Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-65
20 Az országgyűlés képviselőházának 66. (Maróthy Károly: Megvan ez Rupert nélkül is!) mert csakugyan bátorság kellett ahhoz, hogy így viselkedjenek. Én megjegyzem, úgy vagyok, bogy nem kívánok senkitől heroizmust. Az ember azt mindig magától követelje. (Maróthy Károly: Igen! Igen!) Általában csak abból szabad kiindulni, hogy a törvényeket egyszerű, mindennapi embereknek hozzuk, akiknek nem adatott meg az a kivételes lelki erő, hogy ők nehéz körülmények között is hősök tudjanak lenni. Megértéssel kell az egyszerű embert kezelni. Ha tehát egyik vagy másik — bizonyára nem szív szerint — a keresztények közül is behódolt a cseh uralomnak, az talán azért volt, mert félt az adóztatás és egyéb miatt. Voltak ilyenek is. A t. miniszter úr nem volt idebenn, amikor Vozáry t. képviselőtársam panaszkodott arról, hogy például az ifjúságot egészen elbolondították. (Maróthy Károly: Na, ezt nem mondta! — Zaj. — Az elnök csenget.) Csak azt mondotta, hogy az emberek egy másik rendszer mentalitásába kezdtek már-már beleszokni, míg végre azután most kezdenek észretérni és minden remény megvan arra, hogy erről a tévútról vissza lehet fordítani őket. Nem csodálom, hiszen azt mondom, hogy a tömegember sokszor megalkuszik a körülményekkel. (Egy hang a jobboldalon: Főleg a zsidó!) Utólag pamlagon törvényt írni, utólag hősiességet megkövetelni nem igazságos, mert hiszen tényleg könnyű utólag pamlagon törvényt írva megkérdezni, hogy miért nem volt az illető hős, de mindig bele kell helye»zkedni azokba a viszonyokba, amelyekben az illető élt. Hiszen láttuk a kommunizmus kitörésekor, ha méltóztatnak visszaemlékezni, hogyan megingott az intelligencia és nem tudtuk visszatartani attól, hogy a szakszervezetekbe tóduljon. {Ellenmonlások a szélsőbaloldalon. — líajniss Ferenc: Igaza van Rupertnek!) Bocsánatot kérek, én talán nagyobb szakember vagyok ebb&n is, mert azokat a nehéz időket szintén ilyen harcosan éltem át és akkor a kommunizmus legelső napján megkaptam erre nézve az elismerést, amikor azt mondták, hogy meghajtjuk előtte a zászlónkat, mert botor vakmerőséggel szállt velünk szembe. Méltóztassanak megengedni, hogy amikor emberi érzésekről, amikor a magyar történelem régi eszményedről, nagyszerű trodí cióiról és főleg az emberről van szó, akkor mindig megtarthassam ezt a botor vakmerősége met, amellyel annakidején szem beszálltam hasonló igazságtalan áramlatokkal, amelyek ak kor más alapon... (Maróthy Károly: Hasonló igazságtalan? A kommunizmushoz hasonlítja ezt a törvényt? Ugyan kérem!) Hát nem volt igazságtalan, amikor a polgári rend ellen fordultak? Én minden igazságtalanságot, amely az egyik felekezet vagy osztály ellen fordul... Elnök: Rupert képviselő urat másodízben kérem arra, hogy ne térjen el a tárgytól, hanem a napirenden lévő törvényjavaslathoz szóljon. Ha harmadszor is figyelmeztetni leszek kény telén, akkor már meg is vonom a szót. Rupert Rezső: A t. miniszter í^rhoz ezek után csak egy kérésem van. Visszaemlékezve a kormány ünnepélyes ígéretére, amely tehát a nemzetnek adott becsületszava, kérem, hogy a nemzetnek adott ezt a becsületszavát váltsa be és tegye lehetővé, hogy a visszatért vidékeken senkinek szerzett joga ne osorbíttassek. (Maróthy Károly: Ne tegye! — Budinszky László: ülése 1939 december 12-én, kedden. Szabadítsa meg a zsidóktól!) A javaslatot nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Homicskó Vladimir! Elnök: Homicskó Vladimir képviselő urat illeti a szó. Homicskó Vladimir: T. Ház! Az előttünk lövő törvényjavaslatot mind szövegében, mind indokolásában magamévá teszem és elfogadom. Ejz a törvényjavaslat, amint már első felszólalásomban mondottam, felment minket, behivottakat, az alól a felelősség alól, hogy nem mint választottak beszélünk itt a lakosság nevében, bár mint akkor mondottam, mi teljes tudatában vagyunk annak, hogy a lakosság igenis bizalommal viseltetik irántunk. Ha azonban ez a törvényjavaslat törvénnyé válik, akkor a lakosságnak meglesz a korlátlan alkalma arra, hogy olyan képviselőket válasszon magának, akikkel szemben most, az új helyzetben a legnagyobb bizalommal viseltetik. (Helyeslés a közéven.) Egyes aggodalmak merültek fel, különösen a baloldalról. A 20 évi távollétet emlegették és összehasonlítást tettek Abesszíniával és az Anschluss-szal. Nekem nincs tudomásom arról, hogy Abesszíniában, Ausztriában vagy Csehországban valamiféle választásodat írtak volna ki. Ott semmiféle választások nem voltak. Ezeket a részeket egyszerűen közigazgatásilag bekebelezték, ez technikai dolog, ez semmi összefüggésben nem volt a lakosság bizalmával. Ezt a törvényjavaslatot azonban húsz év alatt szerzett jogok teljes elismeréseként fogadom el. Sőt minthogy ez a törvényjavaslat törvényesíti azt a választási rendszert, amely a csehszlovák éra alatt érvényben volt, még haladásnak is hajlandó vagyok elkönyvelni, miután a csehszlovák választójog sokkal szélesebb volt, mint a magyar választójog. Két részben csatolták vissza a mai Felvidéket Magyarországhoz. Az egyik rész az úgynevezett Felvidék, a másik rész pedig Kárpátalja, a magyarorosz föld. A magyarorosz föld nevében kijelentem, hogy ez a törvényjavaslat a legmesszebbmenő alkotmányos jogokat adja meg a magyarorosz lakosságnak, amely ezért csakis a legnagyobb elismeréssel tartozhat a magyar állammal szemben. (Éljenzés és taps.) Ami a zavaró momentumokat illeti, minden törvény emberek alkotása, az emberek alkotása pedig mindig gyarló. Ha azonban ebben a törvényben vannak is bizonyos aggodalmat keltő részek, ezek nem olyan lényegesek, hogy azok miatt a törvényt másképpen kellene formálni. Mindenesetre egy törvényjavaslat, amely 1939-ben emelkedik törvényerőre, nem hagyhatja figyelmen kívül azt a törvényt, amelyet ugyanabban az évben hoztak és ha erre hivatkozik, akkor erre törvényesen hivatkozik. Megértem az aggodalmaskodók nézetét, azonban ebben a törvényben el kellene tekinteni a nagyobb komplikációktól. Vannak, akik azt mondják, hogy egyesekkel szemben szigorú ez a törvényjavaslat, másokkal szemben pedig, akik nagyobb bűnöket követtek el, semmiféle szigorúságot nem tanúsít. Felemlítik a kommunistákat. Uraim, én tanú lehetek arra, hogy azok a kommunisták, akiket ott húsz év alatt mesterségesen tenyésztettek, csak alkalmi kommunisták voltak, az a kommunizmus nem ártott senkinek és már is eltűnt. (Rupert Rezső: Legfeljebb nyilasok lesznek! — Rajniss Ferenc; Még mindig jobb, mintha kommunisták!)
