Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-62

658 Az országgyűlés képviselőházának 62 forgalmiadó terén jelentkezik, mert hiszen a forgalmiadóváltság az, amely súlyos, igaz, hogy csak a közforgalom tárgyát alkotó húst adóztatják meg ezzel a forgalmiadóval. Ez is összefügg a forgalmiadók rendszerének kér­désével. Enyhítés ezen a téren is mindenesetre megvalósítható akkor, amikor a forgalmiadó­bevételek nagy mértékben jelentkeznek. A másik két cikk a só és a cukor. A cukorra nézve az elmúlt esztendőben 20 száza­lékos árleszállítás történt, amely árleszállítás­ban részt vettek a cukorgyárak is, a kormány is és a termelők is. (Rátz Kálmán: Vajmi ke­vés volt!) Nem vett részt benne a szállítás, hiszen az is tényezője a cukorár kialakulásá­nak. A cukorár leszállításának mértékét ebben a pillanatban nem is vagyunk képesek elbí­rálni, mert hiszen a fogyasztás olyan hatvá­nyozott mértékben emelkedett, amely hatvá­nyozott mérték most már nincs is arányban az ország termelőképességével. Nem kételkedem abban, — hiszen a fejkvóta még mindig túl­alacsony nálunk — hogy egy további árleszál­lítás kétségtelenül növelni fogja a fogyasz­tást és ez a fogyasztásban jelentkező növe­kedés a pénzügyi kormányzatnak az adó­teher csökkentésében jelentkező áldozatát tu­lajdonképpen rekompenzálni fogja. Nem is lehet cél nélkül örökösen kérni, hogy szállítsuk le a cukor árát. En inkább azt kérem, hogy a falusi nép legszegényebb rétegeinek teher­bíróképességével és életnívójával hozzuk egyensúlyba a cukor árát, akkor lesz ez a kérdés tökéletesen és igazságosan megoldva. (Rapcsányi László: Mit szól majd a cukorkar­tel hozzá?) Ami a só árát illeti, amikor az aknaszla­tinai bánya visszacsatoltatott, akkor mindnyá­jan azt hittük, hogy az a só árának csökkené­sével fog járni. A kezdeti nagy kiadások, ame­lyeket a szállítási költségek és a befektetések okoztak, ezt már eleve is kizárták, az azonban kétségtelen, hogy a sóadó a legigazságtala­nahb adó, fejadó jellegével bír és ha a pénz­ügyminiszter úr reflektál arra, — mint ahogy teljes joggal reflektálhat is, ha az ő szociális javaslatait megvalósítja — hogy őt időtlen idők óta nem létező »szociális pénzügyminisz­ter« névvel illessük, akkor egyszer ezzel a kér­déssel is foglalkoznia kell. Kiszámítottam, t. Ház, hogy egy 25%-os ár­leszállítás mit ielentene; mert hiszen keve­sebbről szó sem lehet. Ez a leszállítás 10 millió pengős kiesést jelentene. Megengedem, hogy a mai körülmények között, amikor hatalmas honvédelmi kiadások állanak ennek útjában, ebben a pillanatban talán nem lehet ezzel az árleszállítással foglalkozni, de ennek az időnek a lehető leghamarabb el kell érkeznie. Kiszá­mítottam egy 25%-os árcsökkenés hatását egy hattagú családra, hiszen ezeket sújtja legjob­ban ez az adó. Megállapítottam, hogy egy ilyen árleszállítás évenként öt pengő adóteher megtakarítását jelentené- Ne kicsinyeljük le ezt az öt pengőt, Ihiszen ez az öregségi bizto­sításnál egyhavi összeget tesz ki, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Elég díszes szám!) lameny­nyit egy megöregedett embernek kíván az or­szág juttatni. Ha tehát ez az öt^ pengő ott szá­mít, akkor egy hattagú családnál is kell, hogy számot tegyen. (Csia Sándor: Sóbálvány!) Ha már a só árát nem tudta leszállítani a pénzügyminiszter úr, közvetlen . tapasztalás alapján kérem, (Rapcsányi László: Meg kell kérni a kartelt!) hogy foglalkozzék a só­ülése 1939 december U-én, hétfőn. bányák közel 400 főnyi nyugbérésének a meg­segítésével. Ezek most elég nehéz helyzetben vannak, aminek folytán igen rászorultak erre a segítségre. Kérem a pénzügyminiszter urat, legyen gondja rájuk, érezzék ők is a magyar állam szeretetteljes simogató kezét. Bár a só­bányák visszatérése, eltekintve az ország te­rületi gyarapodásától, nem jelent az egyén szempontjából ebben a pillanatban még külö­nös előnyt, mégis örömmel kell köszöntenünk és örömmel köszöntöm én is, a sótermelésről szóló új rovatokat az állami költségvetésben, mert hiszen Nagy-Magyarország hozzávető­leg 26 millió tonnát kitevő sóvagyonának 10%-a érkezett vissza, tehát tekintélyes meny­nyiség, amely az önellátás szempontjából nem kicsinyelhető le és amely mennyiség évenként hárommillió pengős importvaluta megtakarí­tását r jelenti az államkincstár számára. (Fel­kiáltások a szélsőbaloldalon: Éljen a só­hivatal!) Ezek volnának azok a kívánságok és óhaj­tások, amelyek az adóteher aránytalanságával szemben ebben a pillanatban jelentkeznek. Amikor megállapítottam, hogy a pénzügy­miniszter úra legnagyobb megértéssel igye­kezett az antiszociális adók tekintetében adóz­tatási rendszerünk hibáit orvosolni és a szo­ciális • elvet mindenütt érvényesíteni, (Rap­csányi László: Csak nem látjuk a gyakorlat­ban!') — méltóztassék nyugodtan áttanulmá­nyozni a költségvetést, tele van szociális vo­násokkal — (Gál Csaba: Vékony vonások!) hi­szem, hogy a legrövidebb időn belül ideérkező javaslatok igazolni fogják a pénzügyminisz­teri ígéreteket. (Raucsányi László: Csakhogy az naeryon hosszú idő lesz!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Czermann Antal: T. Képviselőház! Még egy kérdéssel kell foglalkoznom. Ez is szociá­lis probléma, még pedig az ; hoigy a kiadások rovatában a személyi kiadások között a pénz­ügyminiszter úr elsőízben szerepeltette a 'for­galmiadószervezet személyi költségeinek fede­zetét. En ezt az intézkedést nagy örömmel üd­vözlöm. Ez az első lépés ahhoz, hogy a for­galmiad óellenőri és malomellenőri szolgálatot teljesítő alkalmazottak nyugdíjjal egybekötött rendszeres illetményhez jussanak. Ez az első lépés ahhoz, hogy ez a kérdés ebben az érte­lemben rendeztessék. (Rapcsányi László: Netm tudom, miikor jutunk a második lépéshez!) Ezer ember sorsa kerül ilyen módon rende­zésre. Ezek a forgalmiadó- és nnalomellenőrök valóságos frontharcosai a pénzügyi szolgálat­nak és eddig igen mostoha elbánásban részé­sültek. Ennek oka talán az a balhit volt, hogy a forgalmiadók rendszere csak átmeneti, csak az államháztartás szanálásáig lesz hatály­ban. Ez a balhit azonban erős cáfolatot nyert az utóbbi évtizedek pénzügyi történetében és tudjuk, hogy a jövőben is számolnunk kell ezzel az adórendszerrel, (Csia Sándor: Sannos!) annál is inkább, mert hiszen a hadügyi kiadá­sok rá fogják erre kényszeríteni az országot. Ez a felfogás tehát megdőlt és a pénzügy­miniszter úrnak volt annyi belátása, hogy ezt a kérdést a rendezés szempontjából napirendre tűzze. T. Ház! Ezek az emberek eddig is hűség­gel és becsülettel végezték nehéz munkájúikat és remélték, várták üeryük igazságos rendezé­sét. Hogy az ő becsületes munkájuk mit je­lent, arra nézve most nem akarok többet mon­dani, mint azt, hogy a legutóbbi 12 esztendő-

Next

/
Thumbnails
Contents