Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-75

Az országgyűlés képviselőházának 75. terjesztetett ki a szakmánymunkákra is és így csak úgy lehetett volna a szakmánymumkákat is ellenőrizni, ha azok előbb átszámíttatnak napszámbéreikre és így lehetett volna vizsgálat tárgya az, hogy elérik-e a megállapított legkisebb napszámibérek mértékét. A gyakorlatban ennélfogva tulajdonképpen csak a napszámbérek 'megállapítása történt meg, (Matolcsy Mátyás: Szórványosan!) de ahol ez meg is történt, ott is sok a kívánnivaló. Ez egészen természetes, mert eltekintve attól, bogy a napszám bérek a munkás keresetének, körülbelül csak 20°/o-át teszik ki és így jövedelmének legnagyobb része

f kívül esdik a szabályozás lehetőségen, azt láttuk, hogy a csonka országinak 205 járása, megyei és törvényhatósági városa közül még 1936-han is csalk 71 helyen állapították meg a legkisebb napsaáimibéreket, 1937-ben körülbelül az ország fele területén: 95 "helyen, 1938-iban llíi, 1939-ben 131 járásban, illetőleg városban, és feltűnő, j

hogy éppen oly vármegyékben, amelyek az átlagos map szám béreik tekintetében évek óta a legutolsó helyen állnak, például a múlt évben sem történt meg a niapszámibérek megállapítása, ami azt bizonyítja, hogy igenis nagyon indokolt, hagy a niapszámbérek megállapítása központilag rendeltessék el. De ott is, ahol a napszámbérmegállapítás megtörtént, azt látjuk, hogy a járások egyik részében oly későn történt meg, amikor a napszámosmunka egyik főidénye, a tavasz már jóformán elmúlt, máshol pedig a bérmegállapítás feltűnő alacsonyan történt meg. 1937-ben például, amikor a hatóságilag megállapított leg'kisebb nyári napszámbérek országos átlaga férfiaknak 200 fillér, nőknek 150 fillér és gyermekeknek 80 fillér volt, ami átlagként is elég alacsony, volt olyan járáis, ahol e béreket 140, 100 és 50 fillérben minimalizálták, ami már semmiképpen sem felel meg a törvény intenciójának, amely legalább a létminimumot kívánja nyújtani. Ez az adat is bizonyítja, hogy bizonyos irányokat kell szabni, illetőleg, hogy az országos minimumok megállapítása nagyon is indokolt. Hibája a meglevő törvénynek az is, hogy hosszadalmas eljárással történik a mezőgazdasági bizottságok Összehívása, főkép pedig hiba az ellenőrzés hiánya. A legkisebb munkabérek be nem tartását csak akkor tudják meg a hatóságok, ha konkrét feljelentés érkezik és erre csupán 90 napon 'belül van joga a mezőgazda^sági munkavállalónak. Az 1923 : XXV. te. lehetősséget adott ugyan a munkanemek szerint való bérmegállapításra is, ez azonban a gyakorlatban nem történt meg, legfeljebb az aratásra vagy permetezésre vonatkozóan láttunk ilyen külön munkabérmegállapításokat, holott ez, nagyon is indokolt volna a magyar mezőgazdasági munkaviszonyok között. Vannak olyan munkák, mint például a répaegyelés, ahol nagyobbszámú munkáscsoport dolgozik együtt és a munkások munkateljesítménye teljesen egyforma. Itt tehát nem az volna indokolt, hogy a férfi és nő közt tegyünk különbséget, hanem az, hogy erre a munkára külön egységes munkabért állapíthassunk meg. Ezeket a hiányosságokat kívánja kiküszöbölni a törvényjavaslat, amelynek célja a munka értékének, a megélhetési és gazdasági viszonyoknak megfelelő munkabérnek biztosítása. Ez egyrészt sokkal világosabb fogalmazás, mint amely az 1923 :XXV. tc.-ben történt, ahol a napszámmegállapítás feltételeként a ülése 194-0 január 25-én, csütörtökön. 279 munkás és családja munkaerejének túlhajtott és jogosulatlan kihasználását állapították meg, de másrészt helyes ez a fogalmazás azért is, mert már itt rámutat a javaslat arra, hogy a munka bérmegállapításnak figyelemmel kell lennie mind a szociális, mind a közgazdasági, termelési és értékesítési szempontokra. X törvényjavaslat most már a gazdatisztí fizetéseket kivéve mindennemű mező- és erdőgazdasági foglalkozás, állattenyésztés, halászat, kert- és szőlőművelés, selyemhernyótenyésztés, méhészet és az ezekkel összefüggő mellékiparágak körébe tartozó munkabér megállapítását lehetővé teszi. A mellékiparágak tekintetében felihatalmazza a föklmívelésügyi és az iparügyi, illetőleg kereskedelem- és közlekedésügyi minisztereket, hogy az 1937 :XXI. te. alapján is egységesen állapíthassák meg a munkabéreket, aminek szükségessége ' főkép olyan nagyobb üzemek esetében áll fenn, ahol nyilvánvaló azok ipari jellege és csupán azért nem tartoznának az idézett törvénycikk hatálya alá, mert tulajdonosuk mezőgazdasággal foglalkozik, vagy részben saját nyerstermékeit dolgozza fel. Ez a törvényjavaslat tehát megszünteti azt a hiányosságot is, hogy csupán a napszámbéreknél lehessen a legkisebb munkabért megállapítani. Azt "hiszem, az elhangzottak után err« már felesleges külön rámutatnom. A törvényjavaslat az 1923:XXV. tc.-ben inaugurált mezőgazdasági munkabérmegállapító bizottságok helyébe vármegyei munkabérmegállapító bizottságokat kíván szervezni, amelyeknek hatásköre kiterjed az egész vármegye területére, beleértve a vármegye területén levő törvényhatósági jogú városokat is. A vármegyei bizottság-ok előnye a járásiakkal szemben először is az, hogy kevesebb bizottság lesz és így ezeknek ellenőrzése sokkal könnyebb, azután könnyebben biztosítható magasabb nívójuk és szakértelmük is, mint a járási bizottságoknál, ahol sokhelyütt még a bizottságok megalakítása is nehézségekbe ütközött. Kétségtelen, hogy főképpen nagyobb vármegyékben nagyon eltérő viszonyok lehetnek az egyes járásokban ugyanannak a vármegyének a területén is. de figyelembevételét biztosítja a törvényjavaslat egyrészt azzal, hogy a munkabérmegállapító bizottságok kötelesek a járási mezőgazdasági bizottság javaslatait figyelembe venni, másrészt pedig azzal, hogy szakértő tagokat is delegál ezekbe a bizottságokba. A törvényhatósági jogú városokban nem kíván 9, törvényjavaslat külön munkabérmegállapító bizottságokat szervezni, mert ezek egyrészében a mezőgazdaság nagy jelentőségű és az ilyen helyeken a mezőgazdasági munkabérek általában úgyis magasabbra szoktak emelkedni, mint a vidéken lévő mezőgazdasági üzemekben. Ahol azonban nagyobb jelentőségű a mezőgazdaság, ott lehetőséget ad a törvényjavaslat arra, hogy külön városi munkabérmegállapító bizottságok is szerveztessenek. A vármegyei munkabérmegállapító bizottság tagjainak száma a járási bizottság tagszámának kétszerese, vagyis elnökből, helyettes elnökből, négy munkaadó, ' négy munkavállaló tagból és ugyanannyi póttagból áll. A munkaadók felét a 30 holdon felüli, de 100 holdon aluli, másik felét a 100 holdon felüli birtokkal rendelkező mezőgazdasági bizottsági tagok közül a vármegyei mezőgazdasági bizottság választja. A főispán nevezi ki a bizottság elnökét, Ihelyettes elnökét, a mezőgazdasági kamara 5 jelöltje közül. Ez csak 30. életévét betöltött, főiskolát végzett magyar állani-