Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-71

Az országgyűlés képviselőházának 71. ülése 1940 január 17-én, szerdán. 163 ket, amelyeket az irányított gazdálkodás előír, és ezeknek a szempontjából kell ezt a javaslatot bírálnunk. Elismerem, hogy ez az irányított gazdálkodás vagy tervgazdaság ma még nem egy elfogadott gazdasági rendszer, alapelvei sincsenek teljesen kidolgozva és mindenkitől elfogadva, úgyhogy ezek az alapelvek sok kritikának lehetnek tárgyai, de egy bizonyos; amikor megkötöttség mutatkozik a mezőgazdasági élet minden terén, akkor a tőke sem vonhatja ki .magát a megkötöttség alól, a tőke is éppen ilyen elbírálás alá kell hogy essék. Az előttünk fekvő törvényjavaslat a társulati adóról, a tantiemadóról és a társulati vagyonadóról szól. Hogy mi ennek a törvényjavaslatnak a célja, errenézve maga a miniszter úr azt mondja: ennek a törvényjavaslatnak célja az, hogy megszüntesse azt a nagy aránytalanságot, amely egyfelől a jövedelem és vagyonadót, valamint az általános kereseti adót fizetők adózása, másfelől a társulati adó alá tartozó vállalatok adózása között van. Hogy ez a cél helyes, abban mindnyájan egyezünk. Tegnap Matolosy képviselő barátom rámutatott azokra az óriási aránytalanságokra, amelyek az adóztatás terén felmerülnek. Ezek az aránytalanságok, igazságtalanságok közismertek, ezeket nem is kell ismertetnem. Amikor mi a mezőgazdaság fontosságáról és túlságos megterheltetéséről beszélünk, akkor ezt mindig arányba állítjuk a vállalatok megadóztatásával és amikor azt látjuk, hogy a vállalatok mennyi adómentességet, mennyi adókedvezményt élveznek és évről-évre hogyan halmozzák a vagyonukat, amikor azt látjuk, hogy belépett ebbe az országba egy vállalkozó szellemű fiatalember és kénes volt rövid pár év alatt (Bodor Márton: Zsidó volt!) itt óriási vagyont összeharácsolni, (Rapcsányi László: Még ma is!) amíg másoknak alig jutott tisztességes mindennapi kenyér: akkor mindenki szinte tapsol annak a gondolatnak, hogy ezt meg kell szüntetni. Mert nem lehet az, hogy amikor másoknak nem jut a .mindennapi kenyérre, akkor megvan adva a lehetőség, hogy lelkiismeretlen, mindenre képes vállalkozó szellemek máróí-holnapra óriási vagyonokhoz tudjanak jutni. (Űffjj van Ügy van! a szélsöbaloldalon, —• Paczolay György: A kisparasztokat pedig ezrével árverezik el!) Ezek az aránytalanságok tényleg fennállanak és ezeket megszüntetni az igazságnak a követelése. (Űfiv van! a ftzélsöbaloldalon. — Rapcsányi László: Bár már itt lenne!) Amikor mi ezt éveken keresztül követeljük, az igazság és az egyenlő közteherviselés nevében követeltük. Viszont meg kell akadályozni, hogy ezek a jövőben megismétlődhessenek. Ez a társulati adó, amelyről szól ez az előttünk fekvő törvényjavaslat, nem új adó. Már 1875-ben hozták az első ilyennemű törvényt, amely a nyilvános számadásra kötelezett társulatok és egyesületek adójáról intézkedett és célja volt ezeknek tiszta nyereségét megadóztatni. De miután a

1 törvénynek akkori szerkesztői nem voltak tisztában azzal az agyafúrtsággal, amellyel a tőkét azután kivonták az adóztatás alól, lehetőséget nyújtottak azokra a visszaélésekre, amelyekről az imént szólottam. Hogy ne legyen sok tiszta nyereség, értették, hogyan kell azt eltüntetni. A közben kiadott újabb rendelkezések sem voltak elegendők és képesek arra, hogy ezeket a visszaéléseket megszüntessék. Nemcsak magának az államháztartásnak fenntartása tette kívánatossá az eddigi eléggé meg nem adóztatott alapoknak felkutatását és megadóztatását, hanem az igazság nevébe;! maguk az adózók is követelték azt, hogy ebből a közteherviselésből mindenki egyaránt vegye l;i a maga részét. A javaslat ezt a célját nem az^al akarja elérni, hogy az adókulcsot emeli. Meghagyja az eddigi adókulcsot, de felkeresi a?okat a rejtett tartalékokat, amelyeik adómentesek voltak. Üjból sorra veszi mindazokat a lehetőségeket, amelyek a gazdasági életben megnyíltak abban az irányban, hogy ezeket a tőkéket az adóztatás alól kivonhassák, és mindezeket az eseteket mint olyanokat tünteti fel, amelyek a jövőben adókötelesek lesznek. Hogy az adókulcs ugyanaz marad, ez azt jelenti, hogy lígylátszik neon mernek elsőízben olyan mélyen belenyúlni a gazdasági életbe, hogy ebben a rendkívüli időben, amikor a pénztőke olyan érzékeny, nagyobb zavarokat ne okozzanak. (Paczolay György: Milyen zavarokat?) Úgylátszik, inkább csak elvi megállapodásokról van itt szó, mert hiszen nagyobb összeget ez nem igen fog jelenteni az államkincstár részére. Csak elő kell venni a törvényjavaslatot s mindjárt látjuk, hogy az új társulati adókulcs tényleg roppant alacsony, mert a százezer pengőt meg nem haladó vagyon 2Vs ezrelék vagyonadót fizet, az 5 millió pengőt meghaladó vagyon adókulcsa pedig 5 ezrelék. Édeskevés ez ahhoz viszonyítva, — amit tegnap Matolcsy képviselő barátunk is említett — hogy milyen adó sújtja a földet és a házat. De, — mondom — úgylátszik ezek a szempontok érvényesülhetnek a törvényjavaslat elkészítésénél és éppen ezért ezt a szempontot kell nekem szem előtt tartanom. Rendelkezéseket tartalmaz a törvényjavaslat — mint említettem — arra nézve, hogy lehete tlemné tegye a nyereségnek az adóztatás alól való elrejtését. Alkalmam volt egyszer egy vállalatnál megjelenni a munkások igazságos fizetése érdekében és amikor a vezérigazgatóval beszéltem és megértettem vele azt a lehetetlen helyzetet, hogy ott olyan munkások, akiknek egész nap vízben kell állniok, még a sajátmaguk személye számára sem tudják a mindennapi kenveret megszerezni s még kevésbtoé a családjuk számára, az igazgató kénytelen volt meghajolni az igazság előtt és azt mondani: Elismerem, így van, de tessék megnézni itt a mérleget; a vállalat éveken keresztül mindig ráfizet. (Rapcsányi László: Csak ő^ nem!) Erre azt mondtam: Vezérigazgató úr, nem tudom megérteni, hogy egy vállalat ráfizetésekből hogyan tud megélni. A válasz ez volt: Kérem szépen, én színészember vagyok, Berlinben voltam, hazajöttem és a családom nem akarja, hogy az utcán sétáljak, ezért eat a részvénytársaságot csinálta és ebbe engem beállított, hogy nekem tisztességes megélhetésem legyen. — Hát akkor — mondottam — igazgató úr, nem volna-e jobb, hogy minden munka nélkül a ráfizetéseket önnek kiutalnák és akkor ön munka nélkül is meg tudna élni? (Rapcsányi László: Huszonötöt kellene adni neki!) Erre már nem tudott válaszolni. Bizonyos az, hogy mélyen felháborító jelenségek fordultak elő ezen a fronton. Amikor mások elvéreztek az adó frontján, ezek az urak kényelmesen és fényesen megéltek. {Rapcsányi László: Még ma is!) Érthető tehát, hogy ez a javaslat, amely előttünk fekszik» ezeket a családi részvénytársaságokat és a korlátolt felelősségű társaságokat érinti a legjobban, mint amelyek kihasználták a libera-