Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-62
664 Az országgyűlés képviselőházának 62. szó, t. uraim, ahogy ez a kérdés a közvéleményben szerepel: küzdelem a demokratikus vagy az au torit ér államformák között; nem demagóg jelszavakról van szó, amikor a gazdasági irányításról beszélünk, hanem erről ia szükségszerű fejlődésről, hogy «az állam a feladatai végrehajtásához szükséges felhatalmazásokat megkapja. Igen t. Ház! Ezek a korszerű felismerések teljesen hiányzanak a kormányzat bel- és gazdaságpolitikájából. De honnan is fakadna gazdasági életünk e korszerű átállításának felismerése a ma uralkodó rendszer melletti Hiszen ennek a felismerésnek van egy rendkívül kellemetlen hátránya: bizonyos, ma még igen erős tényezők számára megszűnnek általa azok a monopóliumok és azok a kiváltságok, amelyek a magyar élet öncélú, egyszerű megadóztatására adnak lehetőséget. Ezért olyan népszerűtlen ez a nemzeti szocialista eszmekor és ezért olyan nehéz azt az annyira szükséges szellemi egységet megteremteni. Pedig biztosíthatom a t. Házat, hogy részünkről megvan a becsületes jóakarat. En abban a pillanatban leteszem nyilas gúnyámat és csatlakozom bármely új mozgalomhoz, amikor annak a mozgalomnak minden tagja megszakítja a ma fennálló bankés kartelszervezetekkel az összeköttetést és vállalja velünk együtt a magyar szegénység áldozatos munkáját, az üldöztetésnek, a gúnynak magyar nagypéntekét. (Taps a szélsőbaloldalon. ) En ezt az áldozatos magyar utat az elmúlt napokban végigjártam a magyar éjszakában, a magyar sárban féltucat balato rímellek i községben, ösztönösen összehozott a sorsom egy kis magyarral, aki magyaros vendégszeretettel osztotta meg velem a szegénységét, a hajlékát. Az ott töltött napok mélyen megdöbbentő élmény voltak számomra, mert alkalmat adtak arra, hogy mélyen beletekintsek annak a magyar falunak életébe, amelyről itt annyi zó esik, de amelyhez le kell ereszkedni. (Egy hang jooöfelől: Ott lakunk!) IN agyon sok olyan embert találtam, aki a mi küzdelmünket értette és velünk tartott, de maroknyi volt azoknak a száma, akik nyilt utcán nappal el mertek velünk menni valahová. A legtöbb éjszaka, nagy kerülővel vitt el a velünk érző barátjához, komájához, nehogy a kisbíró vagy a jegyző meglássa. (Rapcsányi László: Meg a detektív!) De miért ez a nagy titkolódzás? Talán valami főhenjáró bűnben törtük a fejünket 1 ? Nem. Egyszerűen a választójog biztosította alkotmányos jogunkkal kívántunk élni: egyszerűen kerestem azt a négy magyart, aki alkotmányadta jogával élve alá merte írni a nevét arra a kérvényre, amelyen a gyűlések megtartását kérelmezzük a hatóságoktól. Es gratulálhat magának a rendszer, a belügyminiszter úr megdicsérheti végrehajtó közegeit: három magyar községben nem találtam négy olyan magyart, aki alá merte volna írni. Gyönyörűen gondoskodtak a hangulatról néhányszáz adóvégrehajtás kikézbesítésével. Mindenütt ugyanaz ez aggodalom, ugyanazok a gondterhes arcok: eladatlan a borom, jön az adóvégrehajtó, (Zaj és mozgás jobbfelől.) Alrendszer, a többség szempontjából nagy öröm ez, hogy nem találtunk négy ilyen magyart, de a magyar jövő szempontjából ürömcsepp vegyül ebbe az Örömbe, ha hozzáfűzöm, hogy ugyanebben a három faluban viszont nem találtam egy olyan magyart sem, aki a vállmagasságomat elérte volna. Mindenütt ugyanaz a kép, mint amikor . ülése 1939 december 4-én, hétfőn. ennek a magyarnak otthonába heléptem: szűk tömegszállások, egészségtelen, toetegséget tenyésztő környezet, rongyos ruhák. Az egyiktől visszarántottam a kezemet, hogy meg ne csókolja, a másik nem mert a szemembenézni. önkénytelenül »Az ember tragédiájáénak utolsóelőtti színe jut eszembe: az, eszkimó, aki az idegen előtt földreveti magát. (Rátz Kálmán: A kultúra teljes hiánya! — Felkiáltások jobbfelől: Es túlzás! — Rapcsányi László: Tessék megnézni! — Elnök csenget.) Ezek személyes élményeim, ha akarja, elvezethetem t. képviselőtársamat ugyanezekhez a házakhoz, ott maga is meggyőződhetik erről. Lehet vitatkozni azon, hogy az ottani állapot előidézésében a közigazgatásé vagy pedig a napszámba kifizetett két liter boré-e a döntő érdem, de megdöbbenve tettem fel magamnak a kérdést: hát ezeknek az őseitől reszketett ezer évvel ezelőtt Európa? Mindenütt megdöbbentő a lelkek mélyére ható fogalomzavar, meghasonlás. Van egy hivatalosan elismert és törvényesen szentesített szabadság, de ezzel szemben van egy közvélemény, amely nem hisz a szabadságban, mert maga a hatóság az, amely magatartásával •— ha nem is a törvény betűjének elsikkasztásával, de a törvény szellemének meghamisításával — kétségessé teszi ezt a bizonyos szabadságot. Van egy alkotmányos álláspont, az alkotmányosságot hirdető köztudat, amely köztudat nincs tisztában azzal, hogy a XIX. század liberális államformája nem kapott Kliótól örök időkre való szabadalmat és hogy az alkotmányosság lényege nem az államformában, hanem a törvény kölcsönös tiszteletében teljesedik ki. És van egy hivatalos álláspont, amely a törvény tiszteletét tőlünk félti és amely még nem emelkedett fel a 200 év előtti potsdami molnár törvénytiszteletéhez, aki a sansouci-i malom elhordását parancsoló királynak azt válaszolta, hogy: van még* Berlinben törvényszék, amely illetékes ítélkezni abban, hogy a királynak van-e joga a malmot elhordatni. A királynak és a parasztnak ez a kölcsönös törvénytisztelet — mert a nagy király a választ tudomásul vette — az alkotmánytisztelet klasszikus példája, amely minden fegyelmezettsége mellett sem ismer szolgalelkűséget. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Nálunk van egy hivatalos szabadság és van egy gyakorlati szolgaság. Van egy hivatalos németbarátság és van egy a hatóságok toleranciájával kitenyésztett németellenes hangulat. (Zaj és mozgás a jobboldalon.) Elnök: Kérem, képviselő úr, méltóztassék az ilyen kijelentéseket alaposan megfontolni, mielőtt azokat megteszi (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) és a hatóságokat ilyen beállításban a Ház színe előtt ne méltóztassék szerepeltetni, annál kevésbbé, mert ez nem felel meg a tényeknek. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Hubay Kálmán: Láttuk Füreden! Láttuk, kik csinálták Füreden az ilyen irányú propagandát!) Kérem, Hubay képviselő urat, ne méltóztassék ilyen megjegyzésekkel kísérni az elnöki kijelentéseket. Vágó Pál: Kijelentem, nem a hatóságokat teszem felelőssé, hanem azt a felelőtlen propagandát, amely ezért a hivatalos és nagyon helyeselt külpolitikai irányzatért minket nyilaskereszteseket tett felelőssé, legalább a választási propagandában, 50 helyen, bárhol megfordultam.
