Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-63

Az országgyűlés képviselőházának 63. ülése 1939 december 5-én, kedden. 725 ígérkezik a zöldségtermelés, mint példának okáért a Balaton vidékén, szükséges lesz külön szaktanácsadókat is beállítani, ahogy már vannak is, de sokkal sűrűbben, hogy járják a gazdaságokat és az embereknek közvetlen tanáccsal szolgálnak. Gesztelyi Nagy László t. képviselőtársam a vidéki telephelyű iparvállalatok kérdésével foglalkozott, amelyeknek, — mint mondja — adójuk nagyrészét a főváros élvezi. Felmerült, ha nem is itt a Ház színe előtt, de a javaslat tárgyalása alatt folyosói beszélgetésben az a gondolat, hogy bizonyos pótadóarányosítással lehetne itt igazságot tenni. Ilyen mesterséges dolgokkal nem lehet célt érni. Először is ezek a különböző vidékek között Összeütközésekre vezetnének, másrészt az ipar odamegy, ahol fűtőanyag vagy energia van, — így tudunk maid például a Kárpátalján az ottani vízien

ergiâkkal. a. hajtóerőhöz kötött, lokalizált ipart kifejleszteni, — vagy odamegy, ahol a nyersanyagot találja, — mert aluminiumgyárat például csak ott lehet a legracionálisabban csinálni, ahol bauxit van és nem attól 200 kilométerre. — vagy a fogyasztópiac közelébe megy az ipar és akkor nyílván Budapestre fog törekedni, vagy végül az esetleg olcsóbb munkáskezet keresi, ami az egves helyeken való megélhetési viszonyoktól füge- és ez az, ami az ilyen ipart a nagyobb pótadóiú városokból sokszor átviszi a kisebb pótadóiú városokba. — maid újonnan közbejövő körülmény, például villanyhajtóerő vagy • valami más úira visszaviheti oda az ipart: ez olyan fluktuálás. amelyet nem tudunk folyton kiegyengetni, mert az életet tökéletesen nivellálni nem lehet. A megoldások- mint nagyon sok más vonatkozásban tulajdonképpen itt is egyéniek kfill. hogv legyenek, de annak aki a dolgok felelős intézője, nem szabad félnie attól, hogv ha eírvénileg intéz el ee*v, dolgot, akkni- azt mondíák, hogv itt protekció van. Vállalni kell. "N^m kell nrotekeióval dolgozni, de meg kell ítélni a szükségleteket és az ilyen szóbeszédek ódiumát- amelyekbe például én nem szoktam adni. vállalni kell az wwae; érd ekébe". (fTehifíslés.) Ha ezektől való félelmünkben nivelláló intézkedéseket alkalmazunk, azok igazságosaknak látszanak és talán az elvi tárgyalásnál azok is, az élet praktikumában azonban nem. Geszelyi Nagv t. képviselőtársam említette a borfogyasztás kérdését és a bor forgalombahozatalának nehézségeit. Ezzel valóban foglalkoznunk kell. Ezt mindenhol hpllom: nemesak most hallottam, hanem tegnapelőtt is amikor lent vnl+am Balatonfüreden- de kilene hónanon keresztül akkor is. amikor bortermelő kerületiek, a tokaü kerületnek voltam képviselője. Ezzel a problémával intenziven kell foglalkoznunk, de ez talán inkább a háború után beálló ga^dasápfi élet problémája, amelyet most csak előkészíteni tudunk. Tegzes László t. képviselőtársam részben a zsidótörvénnyel kapcsolatban az őrségváltást említette és azt mondta, hogy strohmanok és nem szakképzett keresztény vezetők szerepelnek az őrségváltásnál. Tudom, hogv történnek ilyen esetek, de méltóztassanak elhinni, hogy van már igen jelentékeny számú abszolút szakképzett keresztény vezető, — megjegyzem, én is az ellenkezőjét hittem, amíg nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel átfogóan — aki igen fontos állásokban is éppen olyan jó, mint régi vezetők. Ilyen átállításokat egy csapásra hónapok alatt keresztülvinni nem leihet. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) En talán sokaknak túl objektív vagyok, talán éppen korom és professzori mivoltom miatt, — amit néha szememre is vetnek — de az egyik magától jön és mindenkire nézve változatlanul áll, (Derültség.) a másik pedig — méltóztassanak elhinni — igen szép foglalkozás, amelyet sok más foglalkozásnál jobban élveztem. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy én sokszor objektívebben ítélek, de akármilyen lendület van az emberben, akármilyen lelkesedés azok iránt, amelyek fele a nemzetet vinni akarjuk, aki ezen a helyen ül, az kritika nélkül sem önmagát, sem másokat nem kezelhet. (Ügy van! Ügy van!) Méltóztassanak megengedni, hogy ezekután az inkább példaként szolgáló exkurziók után kissé általánosabb legyek. (Halljuk! Halljuk!) Ha gazdasági problémáinkat és feladatainkat nézem, azokat körülbelül öt csoportba tudom osztályozni. Az első csoport eddigi gazdálkodásunk, termelésünk, fogyasztásunk, kivitelünk és behozatalunk folytatásának a kérdése. Az első komplexus az, amelyet én normálgazdálkodásnak, helyesebben a normálgazdálkodás folytatásának tudnék nevezni, mert hiszen nyilvánvaló, hogy már régen nem normális ez a gazdálkodás, hanem az eredetileg normálgazdálkodás folytatása úgy, amint azt a háborús világ átalakította és fokozatosan átalakítja ma is sokszor egyik napról a másikra, — tehát az alkalmazkodással való folytatásnak a problémái. E mellett maid rátérek ezek nagyjában való megoldási kérdéseire is, most csak az öt csoportot akarom felsorolni. A második csoport a hadiipar, amely ma jelentékeny részét teszi iparunknak és az ipari munkásság foglalkoztatásának, sőt az ipari foglalkoztatásba bejött igen sok falusi elem lehető foglalkoztatását is adja. A harmadik csoport a hadigazdálkodás átállításának kérdése. Amint előbb említetem, azt a programmot, amelyet hadseregünk felszerelésével kitűztünk, nagyban és egészben, nagyvonalaiban befejeztük vagy pár hónap alatt befejezéséhez közeledünk. Amint lassankint es fokozatosan leépül, mert hiszen nyilván csak lassan és fokozatosan épülhet le, át kell majd állítani iparunkat és át kell majd vezetni a munkásságot más foglalkozásokba, más iparágakba, vagy ugyanazon iparágakon belül más munkákba. Ezek mellett, mint negyedik, fennáll egy más gazdasági feladat, gazdálkodásunknak egy másik csoportja, másik része. Nyilvánvaló hogy rendes gazdálkodásunkban a normálishoz viszonyítva veszteségek is fognak érni. Nekem már régen az a felfogásom, hogy iparunk kapacitásának minél nagyobb kihasználásával olyan ipartermelésre is kell törekednünk, amely nem jelentene külön ipart, csak elméletileg, — mert ugyanazok a gyárak foglalkozhatnak két-három feladattal is. — Olyan, ipari foglalkoztatást kell létrehoznuk, amely nyersanyagot vásárol vagy benn az országban, de többnyire külföldön, — foglalkoztatja munkásainkat/ és készárut ad el azért, hogy pótolhassunk olyan veszteségeket, amelyek más vonalon, a rendes gazdálkodás vonalán belül érhetnek. Ide kapcsolhatjuk be — hiszen amagunk is a foglalkozunk vele, és én már magam is fog-