Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-51

Az országgyűlés képviselőházának 51. i követte, azt bezárták, a többit nagy bírsággal büntették, nyugdíjazták, a városi tisztviselőket pedig- nem büntették meg, mégis ezt az óriási összeget a városnak kell kiizzadnia. Ez egymásában 10%-os pótadót jelent ennek a szerencsétlen városnak a nyakán. Természetes dolog, hogy emiatt nagy a felzúdulás, mert mi nem tartjuk igazságos dolognak ezt az eljárást. A belügyminiszter úrnak, ha jónak látja és szükségesnek tartja, errevonatkozólag szívesen fogok szolgálni bővebbi adatokkal, ennek a. dolognak azonban olyan háttere van, amelyet nem akarok itt szellőztetni. _ De van még ennek a városnak egy másik baja is, a város takarékpénztárának az ügye. A takarékpénztár a világháború előtt 34)—40.000 pengős összegeket juttatott a város kulturális és szociális céljaira. Jórészt az emberek hibájának tulajdonítható az, — s ez nem a város hibája — hogv a takarékpénztár iránt a bizalom megrendült. A Pénzintézeti Központ minden lehetőt elkövetett, hogy ezt a takarékpénztárt az Országos Központi Hitelintézet vegye át, a város azonban ezt nem látta jónak, maga akarná tovább is kezelni ezt a takarékpénztárt, mert meg van győződve arról, hogy a hiteligényeket jobban ki tudná •elégíteni, ha ez a takarékpénztár talpraállna és épp olyan elsőrendűen prosperálna ezután is, mint prosperált a múltban. Itt is tisztelettel kérem a belügyminiszter urat. méltóztassék megértéssel lenni. Egyébként mi a belügyminiszter úr részéről ezen a téren mindig a legnagyobb jóindulatot tapasztaltuk, ellenben a Pénzintézeti Központ részéről nem találkoztunk megfelelő megértéssel, pedig a községi takarékpénztárakat nem vegzálni, nem megszűntetni kell, hanem még ott is csinálni kell ilyet, ahol nincs, mert ezek, ahol megvannak és jól vezetik őket. a községeknek jövedelmező forrásai, és a takarékpénztár feltétlen jövedelmezőséget jelent. Tisztelettel kérem a belügyminiszter urat. méltóztassék ezt a szerencsétlen várost figyelmében részesíteni és támogatására sietni, hogy megszabaduljon mind a két 10%-os. összesen 20%-os községi pótadótól. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ennek a pótadótehernek csak igen kicsiny része keletkezhetett a város hibájából, nagyobb része rajta kívül álló körülmények miatt zúdult rá. Én egészen bátran ki merem mondani, hogy a községi takarékpénztárak intézményét olyannak tartom, hogy ha^ azoknak nem a megszüntetésén töri a fejét a Pénzintézeti Központ, — hiszen ezek nem zsidó bankok, hanem ezek a városok jövedelmező bevételi forrásai — ezek a községeket alá fogják támasztani.. Általában, ha azon gondolkozunk, hogyan lehetne a községeket nem kegyelem kenyérben részesíteni, hanem hathatósan támogatni, én még azt is merném mondani és tisztelettel felhívom erre a belügyminiszter úr figyelmét, hogy még a biztosítási intézménynek a közületek útján való megvalósításától sem riadnék vissza, mert ez az állapot úgy, ahogyan van, tovább nem tartható. Én, mint közigazgatási múltú ember, igen t. belügyminiszter úr, úgy gondolnám el ezt a magam részéről, hogy méltóztassék gondolkozni azon, nem volna-e célszerű, nem volna-e gyakorlati élet számára eredményt biztosító dolog, hogy más várostípusokat is méltóztatnék kreálni, mert valahogyan így igen nehezen vehetők egykalap alá a gazdavárosok, a földmívesvárosok, a nagy határral bíró városok a többi városokkal, az lése 1939 november 15-én, szerdán. 45 ipari és kereskedői városokkal. (Úgy van! a jobbközépen.) Szólnom kell azután arról, hogy a községeknek milyen bajaik vannak. Az Oti. és az Útba. járulékok körül bizony panaszaik vannak a városoknak. Nem azt fájlalják a községek és a városok, hogy az Oti. van» hanem azt fájlalják, hogy: kiadunk 60.000 pengőt és kapunk 20.000 pengőt, szóval valahogyan nem kapják meg azt a kiadást, amelyet ezekre az intézményekre fordítanak. Hiszen ezek elől a szociális intézmények elől sohasem zárkózik el a város, de äz a kérdés (mindig fennmarad, hogy nem kap a város annyit, amennyit ezekbe belefektet. Ezért ezek az intézmények azokon a vidékeken sohasem lesznek népszerűek abban a beállításban, ahogyan vannak. Azon is jónak látnám gondolkozni, hogy a költségvetéseknél nem kellene-e két részt megkülönböztetni: az egyik lenne a háztartási kiadások része, amelyeket természetesen mindenkinek fizetnie kell, a másik rész pedig lenne az ezeken kívül lévő rész, amelyet nem fizetne mindenki, csak azok, akik azokban a létesítményekben részesülnek, amelyeket ezeken a pénzeken létesítenek, például, akik használják a létesített utat, járdát, stb. Mert hiszen hogyan jön ahhoz az a tanyán lakó ember, aki soha-. sem lép a városba, hogy fizesse azért az útért, • járdáért és nem tudom milyen beruházásért az obulusait? (Úgy van! jobbfelől.) Természetes dolog, hogy ez egy parasztvárosban, egy föld! mívesvárosban elégedetlenséget és zugolódást í vált ki. Legújabban községi, illetve városi teher lett a tűzrendészet. Én, aki pályafutásom kezdetén rendőrkapitány voltam, ismerem ennek a kérdésnek nagy jelentőségét, ezért ne méltóztassék lígy felfogni a dolgot, mintha én talán ez ellen beszélnék. Isten őrizzen! A rend minden vonalon rend és a rend minden vonalon jó. Méltóztassék ellenben megérteni azt, hogy a tűzrendészet csak a városokra kötelező. Kisújszállásra — megint ezt említem — tvagy Turkevére, amely 15.000 lakosú kisváros, kötelező, ellenben Törökszentmiklósra, amely 30.000 lakosú helyiség, ez nem kötelező. Tudom, majd ott is kötelező lesz, de ez óriási terhet jelent és valahogyan a fizetési kötelezettség, az áldozat nem áll arányban azzal az előnnyel, amit ez jelent. Gyakorlati ember voltam és amikor pályafutásomat kezdtem, Kisújszállás városnál fele annyi létszámú tisztviselő karral dolgoztunk, mint amennyivel ma dolgozunk. Pedig ezek az emberek kellenek, ezek nélkül az emberek nélkül nem lehet megmozdulni és ezek jelenleg is olyan komoly, értékes munkát^ végeznek, amelynek megbontásáért a felelősséget semmiképpen sem lehet vállalni. Az a bürokrácia, amelyről előttem felszólalt képviselőtársaim is említést tettek, feltétlenül lebontandó. Tudom én azt, hogy a belügyminiszter úrnak ez atyai gondja és tudom azt is, hogy ezek a munkálatok folynak, de én is a magam részéről tisztelettel rámutatok arra, hogy bizony ezek a már általam hivatkozott nagy kiadások mindig örökös panasz tárgyát képezik a városoknál. Sok mindenféle ügy feljön a legfelsőbb fórumhoz. Szinte sajnálja az ember a minisztériumokat azért a borzasztó munkáért, hogy a legkisebb ügyeket is fel kell futtatni a, mi; nisztériumokhoz. Például a honpolgársági ügyek, továbbá az 50%-ot meg nem haladó