Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-64

Az országgyűlés képviselőházának 6-í. i ről-kézre adtak egymásnak és igyekeztek az ott bemutatott kézimunkákat egyszerű falusi aszszonyainkkal megcsináltatni és^ a falvakban is elterjeszteni. Ezt a magyar népi és nemzeti kultúrát kell nekünk terjesztenünk az iskolában és az iskolán kívül mindenütt, hogy az egészen eredetien, a maga egyéniességében domborodjék ki. Sőt be lehet vinni ezt a leventeoktatásba is, hiszen tudjuk, hogy a magyar katonadaloknak, a magyar népdaloknak legkiválóbb megalkotói és terjesztői éppen a katonák. Nincs^ tudomásom róla, hogy volna itt egy olyan múzeum, illetőleg egy olyan képtár, amelyben tisztára osak magyar művészek képei volnának. (Rassay Károly: Külön termek!) Külön termek vannak, de nincs külön képtár, mint az orosz Tertyakov-képtár, ahol csak orosz művészek képei vannak, vagy például a dán Thorwaldsen-múzeumban csak Thorwaldsen szobrai vannak meg, hirdetve ennek a dán művésznek zsenialitását egész Dánia előtt és minden külföldi előtt, aki meglátogatja Dániát. Nálunk is így kellene lenni, mert nekem szilárd meggyőződésem az, hogy a magyar művészet, különösen annak képzőművészeti része nincs eléggé ismertetve a külfölddél, pedig ez nagyon kívánatos és szükséges volna. Idetartozik nyelvünk tisztasága is. Vissza kell térnünk a falu nyelvéhez, ahol nem hall az ember olyan mondatfűzéseket, hogy a hátán a hideg borzong* végig, mint amikor egy porcellántányéron villával vagy késsel végigkarcolnak. (Egy hang a baloldalon: Például alázatos tisztelettel!) Meg más hasonlók. Oda menjünk tanulni, ahol az autót robogónak, a gyufát vellantónak, az ébresztőórát serkentőnek és a magának' való embert magánhangzónak, azt pedig, aki titokzatosan cselekszik, homályembernek nevezik, mint a Tiszaháton szokták mondani. À nép minden egyes fogalomra megtalálja a legkristály tisztább kifejezést, amelyet hasztalanul keresünk és hasztalanul nyomoznunk utána; a Magyar Tudományos Akadémia is nagyon sokszor megakad itten. Juttassunk a magyar könyvtárakba izigvérig magyar könyveket, mert bizony ebben a tekintetben sok baj van, sokszor találunk Rinaldo Rinaldinikat, meg Tízévig a föld alatt című könyveket, amelyek elfoglalják a jó magyar könyvek helyét, ha nem vizsgáljuk át, ezeket a könyvtárakat. Elevenítsük fel és minél gyakrabban mutassuk be a falvakban is a népszínmüveket és itt ne sajnáljunk semmiféle költséget. Adassunk elő azután jó történelmi színműveket, olvastassunk a néppel történelmi regényeket, olyanokat, amelyeket megért. Segítsük elő a dalos egyesületek működését. Küldjünk vándor karmestereket a falvakba, hogy tanítsák meg téli estéken a dalos egyesületek tagjait énekelni és rendezzünk a dalos egyesületek részére dalosversenyeket. (Rassay Károly: Jobb is lett volna, mint szarvas-titká- rokat!) Miket? Elnök; Kérem, ne méltóztassék a közbeszólásokra reflektálni. (Rassay Károly: Ilyen büntetés! — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Hokky Károly: A regősöket minél gyakrabban, minél ^sűrűbb en küldjük a falvakra. Tisztítsuk meg* a falut a sártól, a portól, tegyünk muskátlit az ablakokba és adjunk minél több földet az embereknek, hogy megelégedettek legyenek, ne vágyjanak el a falvakból, mert én szerintem ott van az igazi magyarság, ott van a magyarság gyökere, és törzse is. KeKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ III. ése Ï?S9 december 7-én, csütörtökön. 759 ressük, kutassuk bajaikat, betegségeiket, mint ahogyan a Zöldkereszt teszi és igyekezzünk gyógyítani, orvosolni azokat. Serkentsük az írókat, hogy írjanak a faluról, mint ahogyan Tamási Áron, Nyirő József és a többi erdélyi írók teszik. Keressük, kutassuk a népszokásokat, népballadákat, mint ahogyan Ortutay liyula és mások teszik, azután keressük fel az ő eredeti népi motívumaikat, mint ahogyan Győrffy István tette egy gyönyörű illusztrált munkájában, vagy ahogyan nemrégiben elhalt boldogemlékű Visky Károly tette, akinek munkái mind olyanok, hogy ve.lük érdemes mindenkinek foglalkoznia. Foglalkozzunk á nép problémáival, mint ahogyan Kodolányi János teszi az utóbbi időben. Nem ok nélkül mondom ezeket, uraim, mert én meggyőződtem a húsz esztendő alatt arról, mit jelentett az a kis tartalék, amelyet a mi népünk összegyűjtött ősösztönből, a maga erejéből. Merem állítani, hogy ez volt egyik legnagyobb erősségünk a húsz esztendő alatt. (Korlát

h Endre: Ügy van! Ez nagyon fontos! Igaz! Hála Istennek!) Segítenünk kell minél erősebben, hogy népünk egyénisége, magyar nemzeti, népi egyénisége mindjobban kidomborodjék, mert állítom, hogy mennél inkább egyéni a meghódított nép lelke, ^ karaktere, mennél jobban kiütközik a hódító néptől és mennél több ilyen kis egyéniségekből áll az a nép, annál nehezebb beolvasztani és annál jobban tud ellenállni. (Korláth Endre: Ügy van!) Tulajdonképpen ilyen a magyar nép lelke, amelyet a rozsda soha meg nem emészt és amely a legnagyobb kincs. Az indusokat hozom példának, akik annakidején a londoni kiállításon azt a jelszót vallották, kiállításuk kapujára az volt írva, hogy minden olcsó, semmi sem drága, csak a lélek, amely meg nem vásárolható. Ezt a lelket kell nekünk kiművelnünk és olyanná edzenünk, hogy történjék bármi, a magyarság hajója mindig biztosan haladjon a világ tengerén. {Helyeslés a baloldalon.) Mélyen t. Ház! Én az igazságos és objektív kritika híve vagyok és még akkor is az voltam, amikor a csehek ellen úgy kellett dolgoznunk, hogy ekrazitot és más robbanóanyagot kellett alájuk tennünk, hogy felrobbanjon az a köztársaság, amelyre nekünk semmi szükségünk nem volt és amelybe bennünket jogtalanul szorítottak bele. Amikor boldog vagyok, hogy itt beszélhetek, akkor egyúttal elhatároztam azt is, hogy csak a kormánynak és különösen egy olyan kormánynak az intencióit vallom magaménak, mint amilyen — hála Istennek — ezekben a nehéz időkben vezeti országunkat. A kormány iránti teljes bizalommal a felhatalmazást megadom. (Éljenzés és taps. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Virágh Béla! Elnök: Virágh Béla képviselő urat illeti a szó. Virágh Béla; Mélyen t. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy első felszólalásom alkalmával én is az legyek, ami a többi felvidéki képviselő, egy nagyon egyszerű, de mégis kiáltó harsona és belekiáltsam az egész világ lelkébe, a magyar nemzetnek ebbe a történelemformáló levegőjébe innen a parlairneaitből azt a végtelenül nagy hálámat a gondviselő * Isten iránt, hogy újra ránézett a mi magyar hazánkra, erre a kis sáros, véres föld darabra, a imi kis magyar nemzetünkre. Bocsássa ineg; nekem a t. Ház, ha én sem tudok szabadulni , azoktól a sötét emlékektől, amelyek a kisebb102