Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-80

446 Az országgyűlés képviselőházáruik 80. lítek én itt földbevájt kunyhókat, nem említek kidőlt-bedőlt rozoga házakat, nem akarok itt aláfestéseket eszközölni a mezőgazdasági munkavállalók nyomoráról, nem akarok prelekciót tartani arról, hogy milyen helyzetben vannak ezek a mezőgazdasági munkavállalók, mert hiszen beszélnek ők maguk. Sőt nem csak beszélnek, hanem kiabálnak: kiáltó szavuk, tömegeiknek, a népnek kiáltó, dübörgő hangja tényleg követel és joggal követel is. Ha megfeledkezünk arról, hogy tömegét tekintve is nagyszámú, de értékét tekintve még felmérhetetlenebb mennyiségű és minőségű magyar testvérünkről van szó, és ha nem tudunk felemelkedni odáig, hogy ennek az értékes tömegnek olyan életszintet tudjunk biztosítani, amely számára megelégedettséget hoz, akkor nem vagyunk méltók arra, hogy ebben a parlamentben erről a kérdésről beszéljünk. Ha viszont tisztában vagyunk ezzel, akkor tisztában kell lennünk azzal is. hogy olyan munkát végzünk, amellyel ebből^ a szempontból eredményt fogunk tudni elérni. Ennek a munkának eredményei beláthatatlanok — és itt elsősorban a honvédelmi szempontra gondolok. Nem részletezem azokat a körülményeket, amelyek az egészségesebb táplálkozás következtében javulást eredményezhetnek, nem óhajtom részletesebben tárgyalni azokat a kérdéseket, amelyeknek kulturális, sznciálisés más vonatkozásokban a nemzet szempontjából elengedhetetlen következményeknek kell lenniök, de igenis szükségesnek tartom elmondani azt, hogy mi a. felfogása e tekintetben a nemzeti szocializmusnak, mi a felfogásunk nekünk, nyilasoknak és mi az, aminek segítségével ezeket a kérdéseket gyökeresen meg tudjuk oldani. Altalánosságban szükségünk van egy olyan javaslatra és ezzel iá javaslattal kapcsolatban egy olyan végrehajtásra, amely végrehajtás olyan cselekményeket inaugurál, amelyek szerves összefüggésben viaunak a többi társadalmi réteggel, sőt nemcsak, hogy összefüggésben vannak, hanem úgy hozatnak is velük junktimba. hogy az egész szervezettség egy teljes egészet képezzen. Tisztelettel kérek 15 perc meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért hosszabbítást megadni? (Tpen?) A Ház a hosszobhítást megadja. Rapcsányi László: Azonkívül szükségünk van arra, hogy olyan munka- és munkabérpolitika alkottassék és olyan munka- és munkabérpolitika irányítsa ebben a tekintetben a nemzetnek ezt a rétegét, amely mindenféle szempontból biztosítani tudja ennek a társadalmi rétegnek elsősorban fizikai fennmaradását, de 'biztosítani tudja mindazokat a szükségleteket is. amelyek elengedhetetlenül fontosak és egyúttal biztosítják ennek a társadalmi rétegnek a fejlődését is. De ugyanakkor — ég e

z elengedhetetlen kellék — ki kell egészíteni ezt azzal, hogy öregkorukra is tudjanak valamit félretenni azért, hogy ne kelljen szemük előtt örökösen annak lebegnie, hogy esetleg eery méltatlan fiúra, méltatlan családtagra kell rászorulniuk, mert legjobb akaratuk mellett sem óhaitják azt. hogy tényleg kemény munkában eltöltött életük végén gyermekeikre szoruljanak. Saját maguk urai akarnak maradni. Ezzel nagymértékben hozzájárulunk ahhoz, hogy ennek a ma, de a jövőben is súlyos munkát végző társadalmi rétegnek visszaadjuk az öntudatát is, azt, hogy saját magát is tartsa valakinek s ugyanakkor ki tudja magának verekedni azt, hogy a többi társadalmi réteg is értékelje őt ülése 19 UO február S-án, csütörtökön. úgy, ahogy ezt a nehéz munkát végző társadalmi réteget értékelni is kell. Amikor azonib an mi egy egészséges munka és munkabérpolitikát akarunk végrehajtani, ugyanakkor nagyon vigyáznunk kell arra is, hogy az a szellem, amely ezt a politikát eddig nem engedte megvalósítani, egyszersmindenkorra távozzék a nemzet mindenféle életmegnyilvánulásából. Távozzék természetesen a gazdasági életből is. Nem kertelek sokat, t. Ház; fontosnak tartom ebben a tekintetben megemlíteni, hogy én a zsidó szellemre gondolok. Szeretném, ha itt már, csaík szellemeikkel foglalkozhatnánk és fizikumuk valanol messze evezne, sajnos azonban még ezzel az utóbbival is számolnunk kell. Én azonban a szellemet tartom veszélyesnek, mert ha — amint mondtam — kívánatosnak is tartanám, ha fizikumuk messze is evezne, az a szellem, amelyet ők itt ebben az országban meghonosítottak, legalább olyan veszélyes, mint amennyire veszélyes fizikai ittlétük. Mert ez a szellem volt az, amely engedte, hogy idáig fejlődjék a gazdasági élet, ez a szellem tette lehetővé a törvényjavaslatban szereplők igen nagy tömegeinek kivándorlását az országból, ez a szellem volt az, amely annak a sokat emlegetett másfélmillió magyarnak nem volt hajlandó munkát adni s ez a szellem volt az, amely ugyanakkor Galíciából százezerszámra hozta be a zsidókat és amely — szomorúan meg kell állapítanom — még ma is tűri azt, hogy onnan Galíciából szivárogjanak ide befelé. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek legfényesebb bizonyítéka az, hogy ennek a szellemnek a képviselői ma is ott ülnek, — mondhatnám így is: ott trónolnak — a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem öszszes, legjobban hasznothajtó székeiben. Ez a széllem az, amely kiverekedte magának minden vonatkozásban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, az iparban, a szellemi életben a maximális keresetet, — és nem is tudok semmi olyan foglalkozási ágat találni, ahol ott ne volnának akkor, ha ott maximális keresetet lehet biztosítani. Természetesen munka nélkül, mert bizony ennek a hárommillió koldus magyarnak a tömegeiben egyetlenegy olyant sem találhatunk, aki ezt a szellemet képviselné. Nem találunk ott egyetlenegy zsidót sem, mert a zsidó irtózik a munkától; a nehéz, veres verejtékű, látástól-vakulásig tartó munkától irtózik ez a fajta (Bodor Márton: Undorodik tőle!) és nem is bírja, de ugyanakkor nem irtózik attól, hogy ezt a hárommillió magyar fajtestvérünket az igába hajtsa. Mi eddig tűrtük azt, hogy ez így történjék, akkor, amikor minden úton-módon, ^ léptennyomon hangsúlyozzuk nagy magyarságunkat, s amikor nemzetiszínű pántlikás és handabandázó módon megnyilvánuló magyarságunkat kisajátítjuk magunknak. Amíg egyes csoportok, egyes pártok sajátmaguknak sajátítják ki azt, hogy csak ők lehetnek magyarok, s amíg egy másik, legalább olyan jószándékú s tömegeiben és vezetőiben legalább olyan jó magyar pártot mindennel lelketlenül megvádolnak, csak azért, hogy ők sütkérezzenek a magyarságban, addig ennek a hárommillió magyarnak a sorsa nem lesz úgy megoldva, ahogyan a/1 meg kellene oldani. E helyről utasítom vissza mindazokat a kifejezéseket és sunyi rágalmakat, amelyeket a tisztelt túloldal egynémely, magáról megfeledkezett, képviselőtagja mifelénk adresszált: a legerélyesebben visszautasítom és kikérem magamnak, hogy akár saját személyemet, akár pártomat azzal merje valaki megvádolni, hogy