Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-70

144 Az; országgyűlés képviselőházának ', ezt az összeget hosszabb idő alatt, tehát részletre engedje meg' a törvény az adóalaphoz hozzászámítani, de adómentességet biztosítani azért, mert egy jövedelem eddig bujkált, ennek semmiféle erkölcsi alapját nem látom. T. Ház! A 14. (3) bekezdésének törlését javaslom. Az indokokat az előző szakasz 10. pontjánál már ismertettem. Ez rendelkezik arról, hogy a pénzügyminiszter tetszés szerint adómentességet engedélyezhet bizonyos címekén. A 21. § az adókulcsot szabályozza. Itt egy egészen érdekes szabályozás van. Ha az ember csak futólag néz rá erre az adókulcstáblózatra, akkor azt látja, hogy ezek a kulcsok eléggé magasak, mert ha az adóköteles nyereség eléri a saját tőke 40%-át. akkor látszólag már 30%-os volna a kulcs. Ha azonban elvégezzük a szükséges számításokat, akkor rájövünk, hogy a kulcs tulajdonképpen nem 30%, hanem csak 23% mint maximum, melyen felül a társulati adó kulcsa tovább nem emelkedik. Hogy miért kellett ezt így szövegezni, azt nem tudom. Mindenesetre tény az, hogy a 30%-os adókulcs csak a saiát tőkét 400%-kal meghaladó jövedelem után lesz alkalmazandó. Sokkal világosabbnak és értelmesebbnek látnám azt a szövegezést, amely úgy szólna, hogy 16% az adó kulcsa, ha az adóköteles évi nyereség a vállalat saját tőkéjének 10%-át nem haladja meg, a vállalat jövedelmének a saját tőkéhez viszonyított minden további 2-5%-os emelkedése után %—Vá százalékkal emelkedő adókulcsot kell alkalmazni, az így fokozatosan emelkedő adókulcs 40%-nál több nem lehet. A 40%-ot onnan vettem, hogy az egyéni cégek, amelyek jövedelemi adó alá tartoznak, végső fokon ennyit fizetnek, a társulatokkal szemben is à maximálisan 40%-os adókulcs volna tehát alkalmazandó, vagyis itt megint az egyenlő elbánásnak kell érvényesülnie. A jelenlegi javaslatban tárgyalt maximális társulati adókulcs csak 23%. Ez sehogy sem egyeztethető össze az egyéni cégek 40%-os maximális jövedelmi adókulcsával. (Ügy van! a szélsőjobboldalon.) A 21. § (2) bekezdéséből kimaradt egy szó. A jelenlegi szöveg szerint ugyanis azok a szövetkezetek, amelyek alapszabályaik szerint az üzletrészek utáu 6%-nál nagyobb osztalékot nem fizetnek, a 10%-os adókulcs alá esnek. Kérdem, miért érdem az, ha egy szövetkezet tagjainak 6%-nál több osztalékot nem fizet, hanem az ezt meghaladó jövedelmet magának tártja meg? Ezért kell számára kisebb adókulcsot biztosítani? Itt kimaradt egy szó, még pedig az, hogy »altruista«. Ha így vesszük a dolgot, hogy altruista szövetkezetekről vau szó, akkor a bekezdés értelmet kap, merthez esetben az üzletrésztulajdonosok szintén részesei lesznek a nyereségnek és nem lehet esetleg külön azzal a célzattal létesíteni szövetkezetet, nogy így kedvezményes adó alá jusson, vagy ez alá helyezze jövedelmét. A 22. § a minimális adók további kifejlesztését célozza. Az eddigiek szerint a jövedelemnélküli vállalatok csupán kétezrelékes adóval voltak megterhelve. A javaslat itt lépcsőzetes kulcsot hoz, amely szerint, ha a vállalat üzleti forgalma a saját tőke egyszerest nem haladja túl, akkor adókulcs kétezrelék, ha viszont ez ä forgalom a saját tőke nyolcszorosára rúg* akkor már 1%-ra emelkedik. Helyes ez az elgon'.dolás, nem képzelhető. el,

; hogy egy vállalat, amelynek, mondjuk, az alaptőkéje Î millió 70. ülése 19 AO jahûœr ï8-ân

f kedden. és 8 millió peugő forgalmat ér el egy évben* nem birna meg^ egy 1%-os adót. Sajnos, ennek az újonnan kiépített adónemnek sem lesz a megkívánt számszerű eredménye, amit a pénzügyminiszter úr szintén jelez az indokolásban, amikor azt mondja, hogy a javasolt rendelkezsek kevésbbé fogják érinteni az ipari vállalatokat, inkább azt célozzák, hogy az áruházaknak és a sok fiókkal rendelkező kereskedelmi vállalatoknak adóját felemeljék. T. Ház! Eljutottam a javaslat legfontosabb' részéhez; az egész javaslat ezzel áll vagy bukik. Ez a szakasz van hivatva az egész javaslatnak életet adni, e nélkül az egész csak üres szó. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Távol áll tőlem, hogy az adók "kivetésével és megállapításával foglalkozó tisztviselők becsületét vagy jószándékát kétségbevonjam. Nem ők a hibásak akkor, ha a rájuk bízott nagyon felelősségteljes és nagyon nehéz munkák ellátására nem kellően felvértezve jelenhetnek meg. A bírákat, akik az igazságot vannak hivatva egyforma mértékkel mérni, minden állam független helyzetbe hozza mind anyagilag, mind erkölcsileg; számukra külön státust létesít, több fizetést ad. kimondja, hogy nem lehet a bírót áthelyezni, nyugdíjba küldeni, sőt megél őléptetni sem az ő beleegyezése nélkül. Ez azért van, mert minden állam felismerte, hogy ítélkezni csak független ember tud. Ha azt nézzük, hogy végeredményben a bírósági tár gyalások, a bírói ítéletek tárgya az esetek 99%-ában vagyoni eredetű s a legtöbb esetben sokkal kisebb jelentőségű anyagi értékekről van ott szó, mint az adóhivatali tisztviselők intézkedéseinél, akik milliós vagyonokat néznek nap-nap után, (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) akiknek milliós, esetleg százmilliós tőkével rendelkező vállalat üzleti könyvelését kell átvizsgálniuk és tisztán az ő lelkiismeretükre van bízva, hogy mit látnak meg és mit nem látnak meg. Az az adóhivatali tisztviselő még a lelkiismeretét is megnyugtathatja, mert a tapasztalatok néha megtanították arra. hogy ha egy ilyen nagy ipari vagy pénzügyi hatalmasságnak jobban belé talál nézni á kártyáiba, akkor^ ennek rögtön megérzi a súlyát. Kérdem: miként várhatja az államhatalom azthogy egy 200, de maximálisan 450 pengő havi fizetéssel rendelkező tisztviselő teljesén felvértezve érezze magát egy többmillió pengővel rendelkező részvénytársaság igazgatóságával szemben, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amikor tudja, hogy azok a részvénytársasági igazgatósági tagok esetleg az ő hivatali főnökének barátai? Hiszen a múlt évben'külön törvényt kellett hozni arra, hogy nyugalmazott miniszter a közgazdasági életben öt éven belül ne helyezkedhessek él. Éppen e miatt, mert nincs egy erkölcsi norma, nincs biztos alap. amelyben minden adófizető egyformán megbízhatna, nem lehet Magyarországon adómorálról beszélni. Magyarországon csak kétfélfv adófizető van: az egyik, aki az adóbevallásnál csal, a másik, aki a fizetési meghagyás kézbesítésekor megcsalva érzi magát. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Vájna Gábor: Van, aki bevallja, van, aki tagadja! — Rapcsányi László: Az egyiknek sikerül, a másiknak nem!) Ha tehát elismerjük, hogy a bírák részére a függetlenségét biztosítani kell. akkor biztosítsuk ezt a hasonlóan nagyjelentőségű funkciót betöltő adótisztviselők számára is, (ÚQV van! Ügy van! a szélsöbaloldalom) Abban az esetben, há tényleg egy egyenlő normához lehet hasonlítani a jövedelmeket; 'akkor