Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.
Ülésnapok - 1939-68
Az országgyűlés képviselőházának 68. sara, hogy a beteg gyetrmek elkülönítése ne járjon előmenetelének megzavarásával. Ismerem az újpesti Kollár-iskolát, amely valóban minta lehet ebben a tekintetben. Nem luxusiskola; azt adja, amit ilyen körülmények között minimálisan adni kell. Az ilyenfajta iskoláknak a szaporítása a kényszer-rendszabályokkal kapcsolatban: elsőrendű feladat. Különbéin megtörténhetik, hogy a beteg gyereket eltiltják az óvodától, iskolától és így elvágják a további tanulási lehetőségének útját. A kórházak, szanatóriumok, amelyekbe a legsúlyosabb betegek kerülnek, önmagukban nem elegendők. Legtöbbször nem is gyógyítanak teljesen, csak addig az állapotig, amelyben a beteg fertőzőképessége megszűnik. Megfelelőképpen gondoskodni kellene tehát a gyógyításnak e foka után a pihenésről, az üdülésről, a könnyű munka lehetőségéről, a munkatherápia megteremtéséről. Nagyon röviden az angol példákra hivatkozom, azokra az angol kísérletekre, amelyek nem veszik el a betegtől azt a hitet, hogy a társadalomnak hasznos, dolgozó tagja lehet, nem rágják, nem égetik beléje azt a tudatot, hogy ő beteg, tehát kisebb értékű, vagy egyáltalán használhatatlan tagja a társadalomnak. A szanatóriumok és kórházak pe-. dig necsak statisztika-kozmetikázásra törekedjenek, vagyis ne csak azokat vegyék fel, akikkel »bizonyosra mennek«, ahogy mondják, hiszen éppen a leigreménvtelenehbek a legfertőzőbbek és a mai körülmények között szinte teljesen lehetetlen elhelyezni őket azzal az indokolással, hogy úgy sem érdemes foglalkozni velük. tJjsy hiszem, hogy a háborús készenlét sajnos, ma is éppen elém új anyagot ad ezt a két népbetegséget illetőleg, sőt felfokozza a romlást ~&z; egyro inkább népbetegséggé váló rheumatikus bajok, szív- és rákbetegségek területén is. Eriért már most figyelmébe ajánlom a belügyminisztérium közegészségügyi osztályának a rheumatikus bajokat, a szív- és- rákbetegségeket. Gondoskdását várjuk e bajokat illetőleg is. Ha azonban nem dolgozzuk ki a megelőzésnek és az ellátásnak az elemeit a'bban a vonatkozásban is, amelyet felemlítettem.,, akkor csak azt mondhatom, hogy újból teljeeen reménytelen feladatra vállalkozunk, teljesen meddő murikat végzünk. Amint orvosképviselő kollégáink is elismertekhez a tárgyalt két betegség vesztett hatóerejéből éi3 szinte úgy látszik, mintha Európa nagyjából átvészelte volna ezt a két betegséget, mégis az a meggyőződésem, hogy még így, ebben az átvészelt állapotában is. pusztít és érdemes arra a nagyszabású ellenállásra, ometyet. reklamálunk és követelünk. Az egyik, a tpç.: a tüdőbajois szülőknek szinte szokatlan gyermekszaporaságával az életképtelen egyéneknek, gyermekeknek tömegét dobja a társadalomba. A venerás betegségeknek pedig az ellenkező eredményük, hatásuk van, amint az indokolás is mondja, a magtalan házasságok 70%,-a ezek rovására írható. Ezek a, jelenségek, ezek a tények, ezek a körülmények indokolttá teszik, hogy a belügyi kormányzat és azok a tárcák, amelyekhez ezeknek á, kérdéseknek más vonatkozású megvalósítása tartózik, mindent elkövessenek azokban a kérdésekben, amelyekre felhívtam à figyelmet, Csak néhány szót még a bábaképzésről. ; ,Azt kell mondanom, hogy elismerést érdemel az .az erkölcsi bátorság, amely a bábastatisfctikának megdöbbentő számait a nyilvánosság elé merte tárni. Én azt mondom, hogy ülése 1939 december 15-én', pénteken. 121 minden jobb, mint a titkolózás. A nyilvánosság igen-igen nagy fegyver. Azok a számok, amelyeket a közegészségügyi ügyosztálya a bábakérdésben a nyilvánosság elé bocsátott, megerősítik az osztály munkáját figyelemmel kísérő közvéleményt annak követelésében, hogy adják meg az osztálynak azokat az eszközöket, amelyekkel ezek az állapotok megszüntethetek lesznek. A meg nem felelő bábákat nyugdíjazzák, vagy valamiféle más eljárással emeljék ki munkájukból, de ne veszélyeztessék azoknak az életét, akiknek az élete reájuk van bízva. De ugyanakkor felvetem a kérdést: nem volna-e helyesebb, alaposabb és bölcsebb megoldás az, hogy még jobban és még tökéletesebben építsük ki a Stefániát? Adják meg neki a módot arra, hogy falun is elegendő szülőotthont építsen. A budapesti és nagyvárosi proletár szülőanyák legtöbbje, majdnem száz százaléka ma már szülőotthonban szüli meg gyermekét. Tudjuk, hegy ez micsoda előnyökkel, micsoda haszonénál jár az anyára és a közösségre egyaránt. Ha a szülés idején mentesítik a szülőnőket a családi otthonban komprimált bajoktól, gondoktól, feladatoktól, ha a szülőotthonban szülő aszszony az alatt a néhány nap alatt is megkapja kiegészítését az ': egészséges nevelésről, a csecsemőgondozásról való ismereteinek, akkor az a néhány, nap nemcsak pihenés és védelem az anyának, hanem a közösségnek való egészségügyi szologálat is, és ez megérdemelné, hogy ezekre a szülőotthonokra rááldozza a belügyminisztérium azt a néhányszázezer pengőt, amelybe kerülnének. Békét és nyugalmat óhajtana a világ, és még erre is képtelenek vagyunk akkor is. ha egyéb okok megszűnte után a társadalomban élőknek nagy tömege beteg. Ü;i világot építeni csak egészséges emberekkel lehet, a lelki egészség és még egy másik fontos dolog, a szociabilitás előfeltétele a: testi egészség. Ez a javaslat felismeri az okokat, megteremti a bejelentés kényszerét a valóságban, megteremti a gyógyítás kényszerét a papíroson, de nem teremti elő azokat az eszközöket, amelyek ehhez szükségesek. így, sajnos, az az érzésem, hogy csak orvosrendészeti ügy lesz eezkből a szép és nagy gondolatokból, sőt bizonyos helyeken, ahol az orvosi tudás és a szociális lelkiismeret hiányzik a közigazgatásból, ott még zaklatássá is fajulhat. Nem a javaslat alkotóinak bűne ez, ők jól tudják, hogy mint minden háborúhoz, ehhez a küzdelemhez is három dolog kell, pénz, pénz és pénz. Kell ehhez még legjobban sújtott réteg, a proletariátus, a nép szabad mozgási lehetősége, hogy gazdasági és szociális érdekeinek védelmére, életszín vonalának emelésére indulhassan és olyan életet teremthessen magának, mely eredményesen segíti az államnak a népbetegségek ellen folytatott küzdelmét. A kényszer nem elég, a rendészet önmagában hatástalan, több pedig nem áll úgylátszik rendelkezésre. Nem a javaslat alkotóinak szól tehát bizalmatlanságom, amikor ezt a javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: vitéz Téglássy Béla! Elnök: vitéz Téglássy Béla képviselő urat illeti a szó. vitéz Téglássy Béla: T. Ház! A magyar közegészségügynek az orvostudomány haladására épített fejlődése most már több mint hat évtizedre tekint vissza. A fejlődés alapja még ma is az; 1876-ban kelt közegészségügyi alaptör19*
