Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-74
268 Az országgyűlés képviselőházának (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja el.) De ezeknél sein kulcsemeléssel kívánjuk, a kérdést megoldani, mert semmit sem ért volna a kulcsemelés, ha az egész nyereséget különböző ajtókon keresztül ki lehetett volna vinni« a vállalatokból és semmi nyereség nem marad. Mit ér a magasabb kulcs akkor, ha a magasabb kulccsal sem lehet semmit kivetni a nem létező, illetőleg elvont nyereség után? Ezért tehát arra kellett törekedni, hogy az adóalapot dolgozzuk ki helyesen s akadályozzuk meg azt, hogy a vállalatok elvonhassanak az adóhatóság elől olyan jövedelmeket, amely jövedelmek társulatiadókötelesek. (Helyeslés a jobboldalon.) Mélyen t. Ház! Attól, hogy az adóalap kimunkálásának szabályait kívánom megszigorítani, nemcsak azt várom, hogy igazságos lesz az adóztatás, — hiszen e tekintetben Müller igen t. képviselőtársam éppen ma mutatott rá pár kirívó esetre — de azt is; elérem, ami, mint pénzügyminisztert, elsősorban érdekel, hogy ebből kifolyólag lényegesen nagyobb bevételre számíthatok. A cél egyedül és kizárólag^ az, hogy a társulatok valódi és igazi nyereségét megismerjük, az után az adót Iki is rójuk és be is fizettessük. (Helyeslés.)) Éppen ezért kellett egy lépéssel továbbmenni az eddigi törvényeknél és pedig abban az irányban, hogy nem fogadhatunk el a vállalalatnál minden kiadást olyan kiadásnak, amely a társulati adó szempontjából levonható, mert a kereskedelmi társaság formájában működő vállalat nem olyan, mint az egyéni vállalat. Ezt meg kell, hogy mondjam. A tőkekoncentráció előnyeit elismerve, be 'kell látnia mindenkinek, aki tőkekoncentrációt vezet, hogy ezzel a tőkekoncentrációval nem diszponálhat úgy, mintha az saját vállalata, magántulajdona lenne. Ott csak a közérdeket lehet szolgálni. (Űay van! Ügy van! a jobboldalon^ Ha valamely kereskedelmi társaság formájában működő vállalat nagy fizetéssel alkalmaz valakit, az igenis, érdekel bennünket abból a szempontból, nem jelenti-e az az adóköteles nyereség egy részének az adó alól való elvonását. Ugyanez áll a reprezentációs költségekre, a különböző juttatásokra, a tartalékolásokra és más hasonló kiadásokra, amelyeknél vizsgálnunk kell, vájjon arányban állanak-e a vállalat nagyságával, üzletkörével, avagy nem. Ha arányban állanak, akkor a kifizetett összeggel nem növeljük az adóköteles nyereséget, ha azonban aránytalanok, akkor azok adóalapul fognak szolgálni a jövőben. Ez a legjelentősebb lépés, amelyet tettünk ebben az irányban, amelytől igen tekintélyes összegű bevételt várok. Amikor a valódi nyereséget kerestük, akkor foglalkoznunk kellett a nem realizált nyereségek és veszteségek kérdésével is. Rá kell mutatnom a mélyen t. Ház előtt arra, hogy mennyire egyoldalú és igazságtalan volt ennek a kérdésnek szabályozása a társulati adótörvényben. Eddig ugyanis az volt a helyzet, hogy ha valakinek egy vagyontárgya, bár állandóan tulajdonában volt — mondjuk any âgés árukészlet, részvény és ezek értéke — köznyelven szólva •— a tőzsdén visszament, szóval a tőzsdei értékük kevesebb lett, mint a vállalatban szereplő könyvszerü érték, akkor azt mint veszteséget, mint nem realizált veszteséget az adóalapból le lehetett vonni, azaz adómentesen lehetett leírni. Viszont, ha ugyanaz a vagyontárgy változatlanul az illető vállalat 7A. ülése 19hO január 23-án, kedden. tulajdonában maradt és a következő esztendőben értékében megint nyert, a tőzsdén felment, akkor ezt már nem kellett az adóalaphoz hozzáadni. Csak lefelé játszott a dolog» csak a kincstár terhére érvényesült a nem realizált nyereség-veszteség elve, a kincstár javára azonban ez sohasem érvényesült. Az volt tehát a cél, hogy ezt az egyoldalúságot megszüntessük. (Helyeslés.) Ez az egyoldalúság még szembeszökőbben jelentkezett akkor, amikor megtörtént az, hogy az egyik vagyontárgynál áresés, a másiknál pedig ugyanabban az évben áremelkedés állott elo. A veszteséget a mondott módon adómentesen leírhatták, de az áremelkedés az adóalapnál már nem érvényesült. A nem realizált veszteségből és nyereségből tehát csak az adóalapot csökkentő veszteség vétetett számításba. Ezért kíván a javaslat abban az irányban intézkedni, hogy ez az egyoldalúság megszűnjék s mindkét oldalon egyforma mértékkel mérjünk, az adózók felé is, de a kincstár felé is. Minthogy a javaslat szövegét ezen túlmenőleg is lehet értelmezni, — a cél tényleg csak ez, de egyesek úgy látom ezen tiUmenőleg értelmezték a javaslatot — a részletes tárgyalás során módosítást fogok előterjeszteni a 14. § (2) bekezdésénél, amely precízebben előírja ezt az előbb említett kompenzációt. Ez lényegében azt jelenti, hogy ha az egyik vagyontárgynál veszteség van, a másiknál nyereség,, a nem realizált veszteség elsősorban a nem realizált nyereség terhére egyenlítendő ki. Ha pedig ilyen hiányában a nem realizált veszteséget az adóalap terhére kell leírni, az így adómentesen leírt összeget előjegyzésbe vesszük és ha később a vagyontárgy ismét eléri vagy megközelíti azt az értéket, amelyben megelőzőleg fel volt véve, akkor ez adókötelessé válik. Ezzel a kérdés mindkét oldalra nézve igazságos megoldást nyer és teljesen kikapcsolja az eddigi anomáliát, mert azt meg kell mondani, hogy anomália volt a régi törvény rendelkezése. Lényeges új rendelkezése még a törvényjavaslatnak, amely a vezető állások jövedelmével van kapcsolatban. A javaslat ugyanis kimondja, hogy ha ez bizonyos összeget felülhalad, akkor adókötelessé válik. Itt legyen szabad mindenekelőtt egy félreértést eloszlatnom. Ez nem f*zt jelenti, hogy a fizetéseket maximáljuk. Ez nem volna adótörvén y javaslat keretébe való. Ez a javaslat egyáltalán nem maximálja a fizetéseket, csak megállapítja azt a határt, ameddig azokat elfogadhatjuk, mint normális es észszerű rezsit. Ha a vállalat ezen felül tartja szükségesnek dotálni az illető vezető tisztviselőjét, azt megteheti, de akkor fizessen annyival több adót. Ennyit azzal a több adóval együtt bizonyára meg fog érni neki annak a tisztviselőnek a munkája. Az aránytalanságot kívánjuk csak megadóztatni. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem, —. és ebben válaszolok is az egyik felszólalásra — nem kívánjuk vizsgálat tárgyává tenni azt, hogy a vezető tisztviselő milyen címen veszi fel a vállalattól jövedelmét, mert közömbös az, hogy a vállalat azt tantiem, jutalék vagy bármily más címen fizeti ki. Ha ugyanis itt a címeket elkezdenénk felsorolni, akkor megint kinyitnánk egy kaput, amelyen keresztül különféle jövedelmek kibújhatnának az adóztatás alól. Éppen ezért bárhonnan és jf bármilyen címen, az alvállalattól vagy a fő vállalattól felvett összegeket is mind össze kell adni és ezek szolgálnak a számítás alapjául. Kerestük azt az arányt, am e-