Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-80

Az országgyűlés képviselőházának 80. ínségmunkából produkáltak, ahol már az előző években szakemberek megcsinálták a munkaterveket. En Bihar vármegyének munkás gócpontjában, talán az egyediili munkáskerületIben, a sarkadi kerületiben vagyok képviselő. Ott a Feketekörös ármentesítő társulat mérnökei siettek segítségünkre és jóelőre kidolgoztuk a következő télnek, őszutónak, tavaszelőnek a munkatervét és merem állítani, hogy igen fontos, kettős haszna lett ezeknek a szakszerű munkálatoknak, mert egyrészt éppen a trianoni határon sikerült olyan védő körgátakat létesíteni, amelyek nélkül — amint most már beigazolódott — az olálüok feltétlenül nagy területekre engedték volna rá a vizeket, amiáltal azok a területek a termelés szempontjából hasznavehetetlenekké váltak volna, de másrészt magas munkabéreket is tudtunk ezáltal biztosítani a munkásoknak ; az ármentesítő társulat ugyanis saját pénztárából fizette azt, amit fizetni tudott, viszont az ínségjárulékokat hozzátéve, emelni tudtuk az alacsonyabb munkabért annyira, hogy rendesen, becsületesen és szívesen dolgoztak a munkások. Sarkad község már erre az évre is kidolgozott egy, körülbelül 10.000 munkanapot jelentő tervet, nevezetesen egy lőteret akar létesíteni a leventéknek, cserkészeknek és a lövészegyesületeknek, ami nemzeti szempontból is szintén igen fontos dolog lenne. Most a szociális alap létesítésével igazán nem tudom mi lesz az ínségadójárulékokkal, mert tudomásom szerint a vármegyei központokra kell 'befizetni és a szociális alap egyéni megsegítéseket kíván célozni. A kenyértelenség kérdését szerintem nem tudjuk így levezetni, mert hiszen nálunk tömegesen vannak olyan mlunkás családok, amelyeknek már a következő napokra, vagy talán már most sincs betevő falatjuk. Ezeket nem lehet megsegíteni egy tehén vagy malac adásával, mert maguknak sincs mit enniök, nemhogy még ezeknek az állatoknak is ennivalót tudnának szerezni. Mindenesetre nagyon kérem a földmívelésügyi miniszter urat, szíveskedjék odahatni, hogy ott, anol szükség: van rá, a szociális alapból ínségmunkáknak szakszerű és rendes végeztetésére továbbra is engedélyezzenek segélyeket és járulékokat, hogy ezáltal munkát tudjunk adni a földmunkásoknak. Ezzel le tudjuk vezetni a nyomort és hasznos munkálatokat is tudunk végeztetni. A fontos csak az, hogy a szakközegek kellőképpen ellenőrizzék, hogy milyen munkák végzésére fordíttatnak ezek az összegek. Természetes dolog, hogy ezzel nem lehet ©zt a kérdést gyökerében megoldani, még ha szakszerű és rendes munkákat végeztetnek is, mert ebbe az időjárás is beleszól. Lehetséges, hogy éppen akkor, amikor már sok ezer munkáscsaládnak kifogyott a kamrából az utolsó falat kenyere, olyanná válik az időjárás, hogy nem lehet 'földimunkálatokat végeztetni. Itt tehát csak átmeneti segítésről lehet szó. Éppen azért gondoskodnunk kell olyan munkaalkalmak létesítéséről, amelyek állandóan biztosítják a téli szezonra is a földmunkásnak a munkát. , Itt nagyon sokan ipari decentralizációról beszéltek. Magam is abban látom a segítés fő módját, hogy ha egyes ilyen munkásgócpontokban bizonyos gyártelepeket létesítünk, még pedig olyanforma üzemeket, amelyek főkép az őszi munkálatok végeztével kezdenek dolgozni és tavaszig dolgoznak. Ilyen gyárak is vannak, például a cukorgyárak. Itt megint rámutathatok egy helyi példára, a sarkadi KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IV. ülése 19W február 8-án, csütörtökön. 441 cukorgyárra, amelyhen ősz vége felé indul meg a munka és a mostani időkben körülbelül 40 munkanapon át dolgoznak megállás nélkül éjjel-nappal. Ez a 40 munkanap, ha 8 órai munkaidőt kombinálunk, 120 munkanapnak, vagyis három hónapnak felel meg. Három hónapra való élelmet tudnak tehát a sarkadi cukorgyárban keresni a munkások és ezek mind mezőgazdasági munkások, kivéve azokat az igazán nem nagyszámú ipari szakmunkásokat, akik a kampány befejeztével a gépek javításával és rendbehozatalával foglalkoznak. Nehéz elképzelni, hogy micsoda tolongás folyik a mezőgazdasági munkások között, hogy* bejuthassanak a gyárba és továbbkereshessenek családjuknak, de nem nehéz elképzelni, hogy micsoda jelentősége van ennek? Azoknak a családoknak, amelyeknek fenntartójuk bejutott, a gond az egész télre elsimul a hoimlokáról. Ott nincs kenyérkérdés télen sem és éppen azért a földmívelésügyi miniszter úr figyelmét ebiben a tekintetben is felhívni óhajtom, hogy hasson oda illetékes helyen, hogy ezeknél a gyáraknál is hajtsák végre a 8 órai munkaidőre vonatkozó rendelkezéseket. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy két csoport váltja egymást 12 óránkint, nehéz munkát végeznek 12 órán keresztül és nekik is az lenne az Óhajuk, hogy 8 óránkínt váltsák egymást. így sokkal több munkás jutna kenyérhez. Szociális szempontból is, de egészségi szempontból is sokkal kívánatosabb lenne a munkának ilyen módon való végzése és ha a legtöbb gyárban be van vezetve a 8 órás munkaidő, szociális szempontból itt is kívánatos lenne ennek bevezetése. Ilyenmódon le tudnánk vezetni a munkanélküliséget, munkaalkalmakat tudnánk teremteni és ezáltal ezt az egész kérdést meg tudnánk oldani. A németországi munkáskiküldetést is sokan kifogásolták ebben a Házban. Magam sem vagyok barátja, — ez természetes — mert nem tartom üdvösnek sem családvédelmi, sem nemzeti szempontból azt, hogy a magyar családapák, családanyák, családtagok 7—8 hónapra kimenjenek idegenbe és addig: ne lássák családjaikat. Ezt semmiképpen sem tartom kívánatosnak, de ahogy mondani szokták, a szükség törvényt bont. Ha itt nem tudunk munkát adni és vágynak munkálkodni, dolgozni, kenyeret keresni, ha nincs más megoldás: ezt is el kell fogadni. Hiszen tudjuk, hogy Németország nemcsak Magyarországból, hanem más országokból is sok-sok ezer munkást foglalkoztat Jól tudjuk, hogy Olaszország is hajóra rakja munkátlan mezőgazdasági munkásait és viszi a meghódított területekre és elszakítja őket családjuktól. Ha nincs más megoldási mód, ez is megoldás, mert a munkanélküliséget valamilyen formában le kell vezetni és a munkanélküli segély a lehető legrosszabb elintézés lenne, ami csak létezik. Ha tehát más, jobb megoldás nincs, akkor nem ítélhetjük el ezt a megoldást sem, sőt mi nagyon örültünk neki, amikor nagy nehezen Bihar vármegyét is be tudtuk venni ebbe az akcióba és bár először csak 120 munkást, de a múlt évben már 600 munkást tudtunk kijuttatni. Szükséges a munkaközvetítés rendszeres ímesroldása is, mert, amint hallottaon, Borsodból és más megyékből annyi munkást vittek ki, hogy a végén a birtokosok munkáshiányról panaszkodtak. Ugyanakkor a Tiszántúlról ki lehetett volna ötszörannyit vinni, anélkül, hogy ez a nagy veszedelem felütötte volna a fejét. Ha tehát a jövőben lesznek ilyen külföldi munka67