannák teltségétől — csak a tényleg hiányzó tejmennyiség után történhetik. Kérem a t. Házat, hogy írásbeli válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1940. január 29. Teleki s. k.« Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e a miniszter úr írásbeli válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Felkérem a jegyző urat, szíveskedjék a földmívelésügyi miniszter úrnak Szeder Ferenc képviselő úr részére adott válaszát felolvasni. Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »Tisztelt Képviselőház! Szeder Ferenc országgyűlési képviselő úr 1939. évi november hó 22-én interpellációt intézett hozzám a bátaszéki tagosítás tárgyában. Aa interpellációban felvetett kérdésekre a válaszom a következő: Tudomásom van arról, hogy Bátaszéken a tagosítással is kapcsolatban a község mellett fekvő úgynevezett »sárvízi« legelőnek egy részét az ottani legeltetési társulat ki akarta telepíteni, illetőleg el akarta cserélni a, községtől mintegy 5—-6 km-re fekvő 1 »Csábrág« nevű dűlőben levő területekkel, ahol gulyalegelő létesítését vette tervbe. A szóbanforgó cseréhez már hozzájárultam és az idevonatkozó rendeletet már ki is adtam,. Rendelkezésem során gondom volt arra, hogy a kisembereknek az érdekeit megfelelően megvédjem