Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-72

£lÓ Âz országgyűlés képviselőházának 7 repük van, s ebben a tekintetben teljesen egy véleményen vagyok azzal, amit errevonatkozólag Cselényi Pál igen t. képviselő úr, a kormánypárt egyik vezérszónoka mondott. Ha ennek ellenére nálunk Magyarországon olyan nagy az ellenszenv a titkos tartalékokkal szemben, ebben — azt hiszem —. nagy része van an nak, hogy ezeknek a tartalékoknak magyar nyelven való elnevezése rendkívül szerencsétlen. Mi titkos vagy rejtett tartalékokról szoktunk beszélni, s ez azt a benyomást teszi, mintha itt valami titkolni vagy rejtegetni való dologról volna szó. Német nyelven ezeket a tartalékokat stille Keserven néven szokták emlegetni, s az ilyen, a tájékozatlan, laikus közvéleményt kevésbbé provokáló elnevezés folytán ott az ily en természetű tartalékok ellen nem is nyilatkozik meg ugyanaz az ellenszenv, mint nálunk. A csendes tartalékok legszokottabb formája az, hogy a vállalatok árukészleteiket vagy értékpapírállományukat a mérleg elkészítés b napján érvényben lévő forgalmi értéken alul állítják be a mérlegbe, ami azután biztonságot ad a részvényeseknek is abban a tekintetben, hogy Őket ezen árukészletek vagy értékpapírok értéke süllyedésének formájában hirtelenül, váratlanul nagy kár ne érhesse. Ezek a csendes tartalékok lényegesen hozzájárultak a múltban a vállalatok zavartalan működésének minden körülmények között való biztosításához. Akárhány olyan vállalat van ma is, amel> egész fennállását és mai virágzását annak köszönheti, hogy amikor nehéz helyzet következett be, megfelelő titkos tartalékokkal ren delkezett, amelyek nélkül — azt hiszem — összeroskadt volna. Merem állítani, hogy ha az iparvállalatok és hitelszervezetek, a világháború előtti időben a legnagyobb óvatossággal nem gondoskodtak volna arról, hogy igen nag> nyilt és rejtett tartalékokkal rendelkezzenek, akkor ezek az intézetek nem lettek volna képesek arra, hogy a nagy gazdasági csapásoknak egész sorozatát, amilyenek később a világháború, azután a két forradalom, a román megszállás és infláció formájában ránkszakadtak, baj nélkül átélhessék. Kétségtelen, hog> ezek közül a vállalatok közül igen sok összeroskadt volna, ha ezt a tartalékok képzésére irányuló politikát nem folytatta volna, vagy ha a múlt pénzügyi politikája is arra törekedett volna, hogy megnehezítse az ilyen tartalékok képzését azzal, hogy azokat megadózta tás alá vonja; mert hiszen az a jelszó, hogy a titkos tartalékokkal végezni kell és a titkos tartalékokat lehetetlenné kell tenni, nem mai keletű, ezt már 30 évvel ezelőtt is hallottam a kepviselólházban. Tisztelettel kérem beszédidőmnek negyedórával való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a kért negyedórai meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Gratz Gusztáv: T. Képviselőház! A javaslat indokolása bizonyos hibát lát abban, hogy a társulati adózásra kötelezett adóalanyok jövedelme terén voltak olyan rejtett adóforrások, amelyeket múlt pénzügyi kormányaink nem vettek észre vagy nem akartak kihasználni. Ez azonban az én meggyőződésem szerint nem volt valami elnézés, sem nem volt ebben a kedvezés szándéka bizonyos vállalatok részére. Ez a politika érett megfontolás eredménye volt, szándékos volt és nézetem szerint helyes gazdasági elgondolás szolgálatában állott. A múlt idők nagy pénzügyminiszterei ugyanis mindig elsőrendű érdeknek tartották ilyen tit. ülése 19UO január 18-án, csütörtökön. kos tartalékok létesítésének előmozdítását és ai. ő intencióiknak megfelelően a pénzügyi adminisztráció is állandóan gondoskodott arról, hogy a vállalatok mindig elég erősek legyenek valamely rájuk vagy általában az országra háramló gazdasági katasztrófa elhárítására. Ha a csendes tartalékok ellen megnyilvánuló ellenfezenv tényleg érvényesült volna és ha a múltban tényleg az a tendencia kapott volna lábra, amely •— kétségkívül hem a pénzügyi adminisztráció vezető körében, de az országban — ismételten megnyilatkozott, hogy a vállalatoknak nem szabad bármilyen olyan jövedelmüknek lenni, ami nem kerül bevallásra, amit nem kelleme nyereségnek elkönyvelni, akkor visszasüllyedtünk volna a modern részvénytársaságok keletkezésének első idejébe, amikor például a múlt század hatvanas éveiben előfordult, hogy az Angol-Osztrák Bank egyszer 15%, a következő évben pedig 78%' osztalékot fizetett, anélkül, hogy az elért jelentékeny nyereségből a kötelezően előírt tartalékoláson kívül bármit is félretett volna a jövő eshetőségeinek kivédésére. Ennek a gyakorlatnak része volt a hetvenes évek pénzügyi válságának felidézéséiben. Azóta vált elismert elvvé, hogy a bankok és az ipanvállalatok vezetőitől meg kell követelni az óvatosságot, hogy a hét kövér esztendőben félretegyenek valamit ama hét sovány esztendő számára, amely a gazdasági életben mindig be szokott következni. Ezzel a politikával, amely a hetvenes évek elején vette kezdetét, sikerült megteremteni az olyan hatalmas intézeteket, amilyenné vált a Deutsche Bank, a Crédit Lyonnais, a brüsszeli Société-Générale és az österreichische Bodenoreditanstalt, amelyek mind ezeknek az elveknek az alkalmazásával, ilyen tartalékok gyűjtésével, váltak nemzetközi értelemben is hatalmas és nagy intézetekké. Meg vagyok győződve arról, hogy a csendes tartalékok létezése és megerősödése feltétlenül szükséges annak biztosítására, hogy a vállalatok nagy válság perceiben is képesek legyenek megállni helyüket és ezért ezeknek zavartalan fennmaradását jiöivő gazdasági fejlődésünk egyik fő előfeltételének tartom. T. Képviselőház! A javaslat intézkedésiéinek még egy másik olyan csoportja is van, amelynél sajnálatos eltérést látok a magyar törvényhozás eddigi szellemétől és ezek a javaslat büntető rendelkezései. Aggályaim elsősorban arra vonatkoznak, hogy a javaslat szerint bűncselekménynek, adócsalásnak minősülnek olyan tények is, amelyekben a csalási szándéknak még csak az árnyéka sem forog fenn. A javaslat alapján a helyzet az lesz, hogy ha a pénzügyi hatóság és valamely adózó eltérő véleményen lesznek abban a tekintetben, hogy valamely új beszerzés a régi leltár pótlásaképpen, vagy pedig új befektetésképpen minősül-e, ez az eset már egymagában véve elég lehet arra, hogy adócsalásnak minősüljön és mint ilyen az adóhatóság részéről bírói eljárás tárgyává t tétessék. Meg vagyok ugyan győződve arról, hogy nem lesz olyan magyar bíróság, amely ilyen esetben ítélettel elismerné, hogy adócsalás esete forog fenn, de a meghurcolás ténye megvan és megvan az a lehetőség, hogy egyes emberek, anélkül, hogy bármit elkövettek volna, anélkül, hogy bármilyen rossz szándékuk lett volna, az adócsalás bélyegével stigmatizáltassanak. Aggályosnak tartom azonban ezt-az intézkedést a jogbiztonság szempontjából is, mert a pénzügyi hatóságoknak, tehát az adminisztrációnak jogot ad arra, hogy