Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-56

384 Az országgyűlés képviselőházának 56. nál. Egészen természetes az is, hogy különö­sen érvényesülnie kellett a felvidéki szükség­letekről .való gondoskodás kérdésének. Itt azonban meg kell állapítanom azt, hogy a költségvetés összeállításából, sajnos, nem tu­dunk meggyőződést szerezni arról, hogy milyen mértékben történt a felvidéki szükségletekről gondoskodás és a költségvetés összegeiből mennyit szánnak a területgyarapodás előtti Magyarország szükségletére. En bizonyos vo­natkozásban örülök annak, hogy a Felvidék, a. visszacsatolt részek tulajdonképpen nem sze­repelnek a költségvetésben elkülönítetten, sze­parálva, meg kell azonban mondanom azt is, hogy még azt a közigazgatási szeparálást sem tartom, egészen helyes és ibölcis dolognak, amely eddig volt és még ma is van, — talán a szükségletek indokolttá tették ezt, nem is­merem a dolgot — mégis legalább a költség­vetés indokolásában <me^ kellett volna tenni bizonyos elkülönítést, egyrészt azért, hogy mér­legelhessük, megkapta-e a Felvidék azt, amire joggal számított, másrészt azért, hogy mérle­gelhessük, hogy a múlthoz képest milyen ter­hek esnek a területgyarapodás előtti ország­részre. » A harmadik kérdés, amelyről szó volt, a szociális szükségletről való gondoskodás kér­dése. Ez megint olyan kérdés, amellyel senki sem szegült szembe. Nagyon helyesen mondta azonban expozéjában a pénzügyminiszter úr, hogy a jó gazdasági politika az igazi szociál­politika. Egészen őszintén meg keli állapíta­nom azt, hogy a mi szociálpolitikánk túlnyomó­része kegyadományok osztogatása, (Ügy van! balfelöl.) közjótékonyság gyakorlása, szinte megszervezése a szegénységnek öndicsekvő jó­tékonykodás kifejthetése végett, de a szociál­politika, amelyről nagyon helyesen mondotta a pénzügyminiszter úr expozéjában, hogy az az igazi szociálpolitika, még nem érvényesült olyan mértékben, amilyen mértékben annak érvényesülnie kellett volna. Mélyen t. Ház! Rá kell itt mutatnom arra, hogy ezzel a szociálpolitikai elgondolással nem tudom összeegyeztetni azt sem, hogy míg a forgalmi és fogyasztási adók, amelyek a leg­jobban kifogásolhatók szociálpolitikai szem­pontból, az 1914—15. évi, tehát az utolsó világ­háború előtti békeköltségvetésben a közjogi bevételeknek 25%-át tették ki, addig- 1929-ben — amely évre azért hivatkozom, mert tijabban az indexszámok kiszámításánál 1929-et veszik alapul száznak — 26'6%, a most beterjesztett költségvetésben 288%, sőt ha a szeszegyedáru­ságból való bevételt számításba veszem (Re­ményi-SchnelIer Lajos pénzügyminiszter: Az bruttó-nettó!), abban az esetben 30%-on felül van a forgalmi és a fogyasztási adókból való bevétel az állam közjogi bevételeivel szemben. Ezt szociális szempontból a legnagyobb mér­tékben kifogásolom, de hogy még kirívóbb el­lentétekre mutassak, rá kell mutatnom arra, hogy például 1914—15-ben a eukoradó bevétele 69 millió korona volt Nagy-Magyarországon, a mostani költségvetés pedig 64 millió # pengőt irányzott elő. Az ásványolaj adó bevétele 18 millió korona volt, a mostani r költségvetés 28 millió pengőt irányoz elő. A só jövedék 38 mil­lió korona volt, a mostani költségvetés 30 mil­lió pengőt irányoz elő. Ezek megint olyan szá­mok, amelyek visszavetítve az életre, azt mu­tatják, hogy azt az elvet, amelyre a pénzügy­miniszter úr hivatkozott, nem vitte keresztül kellő következetességgel az állam pénzügyi gazdálkodásában. (Reményi-Schnellcr Lajos ülése 1939 november 23-án, csüiörtöko-rí. pénzügyminiszter: A számokból olvasni kell tudni!) Méltóztassék megengedni, hogy ezzel kapcsolatban utaljak arra a nagyon helyes do­logra is, amelyet régóta vártunk, hangoztat­tunk és követeltünk, hogy az adóztatásnál a terheket igazságosabban és arányosabban kell elosztani, a gyengébbek terheit csökkenteni, az erősebbekét megnövelni. Ezt a mélyen t. pénzügyminiszter úr mindnyájunk helyeslése mellett be is jelen­tette expozéjában. Bejelentett azonban még valami mást is, amit én már nem tudok he­lyeselni. Azt jelentette be ugyanis, hogy az ebből a gondolatból eredő reformjai nemcsak azt fogják eredményezni, hogy kiegyenlíti a gyengébbek és az erősebbek vállán lévő ter­het, de megvallotta őszintén azt is, hogy ezek a reformok igen jelentős súlyosbításokat fog­nak eredményezni és végeredményben az állami bevételeket tekintélyes összegekkel fogják nö­velni. (Reményi-Schneller Lajos pénzügymi­niszter: A tehetősebbek rovására!)' Bocsánatot kérek, ez megint más kérdés. Amíg arról van szó, hogy a gyengébbeket tehermentesítjük és a terheket áthelyezzük az erŐsebbre, addig he­lyeselek. t Az azonban egy továbbimenő kérdés, hogy vájjon az összesség a mai tehetnél na­gyobb terhet megbír-e, vagyis hogy a viszo­nyok lehetővé teszik-e azt, hogy az eddigi összbevételeket emeljük fel a gazdasági élet messzemenő igénybevételével ési megterhelésé­vel. Talán még ebbe is bele tudnék menni, ha ezzel kapcsolatban az a kijelentés is elhang­zott volna, hogy ez a bevételi többlet a szo­ciális szempontokból súlyosan kifogásolható forgalmi és fogyasztási adók csökkentésére fog felhasználtatni. Ebben az esetben akceptál­nám az erősehb teherviselőképességűek ilyen nagymértékben való megterhelését. Nagyon helyesen érvényesül tehát bizonyos mértékig az az elv is, hogy az adóztatásnak nem egyet­len és elsőfontosságú célja a közszükségletek­ről való gondoskodás, hanem talán jelentő­ségben ezzel egyenlő értékű az a lehetőség, hogy az adóztatás útján kell belenyúlni abba a kérdésbe, hogy a nemzeti jövedelem elosz­lása miként tétessék arányosabbá és igazsá­gosabbá. Mélyen t. Képviselőház! Meg kell említe­nem, mintegy részletkérdést, a személyi ki­adásoknak és a nyugdíj terheknek igen lénye­ges további növekedését. Méltóztassanak meg­nézni^ a költségvetés számadatait; — annak ellenére, ihogy a személyi illetmények három­ízben meglehetősen lényeges mértékben csök­kentettek s hasonlóképpen csökkentettek a nyugdíjterhek is — ha az 1931 óta lefolyt évek­ben a legalacsonyabb személyi illetményeket és nyugdíjterheket veszem, ezek a csökkenté­sek több mint százmillió pengő összértékben jelentkeznek,.— és annak ellenére, hogy az illetmények visszaállítása nem következett be, a személyi illetmények és nyugdíjaik összege ma már eléri, sőt bizonyos helyeken felül is haladja azt az összeget, amely összeg az illetménycsökkentések előtt az államháztar­tásban teherként jelentkezett. (Giller János: De azóta megnőttünk!) En a megnövekedés figyelmen kívül hagyásával mondottam ezt. Ez nem a megnövekedés következménye, mélyen t. Ház, hanem következménye a folytonosan új hivatalok szervezésének, következménye annak, hogy különösen a gazdasági életet szinte napról-napra további jogszabályok kor­látozó rendelkezésiéinek vetik alá. Ezeket az újabb jogszabályokat valakinek végre kell

Next

/
Thumbnails
Contents