Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-62

658 Az országgyűlés képviselőházának 62 forgalmiadó terén jelentkezik, mert hiszen a forgalmiadóváltság az, amely súlyos, igaz, hogy csak a közforgalom tárgyát alkotó húst adóztatják meg ezzel a forgalmiadóval. Ez is összefügg a forgalmiadók rendszerének kérdésével. Enyhítés ezen a téren is mindenesetre megvalósítható akkor, amikor a forgalmiadóbevételek nagy mértékben jelentkeznek. A másik két cikk a só és a cukor. A cukorra nézve az elmúlt esztendőben 20 százalékos árleszállítás történt, amely árleszállításban részt vettek a cukorgyárak is, a kormány is és a termelők is. (Rátz Kálmán: Vajmi kevés volt!) Nem vett részt benne a szállítás, hiszen az is tényezője a cukorár kialakulásának. A cukorár leszállításának mértékét ebben a pillanatban nem is vagyunk képesek elbírálni, mert hiszen a fogyasztás olyan hatványozott mértékben emelkedett, amely hatványozott mérték most már nincs is arányban az ország termelőképességével. Nem kételkedem abban, — hiszen a fejkvóta még mindig túlalacsony nálunk — hogy egy további árleszállítás kétségtelenül növelni fogja a fogyasztást és ez a fogyasztásban jelentkező növekedés a pénzügyi kormányzatnak az adóteher csökkentésében jelentkező áldozatát tulajdonképpen rekompenzálni fogja. Nem is lehet cél nélkül örökösen kérni, hogy szállítsuk le a cukor árát. En inkább azt kérem, hogy a falusi nép legszegényebb rétegeinek teherbíróképességével és életnívójával hozzuk egyensúlyba a cukor árát, akkor lesz ez a kérdés tökéletesen és igazságosan megoldva. (Rapcsányi László: Mit szól majd a cukorkartel hozzá?) Ami a só árát illeti, amikor az aknaszlatinai bánya visszacsatoltatott, akkor mindnyájan azt hittük, hogy az a só árának csökkenésével fog járni. A kezdeti nagy kiadások, amelyeket a szállítási költségek és a befektetések okoztak, ezt már eleve is kizárták, az azonban kétségtelen, hogy a sóadó a legigazságtalanahb adó, fejadó jellegével bír és ha a pénzügyminiszter úr reflektál arra, — mint ahogy teljes joggal reflektálhat is, ha az ő szociális javaslatait megvalósítja — hogy őt időtlen idők óta nem létező »szociális pénzügyminiszter« névvel illessük, akkor egyszer ezzel a kérdéssel is foglalkoznia kell. Kiszámítottam, t. Ház, hogy egy 25%-os árleszállítás mit ielentene; mert hiszen kevesebbről szó sem lehet. Ez a leszállítás 10 millió pengős kiesést jelentene. Megengedem, hogy a mai körülmények között, amikor hatalmas honvédelmi kiadások állanak ennek útjában, ebben a pillanatban talán nem lehet ezzel az árleszállítással foglalkozni, de ennek az időnek a lehető leghamarabb el kell érkeznie. Kiszámítottam egy 25%-os árcsökkenés hatását egy hattagú családra, hiszen ezeket sújtja legjobban ez az adó. Megállapítottam, hogy egy ilyen árleszállítás évenként öt pengő adóteher megtakarítását jelentené- Ne kicsinyeljük le ezt az öt pengőt, Ihiszen ez az öregségi biztosításnál egyhavi összeget tesz ki, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Elég díszes szám!) lamenynyit egy megöregedett embernek kíván az ország juttatni. Ha tehát ez az öt^ pengő ott számít, akkor egy hattagú családnál is kell, hogy számot tegyen. (Csia Sándor: Sóbálvány!) Ha már a só árát nem tudta leszállítani a pénzügyminiszter úr, közvetlen . tapasztalás alapján kérem, (Rapcsányi László: Meg kell kérni a kartelt!) hogy foglalkozzék a sóülése 1939 december U-én, hétfőn. bányák közel 400 főnyi nyugbérésének a megsegítésével. Ezek most elég nehéz helyzetben vannak, aminek folytán igen rászorultak erre a segítségre. Kérem a pénzügyminiszter urat, legyen gondja rájuk, érezzék ők is a magyar állam szeretetteljes simogató kezét. Bár a sóbányák visszatérése, eltekintve az ország területi gyarapodásától, nem jelent az egyén szempontjából ebben a pillanatban még különös előnyt, mégis örömmel kell köszöntenünk és örömmel köszöntöm én is, a sótermelésről szóló új rovatokat az állami költségvetésben, mert hiszen Nagy-Magyarország hozzávetőleg 26 millió tonnát kitevő sóvagyonának 10%-a érkezett vissza, tehát tekintélyes menynyiség, amely az önellátás szempontjából nem kicsinyelhető le és amely mennyiség évenként hárommillió pengős importvaluta megtakarítását r jelenti az államkincstár számára. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Éljen a sóhivatal!) Ezek volnának azok a kívánságok és óhajtások, amelyek az adóteher aránytalanságával szemben ebben a pillanatban jelentkeznek. Amikor megállapítottam, hogy a pénzügyminiszter úra legnagyobb megértéssel igyekezett az antiszociális adók tekintetében adóztatási rendszerünk hibáit orvosolni és a szociális • elvet mindenütt érvényesíteni, (Rapcsányi László: Csak nem látjuk a gyakorlatban!') — méltóztassék nyugodtan áttanulmányozni a költségvetést, tele van szociális vonásokkal — (Gál Csaba: Vékony vonások!) hiszem, hogy a legrövidebb időn belül ideérkező javaslatok igazolni fogják a pénzügyminiszteri ígéreteket. (Raucsányi László: Csakhogy az naeryon hosszú idő lesz!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Czermann Antal: T. Képviselőház! Még egy kérdéssel kell foglalkoznom. Ez is szociális probléma, még pedig az

; hoigy a kiadások rovatában a személyi kiadások között a pénzügyminiszter úr elsőízben szerepeltette a 'forgalmiadószervezet személyi költségeinek fedezetét. En ezt az intézkedést nagy örömmel üdvözlöm. Ez az első lépés ahhoz, hogy a forgalmiad óellenőri és malomellenőri szolgálatot teljesítő alkalmazottak nyugdíjjal egybekötött rendszeres illetményhez jussanak. Ez az első lépés ahhoz, hogy ez a kérdés ebben az értelemben rendeztessék. (Rapcsányi László: Netm tudom, miikor jutunk a második lépéshez!) Ezer ember sorsa kerül ilyen módon rendezésre. Ezek a forgalmiadó- és nnalomellenőrök valóságos frontharcosai a pénzügyi szolgálatnak és eddig igen mostoha elbánásban részésültek. Ennek oka talán az a balhit volt, hogy a forgalmiadók rendszere csak átmeneti, csak az államháztartás szanálásáig lesz hatályban. Ez a balhit azonban erős cáfolatot nyert az utóbbi évtizedek pénzügyi történetében és tudjuk, hogy a jövőben is számolnunk kell ezzel az adórendszerrel, (Csia Sándor: Sannos!) annál is inkább, mert hiszen a hadügyi kiadások rá fogják erre kényszeríteni az országot. Ez a felfogás tehát megdőlt és a pénzügyminiszter úrnak volt annyi belátása, hogy ezt a kérdést a rendezés szempontjából napirendre tűzze. T. Ház! Ezek az emberek eddig is hűséggel és becsülettel végezték nehéz munkájúikat és remélték, várták üeryük igazságos rendezését. Hogy az ő becsületes munkájuk mit jelent, arra nézve most nem akarok többet mondani, mint azt, hogy a legutóbbi 12 esztendő-