Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-68

Az országgyűlés képviselőházának 68. . A nemibetegségek elleni küzdelem hazánkban már nagyon régi keletű. Kétségtelen, hogy hosszú ideig csak rendészeti intézkedésekben élte ki. magát és csak a legújabb időkben, a 'betegségek kortanának és gyógyításának megismerése fogytán vált ez rendszeressé és így a szociális és egészségügyi intézkedések egész sorát váltotta ki. A múlt evsz izad végén csupán karitatív egyesületek foglalkoztak a kémessel, de már a háeorú alatt keletkeztek olyan egyesületek, amelyeknek célja a nemibetegségek elleni küzüelem volt. Ëzuk. az egyesületek azután tömörültek. Ezeknek az egyesületeknek az élén az Or^zágcs Antiveneriás Bizottság áhott és áll ma is, amelynek megalapítói néhai Basch Imre és Soholtz Kornél államtitkárok mindketten kiváló működést fejtettek ki. Őket követte« a mai Anti.enereás Bizottság, Neuber Ede professzor vezetésével és az ö szociális érzésű és nagytudású vezetess alatt álló bizottságnak köszönhető, ho?y működésük minden tekintetben a kornak megfelelő volt, a kérdést minden részletében tudományosan, szociális és nemzetgazdasági szempontúéi kidolgozták, aminők koronája a ma benyújtott nemibeteg törvényjavaslat. Örömmel kell tehát üdvözölni ezt a törvénytervezetet, amely módot fog nyújtani arra, hogy a valóságos népbetegségek eüen most mar törvényes eszközökkel is küzdhessünk. r A nemibetegségek közül különösen a kankó es a syphilis azok, amelyek ellen minden lehető eszközzel küzdeni kell. Valóságos népbetegségek ezek, amelyek közül különösen a syphilis az, amely súlyos és helyrehozhataüan bajokat okoz s amely ellen a küzdelem minden tekintetben jagosult. Hogy mily nagy- pusztítást végez különösen a syphilis, azt különösen a hajószemélyzet között látjuk legjobban, akik között — és általában az úgynevezett mozgófoglalkozást űzők között — a syphilis rendkívül el van terjedve. A hazai statisztikák, amelyek közül különösen a Nékám-féle statisztika emelendő ki, a szifiliszes betegek számát mintegy 2—3%-ra becsülik. Ezzel szemben a hajósok között ez a százalék sokkal nagyobb százalékot tesz ki. Mindig azt szoktuk mondani, hogy Magyarország a Duna medencéjében és a Kárpátok között évszázadokon keresztül volt védőbástyája a nyugati művelt kultúrának a barbarizmus ellen. De ha elmondhatjuk, hogy mi karddal és vérrel védtük a nyugati kultúrát, akkor nyugodtan elmondhatjuk azt is, hogy a nemibetegségek fertőzésének is egyúttal Magyarország volt a felfogó gátja és egyúttal védőbástyája a nyugati művelt kultúrának, mert az Aldunáról feljövő rengeteg sok fertőzés itt, nálunk mind fennakad. Amint említettem, ez a hazai statisztikák szerinti 2—-3% a hajósoknál i^en nagy mértékben emelkedett fel, mert hiszen a hajós, ha hosszú ideig van távol családjától, a Duna mentén többször kiköt és ezekben a kikötőkben mindenütt van alkalom arra. hogy Bacchus ós Venus oltárán áldozzék, aminek következménye a megbetegedés. A venereás betegek gyógyítása a haiósok között a vezetésem alatt álló Hajózási Pénztárnál éppen ezért iaren nagy jelentőséggel bír. Már korán rájöttünk arra, hogy különleges rendszabályokat kell itt alkalmazni. Ugy járunk el, hogy a betegeket cent álisan ellenőrizzük, vájjon elvégzik-e az előírt gyógykezelést és a központi irányítás mellett orvosaink Regensburgtél a Fekete-tengerig rninülése 1939 december 15-én, pénteken. 123 denütt résztvesznek a , parti állomásokon e nagy horderejű és fontos feladatban. A beteg visz magával anyagot. Ez természetesen csak azokia a betegekre vonatkozik, akik munkaképesek, vagyis nem a táppénzes állományba tartoznak. Ennek a rendelkezésnek a következtében a Regensburgban hajóra szálló hajós az esedékesség napján végig a Dunán mindenütt megkapja a szükséges Kezelést, iuz termeszeiosen azokra az esetekre vonatkozik, amelyekben a betegek már nem fertőzők, hanem x;sak kezelésre szorulnak, mert ezek kezelésük mellett munkaképesek is. A fertőző betegek természetesen kiszállíttatnak a ha.,óról és megfelelő gyógyintézetekbe nyernek beutalást. Feladatunkat azonban — sajnos — nem tudjuk teljesen ós tökéletesen elvégezni, mert bármily nagy súlyt helyezünk is a gyógyítás minél tökéletesebb keresztülvitelére, működésünk a gondozás terén hiányos. Pedig a gondozás rendkívül nagy jelentősége a nemibetegségek meggátlásáb^n és megelőzésében is ma már közismert. Mi már korán rájöttünk a gondozás nagy fontosságára és tettünk is bizonyos intézkedéseket, amelyek azonban — sajnos — kezdetlegesek voltak és nem igen feleltek meg a célnak. Ügy jártunk el, hogy a magukat nem jól kezelő hajósokat megfelelő formában felhívtuk kezelésük továbbfolytatására. Csakhamar rájöttünk azonban arra, hogy ez az eljárás nem elégséges, éppen ezért az Országos Antiveneriás Bizottságban néhány hónappal ezelőtt javaslatot tettem arra, hogy létesítsen a hajózási betegb ztosító intézet keretén belül egy beteggondozó állomást. Örömmel tapasztaltam az egész vonalon azt a megértést, amellyel az Antivenereás Bizottság elnöke kérésemet felkarolta. Ez az új, leendő nemibetegtörvény 37. §-ának (2) bekezdésében most már törvényes lehetőséget ad ennek létrehozására. Mély tisztelettel kérem tehát a belügyminiszter urat, szíveskedjék e kérdés megoldását nagybecsű figyelmében részesíteni. A törvényjavaslat hatalmas lépéssel „viszi előre a nemibeteggondozást és a megelőzést, de a gyógyítást is, amikor lehetővé teszi a gyógyítási kényszert. Erre sok esetben nagy szükség van s ezért meleg szeretettel üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot, amely nrnt kerettörvény, módot nyújt a hatóságoknak arra, hogy ezt a rendkívül nagyfontosságú kérdést, a gyógyítási kényszert kellő tapintattal, de mindenesetre a legnagyobb eréllyel keresztülvigyék. Ami a törvényjavaslatban újszerű, az az orvosi titoktartás új magyarázata. A 29. §-ban foglaltak alapián az orvosi titoktartás kötelessége nem áll fenn a nemibetegségek tekintetében azokkal szemben, akiket a beteg közvetlenül veszélyeztethet. Aki a nemibetegségekkel foglalkozott, m'ndegyik tapasztalhatta gyakorlatban azt, hogy az orvosi titoktartás régi ós szigorú magyarázata igen sokszor súlyos helyzeteket teremtett. Az orvost felkereső egyén nem egyszer a megbetegedés olyan stádiumában került kezelés alá, amikor nyilvánvalóan fertőző 'áilapotban volt. Az orvosnak meg kellett elégednie azzal, hogy a beteget figyelmeztette fertőzfi állapotára, de az orvos: titoktartás a továbbiakban kötötte és sokszor tehetetlenül kellett néznie, hogy a megbetegedett egyén nem törődve betegségével, figyelmen I kívül hagyva fertőző képességét, megnősült és