Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-57
i'iiiiiwmni l WÊ&ÊÊÊÊKÊÊÊKKÊ Az országgyűlés képviselőházának 57. ülése 1939 november 2U-én, pénteken. 397 «s sok tekintetben nem tudja a kellő magatartást tanúsítani. Különösen sérelmesnek tartjuk, hogy a cseh adóhátralékokat meglehetős konzekvenciával és erélyesen hajtja be a mostani pénzügyi kormány. Ebben a tekintetben nálunk speciális helyzet volt. Éppen a kisebbségi, a magyar és német lakosság az adózás terén sokkal nagyobb mértékben sújtatott, mint az uralkodó réteg, mert hiszen a csehek nem gorombán, kancsukával és erőszakkal dolgoztak, mint más, kisebbségekkel bíró országok, hanem az ő szisztematikus munkájuk arra ment, hogy a jogszabályok szem előtt tartásával. (K. Vozáry Aladár: Látszatra!), azoknak azonban kellő kiiorgatásával és kihasználásával lassanként, szisztematikusan jobban adóztassák meg és morzsolják le annak a kisebbségnek, magyarságnak, németségnek vagy más nemzetiségnek a vagyoni teljesítőképességét és így először^ szegénnyé, azután pedig csehszlovákká tegyék. Ez különösen meglátszik az adórendszerben. 1935-ben a túlzott adók mérséklésére behozták -az úgynevezett depurációs eljárást. Ez abban állott, hogy a már jogerősen kivetett adók tekintetében is adtak engedményeket, mert hiszen belátták, hogy oly magas adókat vetettek ki, hogy ezeknek megfizetése az adóalanyokat teljesen megsemmisíti. Ennek a depurációs eljárásnak során egyességeket lehetett kötni és ha például egy 10.000 •cseh koronás adóról volt szó, bizonyos szempontok szerint megvizsgálták, hogy hol voltak a hibák, hogy az adózó gazdasági körülményeiben milyen változás történt, azután ki lehetett egyezni két-háromezer koronában, avagy pedig részletfizetésben és ezeket a részleteket kellett azután fizetni. Mivel az adórendszer 1939 január 1-én megváltozott, hatályát vesztette a cseh-szlovák adótörvény erre vonatkozó paragrafusa is és ma ezeket a depurációs eljárásokat tovább folytatni nem lehet, pedig' ez éppen a magyarság szempontjából sérelmes, mert hiszen a cseh időben a magyarok túlnyomó része nem jutott abba a helyzetbe, hogy depurációt kérhessen vagy a depurációt eredménnyel megcsinálhassa éppen azért, mert kisebbségi ember volt, mások pedig megkötötték az egyességet, de^ például 1938 nyarán már nem tartották be a részletfizetéseket, minthogy nem akartak már a csehszlovák államnak fizetni. Most azután az adóhivatalok arra való hivatkozással, hogy az egyességeket nem tartották be. felújítottnak tekintik és behajtják az egész adótételt. Kérjük a pénzügyminiszter úr gondoskodását, hogy tegye újra lehetővé a régi cseh adóhátralékok tekintetében ezt a depurációs eljárást és egyességet. Ez nem ellenkeznék a magyar jog rendszerével, mert hiszen ezeket az adókat még_ a csehszlovák jogrendszer alapján vetették ki, ezekrei vonatkozóan tehát minden jogorvoslat még a csehszlovák törvények szerint hírálható el. Ez az intézkedés mindenesetre hozzá fog járulni az adómorál emeléséhez is. Büszkén mondhatom, hogy a Felvidék népe szívesen és örömmel fizeti a magyar államnak az adót. (Ugy van! a balközépen.) Például Gazdag János kisgazda esetét említem Pereszlényből, akinek egy háza és három hold földje után tévésen 9 pengő adót írtak elő. Elővette a kataszteri birtokívét, kiszámította a kataszteri Tiozamot és megállapította, hogy ennek alapján 27 pengőt kellene fizetnie. Erre elment a jegyzőhöz és követelte, hoo-y javítsák ki az adóját, mert neki helyesen 27 pengő adója van. (Nagy László: Szomorú! — Derültség. — Remény i-Schneller Lajos pénzügyminiszter: A pénzügyminiszter örül neki!) Ezt azért említem, hogy bizonyítsam, hogy 31 Felvidék lakosságában megvan az adózókészség (R. Vozáry Aladár: A hazának adózunk!), örömmel tesz eleget kötelezettségének a legegyszerűbb ember is, mert azt mondja: örömmel fizetek a mafgyar hazának. A másik oldalról azonban arra kérjük a pénzügyminiszter urat, tegye lehetővé ezeknek az adóknak a megfizetését és a beharangozott adóreformnál az adózó szociális helyzetét is vegye figyelembe. Ez különösen a jövedelemadóra is vonatkozik. Legyen szabad még néhány szóval rámutatnom az illetékjogra. Az adásvételi szerződések illetéktételei meglehetősen magasak és itt sem érvényesül egyformán a progresszivitás. A Felvidéken e téren is igen kirívó esetek fordulhatnak elő. Ha valaki például 1938 július vagy augusztus havában kötött adásvételi szerződést — több ilyen eset volt — a csehszlovák illetékjog szerint 4% volt a vételi illeték, amely kisgazdáknál 2%-ra volt mérsékelhető, sőt ha az eladó és a vevő között közeli rokonsági viszony volt, egészen fél százalékra volt csökkenthető a vételi illeték. Már most ezeket az illetékeket éppen a bekövetkezett változásokra való tekintettel nem fizették be, merthiszen arra számítottak, hogy azt majd Magyarországon fogják befizetni. (Ügy van! a balközépen.) Mi történt azonban? A pénzügyi hatóságok már ezekben az esetekben is *a magyar jogszabályt alkalmazták és a csehszlovák 4% -os vételi illetékek helyett 6%-os illetéket vetettek ki. Igaz, hogy ezek csak átmeneti esetek, de mindenesetre alkalmasak arra, hogy a konszolidációt megnehezítsek, mert az ilyen esetek sokszor jobban kiabálnak és fájnak az embereknek, s mint mondottam r alkalmasak arra, hogy a végleges konszolidációt nehezebbé tegyék. Örömmel olvastuk a költségvetésből, hogy 13.127 új állami alkalmazottat neveztek ki és ugyancsak kineveztek 10.429 üzemi alkalmazottat. Ezeknek túlnyomó része a felszabadult Felvidékre esik. Nem találom azonban a részletezést, hogy tudiillik mennyi kapott ezek közül foglalkoztatást a Felvidéken és mennyi az anyaországban. Mindenesetre örömmel állapítjuk meg, hogy különösen a pénzügyi kormány a Felvidékről jelentkezőket lehetőleg alkalmazza és igyekszik őket elhelyezni, mert hiszen a felvidéki magyarság 20 esztendő óta abban a mostoha helyzetben volt, hogy állami állásra egyáltalában nem pályázhatott. Egészen kivételes eset volt az, mint a fehér holló, amikor magyar jóindulatú, szlovák vagy ruszin ember állami állásban el tudott helyezkedni. Itt tehát 20 évi mulasztást kell pótolni, amit természetesen nem lehet egy csapásra és egy év w alatt elvégezni, mert hiszen az állam tisztviselőszükséglete nem olyan nagy, mindenesetre kérjük azonban a pénzügyminiszter iir jóindulatát továbbra is, hogy a mi felvidéki fiainkat ezentúl is azzal a szeretettel kezelje, mint eddig s igyekezzék nekik lehetőséget adni a pénzügyi szolgálatban vagy egyéb ágazatban való elhelyezkedésre. Tudom továbíbá azt is, hogy a központi igazgatás terén is megszervezték és betöltötték azokat az állásokat, amelyek a lakosság és a terület megnagyobbodásával járnak. Sajnos, az eddigi állások egy-két tisztviselőtől eltekintve, majdnem kizárólag a trianoni Magyarországról származó tisztviselőkkel töltettek be