Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet • 1939. december 12. - 1940. február 16.

Ülésnapok - 1939-67

Az országgyűlés képviselőházának 67. kifutást emelni; a gyakorlatban azonban ez meglehetősen súlyos 'Hátrányokat jelent. A szavazás szavazólapon történik, amelyet minden párt tetszés szeiinti nagyságban és színben bocsáthat a választók rendelkezésére. A közigazgatási bíróság határozata szerint minden választás, amely szavazólappal történik, egyúttal titkos is. A titkosság durva megsértése miatt meg is semmisítettek már választásokat, azonban a közigazgatási hatósági ezt nem haj; landó tudomásul venni, hanem a közigazgatási bírósás: határozata után most már kipallérozottabb ésszel látnak hozzá a szavazólapok elkészítéséhez. A szavazólapok látszólag egyformák, de a hátlapjukon vagy egy réce húzódik végig, vagy egv vörös-fehér-zöld szalag vagy a város színeit viselő szalag, úgyhogy bárki az első piillantásra, nem keli jószemű embcirneik lennie, mindjárt meglátja a különbséget. A szavazatszedö bizottságok természetesen a hatalmon lévő csoportból választatnak ki, ha a választó jön szavazni, az első pillanatban rögtön látják, hogy kire szavaz és minthogy itt nem igen van mód és lehetőség az ellenőrzésre, nem úgy, mint az országgyűlési választásokon, ahol mégis megvan a mód arra, hogy az egyes pártok bizalmitérfiai ellenőrizzék a szavazás menetét, minthogy itt kevésbbé van meg a mód az ellenőrzésre, így nagyon gyakran megtörténik az, hogy a többségből kisebbség lesz. Hogyan csinálják ezt az urak, azt én nem tudom megmondani, rágalmazni nem akarok senkit, de az kétségtelen, hogy maga az a körülmény, hogy a törvény a kerületekben leadott szavazatok relatív többségét kívánja meg a lajstrom győzelméhez, azt eredményezi, hogy egy szavazat már elegendő arra, hogy az uralkodó réteg bekerüljön és az ellenzék kimaradjon a törvényhatóságból. A törvény lehetőséget ad továbbá arra, hogy a hatóság a választásokat csupán három nappal a választás előtt írja ki. Az ellenzék csak háromnapi agitációs lehetőséget kap, de az is kevés, mert a mai gyüléstilalom idejében — és a múltban is elégszer volt gyűléstilalom — lehetetlenné válik három nap alatt a lakosságot felvilágosítani arról, hogy , ez a párt mit akar, hogyan akarja, milyen célokat szolgál. Ez majdnem lehetetlen. Ezzel szemben a hivatalos községi politika vezetői már előre tudják, hogy mikor lesz a választás, kevesebben vaunak, több összejöveteli lehetőségük van ebben a kaszinóban, abban a kaszinóban, a társaséletben, folyik vidáman az agitáció hat-hét héten át, míg végre három nappal a választások előtt kitűzik a választásokat. A jelenlegi sajtótörvény sem röpiratok kiadását nem teszi lehetővé három nap alatt, sem felvilágosító irat kiadását, a gyűléseket is betiltják, azután újból kell reklamálni, végre nagynehezen meg*engedik. Ez mind egy célt szolgál, azt, hogy távoltartsák a dolgozókat, távoltartani azokat, akik esetleg ellenzékieskednek és megzavarják az uralkodó klikk nyugalmát. T. Képviselőház! Ha ez a rendszer a lakosság* többségének nagy előnyt jelentene, ha ez a rendszer tartalmas és konstruktív lenne, akkor is kifogásolnám, éppen az autonómia érdekében, de valahogyan bele lehetne ebbe nyugodni, azonban az 1929. évi XXX, te. életbeléptetése óta eddig néhol két, más helyeken három választáson estünk át és mind a három választáson tapasztalható volt az a törekvés, hogy kinyomni a dolgozó néposztáülése 1989 december 14-én, csütörtökön, 87 lyokat, de ha megnézem az eredményt, akkor azt kell mondanom, hogy az egész fáradság hiábavaló volt, mert a lakosság összessége érdekében ez alatt a tíz esztendő alatt a városokban nem nagyon sok történt, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Hogy lehet ilyet mondani!) Ami történt, az nem a lakosság érdekében volt. (Egy hang a jobboldalon: Azt nem ön illetékes megállapítani!) Budapestet kikapcsolom és kikapcsolok esetleg egy-két törvényhatósági joggal felruházott várost, a többi városban a dolgozó néposztályok érdekében nem nagyon sok törtónt. Ha elmegyünk egy vidéki városba és végigbarangolunk a városon, azonnal meglátjuk, hogy a városnak melyik területén laknak a jomodú emberek, melyiken a szegényebbek. A jobbmódúak által lakott területen parkokat létesítettek, aszfaltoztak, közműveket helyeztek el, ott valóban csinos kis várost látunk és örül az ember lelke, bogy ni, egy vidéki város a saját erejéből milyen csinosítást vitt véghez, ha azonban kimegy az ember a perifériákra, ahol a szegény nép kénytelen lakni, ott azt látja, hogy a török időkbői itt maradt macskaköves úttestek vannak, a közvilágítás silány, a vízszolgáltatás gyenge és hiába minden reklamáció, egy kút létesítéséért sokszor évekig kell verekedni a törvényhatóságban, egy lámpa felállításáért a törvényhatótóságnak költségvetést tárgyaló közgyűlésén valóságos obstrukciót kell folytatni, ugyanakkor, amikor a város olyan célokra, amelyek nem a dolgozó néposztályok érdekeit szlgálják, súlyos ezreket áldoz. . Nézzük, szociális téren mi a helyzet. Egyszer már bátor voltam a miniszter urat meginterpellálni abban a tekintetben, hogy ne tűrje az ínségmunkákkal kapcsolatban elkövetett visszaéléseket. Én is annak vagyok a híve, hogy ingyen ne adjon a közület semmit, csak annak adjon, aki semmiféle munkával nem tud ellenszolgáltatást nyújtani, a nyomorult beteg, öreg embereknek adjon, rendben van, de munkabíró embereknek ingyen ne adjon semmit. A között azonban, hogy ingyen ne adjon semmit és a között, hogy a város ínségmunkával hasznos befektetéseket végezzen, nagy különbség van. A legtöbb város zajos önreklámmal szociálpolitikát^ csinál. A miniszter úr már egyszer megbélyegezte az ilyenfajta szociálpolitikát, amely nem áll másból, mint haszontalan karitatív tevékenységből. Mármost az a rendszer, hogy ínségmunkákat rendelnek el; az utóbbi két esztendőben ugyan^ —- mondhatom — alábbhagyott a dolog, valószínűleg a miniszter úr erélyesen rájuk zördített, most már nem építenek városházát, nem építenek szegényházakat ínségmunkával, hanem valóban úttesteket javítanak, feltöltést végeznek, tehát olyan munkát, amelyet nem érdemes vállalatba kiadni vagy ha kiadják vállalatba, akkor sem nyer vele a város. Azelőtt »Gang und gebe« volt városházát megjavítani, szegényotthont építeni, hasznos közmüveket létesíteni, mind olyan munkával, olyan bérek mellett, amelyekből azok az emberek megélni sem tudtak és azt, hogy Magyarországon vidéki viszonylatban a gazdasági válságtól, tehát 1930-tól számítva 1937-ig a bérek 63% -kai leszáltak, nagyrészt annak lehet tulajdonítani, hogy a városok az ínségmunkával olyan visszaélést követtek el, amelyet nem lehet tovább tűrni. A szociálpolitikából többre nem telik, mint 14*