Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-77
Az országgyűlés képviselőházának 77. ülése 19 hO január 30-án, kedden. 347 ne »megszabhassa« azokat a munkabérirányelveket ez a központi bizottság, hanem igenis ez állapítsa meg; ennek kötelessége minden esztendőben januárban az arra az évre érvényes munkabéreknek irányelveit az egész országra vonatkoztatva megszabni. Tehát nem lehetőséget nyújtsunk, hanem kötelező intézkedést tegyünk. Imperativ rendelkezést kell adnunk ennek a központi munkabérmegállapító bizottságnak kezébe 1 , mert a jelen esetben, ha esak akkor fog sor kerülni a központi bizottság működésére, ha fellebbezés során, avagy a miniszter közbelépésére kell majd egyes dolgokban intézkednie, ez elhúzza az egész kérdést ás a szabályozást nem teszi általánossá. Ha ellenben a központi bizottság jianuár hónapban tényleg megállapítja a kötelező irányelveiket a mezőgazdasági munka összes tereire, ajkkor ezeknek az irányelveknek alapján az egyes vármegyékre, egyes járásokra vagy egyes gazdaságokra vonatkozólag a helyi munkabér-bizottság a helyi viszonyoknak megfelelően még mindig tehet felfelé javításokat. (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja el.) Ennek a központi bizottságnak azért kell teljes hatáskört adnunk, mert nagyon igazak azok iaz állítások, aimlelyeket képviselőtársaim felihoztak, hogy a mimkabér-bizottságokban a munkásság hátrányos helyzetben van és nem érvényesítheti teljesen a maga jogát. Nem akarok politikai vonatkozást belekeverni, de tényleg azt kellett látnunk, hogy az eddigi eljárások során nem tudta a munkásság a maga jogát ezekben a bizottságokban teljes mértékben érvényesíteni. Az érdekképviseleti szerv ezen a téren nálunk nem vált úgy be, mint ahogv azt elgondoltuk 1923-ban. aimikor azt hittük, hogy a felek kölcsönös tárgyalásai következtében majd kiegyenlítődés jön létre. Nem jött létre kiegyenlítődés, mert még mindig uralkodik az országban az a szellem és az az irányzat, mindig uralkodni is fog, hogy aki fizeti a munkabért, az mindig kevesebbet akar adni, aki pedig kapja, az mindig többet akar kapni. Minthogy pedig a munkásság alacsonyabb képzettségénél, befolyásolhatóságánál, egyáltalán egész viselkedésénél fogva alatta és mögötte van azoknak a birtokoiSoknak, gazdasági félügyelőknek és az pinöVr^ir. akik irányítják a mezőgazdasásn munkabérmegállapító bizottság munkáját, a munkásság mindig veszíteni fos-. Azt mondják, hogy az urakkal nem ió egy tálból cseresznyét enni. A munkásságnak ebben a tekintetben ez a helyzete. Ha ők odaülnek ehhez az asztalhoz és tárgyalnak, mindig rosszabbul jártak és járnak. Abban^ az esetben, ha a központi bizottság megszabná _ az irányelveket mind a foselédhérekre^mind pedig a gazdasági napszámokra és egvéb munkákra vonatkozólag, akkor az egyes helyi viszonyoknak megfelelően az illető helyi bizottság ezektől az irányelvektől eltérően még mindig javíthatna felfelé a munkabéreken a munkásság kérelmére. így például Cegléd, vagy Nagykőrös környékén, ahol sok szőlőmunkás kell s így több a munkaalkalom, vagy például Makó környékén, ahol megint más viszonyok vannak, ott a munkabérek magasabbak le hetnének. Szerintem a törvényjavaslatnak az a legnagyobb hiánya, amint képviselőtársaim is kifejtették, hogy a mezőgazdasági munkabérek megállapítását a megyei bizottságokra bízza, ahol nem fog érvényesülni a mezőgazdasági munkásság igazi, létérdeke. Mélyen t. Ház! Maga a törvényjavaslat azt mondja, hogy három szempontból kell nézni ezt a kérdést, szociális szempontból, mezőgazdasági szempontból és a termelés, a munka szempontjából. Szerintem a mai kor szellemének és a mai viszonyoknak az felel meg a leginkább, ha az első szempontból, a szociális szempontból nézzük ezt a kérdést. Első az, hogy biztosítsuk a dolgozó ember életlehetőségét. Ezt pedig azok tudják a legjobban és pártatlanul megítélni, akik nem érdekeltek. Egy érdektelen közhatalmi szervre, mondjuk a minisztérium által felállított terv szerinti bizottságra kellene bízni a munkabérek megállapítását, nem pedig azokra a munkaadókra, akik nem tudnak belehelyezkedni a mezőgazdasági munkás lelkivilágába; nem alkalmasak azonban erre azok a munkások sem, akik talán túlkövetelők, mert sokszor olyanok jutnak vezető szerepre, hangadáshoz, akik nem is rendes munkások, vagy talán nem tudják kellőkép mérlegelni azt, hogy mit engednek meg a gazdasági viszonyok. ' Ha egy pártatlan közhatalmi szerv (Papp József: Ilyen is van? Pártatlan?) központilag szabná meg az irányelveket, ez sokkal nagyobb biztosíték lenne arra, hogy a megállapított munkabérek tényleg megfelelnek a gazdasági viszonyoknak és a munkásság érdekének. Részemről teljes mértékben belátom azt, egészen helytelen dolog az, hogy mi a munkásság számára olyan igényeket támasszunk, olyan ígéreteket tegyünk, vagy olyan reményeket keltsünk benne, amilyeneket a mezőgazdaság termelési viszonyai és általában a mi viszonyaink között valóra váltani nem lehet. Ma — amint azt Vásáry t. képviselőtársam és többi gazdaképviselőtársaim is kifejtették — az a helyzet, hogy a mezőgazdaság jövedelmezősége bizonyos korlátok közé szorult, s ezt a jövedelmezőséget addig nem lehet emelni, amíg a termelés átállítása és a mezőgazdaságnak több forgótőkével való ellátása meg nem történik. Ezzel szemben viszont ott vannak az l,200.0íH) munkavállalónak az; életlehetősége, akiket szintén ki kell elégíteni, mert ezek alkotják a nemzet gerincének, katonaállító, fogyasztó rétegének nagy tömegét. Itt tehát ütközik a mezőgazdaság jövedelmezőségének kérdése a in unkavállalók megélhetésének kérdésével. E kérdésben természetesen a munkásság mellé kell állanunk, nemcsak azért, mert ez a nagyobb tömeg és mert ezt kívánja meg a sokat hangoztatott keresztény, krisztusi elv, hanem azért is, mert a dolgozó munkaerőt nem szabad elveszítenünk az ország életéből és nem engedhetjük meg azt, hogy az emberek elcsenevészesedjenek a munkanélküliség következtében, vagy a munkásság körében is olyan elnéptelenedési folyamat induljon meg, mint amilyent az ország egyes más társadalmi rétegei sorában látunk. De éppen azért, mert szemben áll egymással ez a két érdek, a mezőgazdasági munkásság jobb ellátásának érdeke és a mezőgazdaság jövedelmezősége, tartalmaznia kellene e törvényjavaslatnak olyan intézkedéseket is, amelyek lehetővé tennék a mezőgazdasági munkásság részéről jelentkező nagy túlkínálat csökkentését. Egyik képviselőtársam rámutatott arra, hogy milyen nagy túlkínálat van a mezőgazdasági munka terén. Ez tényleg igaz, hiszen a csonka ország területén megmaradt a mezőgazdasági munkásság nagy része, viszont a mezőgazdasági jövedelemnek a birtokok par-
