Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-61
Az országgyűlés képviselőházának 61. ülése 1939 december 1-én, pénteken. 625 kollégiumban folyik, a tanárok adnak össze pénzeket, hogy a tehetséges falusi parasztgyerekeket versenyvizsgák alapján ingyen vigyék be ezekbe az iskolákba. Amikor látjuk, hogy ezek a parasztgyerekek színjelesek, értelmesek, kiválóak lesznek, akkor döbbenünk arra, hogy milyen érték és erő van a magyar népben, amelyet belőle kibányászni mindnyájunknak, de elsősorban a kormányzatnak kötelessége. Látom, 'hogy néhány esztendő óta olyan új utakat vágott a kormány, olyan szociális munka indult meg és annyi alkotás létesült a falusi lakosság érdekében, amennyi évtizedeken át nem történt. Látom, hogy szeretettel nyúl hozzá a kormányzat az alapvető, nagyfontosságú (kérdésekhez ós hagy tmeg is van érte, hála Isten, a megértés és a megbecsülés kint a vidéken. Látják ana már azok az úgynevezett elhagyatott rétegek, hogy a kormány gondoskodása kiterjed rájuk, a legelhagyatottabb rétegekre is. Éppen azért, amikor ezt látom, ismételten mély tisztelettel fogadom el azt a javaslatot, aimely ma szőnyegen van, mert, mint IbevezetŐ szavaimban mondottam, a legteljesebb tisztelettel, bizalommal és nagyrabecsüléssel vagyok a kormányzat iránt. (Éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: vitéz Faragó Ede képviselő úr mint a könyvtári és múzeumi bizottság előadója kíván jelentést tenni. vitéz Faragó Ede előadó: T. Ház! Bátorkodom a t. Ház elé terjeszteni a^ képviselőház könyvtári és múzeumi bizottságának 1938. évi jelentését azzal a tiszteletteljes kéréssel, hogy azt kinyomatni, kiosztatni és tárgyalásra tűzni méltóztassék. Elnök: A Ház a jelentést kinyomatja és tagjai között szétosztatja. Napirendre tűzésére nézve később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Czenmann Antal képviselő úr mint a pénzügyi bizottsá,g előadója kíván jelentést tenni. Czermann Antal előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém beterjeszteni a beruházási hozzájárulásnak végső fokon elbírálására hivatott országos döntőbizottság kiegészítéséről szóló törvényjavaslat tárgyában a képviselőház pénzügyi bizottságának jelentését. Tisztelettel kérem, hogy a jelentés kinyomatását és szétosztását elrendelni és napirendre tűzése iránt intézkedni méltóztassék. Elnök: A Ház a jelentést kinyomatja és tagjai között szétosztatja. Napirendre tűzése iránt később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. T. Ház! A napirend tárgyalására megállapított idő letelt, ezért a vitát félbeszakítom. Javaslatot teszek arra vonatkozóan, hogy legközelebbi ülésünket folyó hó 4 j én, hétfőn délelőtt tíz órakor tartsuk s ennek napirendjére tűzzük ki a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat vitájának folytatását. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni 1 ? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. Hátra van még az ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Spák Iván jegyző: (felolvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nines!) Ha észrevétel nines, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés délután 5 óra i7 perckor végződött.) Hitelesítették : Vitéz Attila s. h Mûhl Henrik e. h naplóbíráló-bizottsáyi tagok. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ Hl. 64