Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

334 Az országgyűlés képviselőházának 55, ték ki a gazdáknak. Az utolsó napokban a pénz már ott volt a postákon, de amikor köztudomású lett, hogy visszacsatolnak bennünket, akkor a postamesterek a csekkeket visszakülidték Prágába és ma is ott van a gazdák összes pénze. Most mi'bőll tudják ezt a sok adót fizetni? Tisztelt Ház! Én arra kérném a mélyen t. pénzügyminiszter jurat, hasson oda, hogy azok a kisgazdák ettől a csapástól megmenthetők legyenek. Én magam is hallottam nálunk egyes hivatalnokoktól — ismétlem: egyes hivatalnokoktól, — hogy azt mondják: hallgass, én anyaországi vagyok. Ezeknek röviden válaszolok. Mi tudjuk, mi az a honvágy. Az, ami után 20 éven keresztül vágyódtunk, bekövetkezett: minket Szent István koronájához visszacsatoltak. II. Rákóczi Ferenccel a magyarokon kívül kik harcoltak'? A szlovákok és a ruszinok. 1848-ban a Branyiszkón és Buda várának falai alatt a mi őseink nem úgy harcoltak, mint szlovákok, hanem mint magyarok. És a világháborúban sokezer szlovák kitüntette magát, nem mint szlovák, hanem mint magyar. Éppen ezért ne tessék bennünket másodosztályú polgárokká tenni. (Felkiáltások: Nem is szabad! Szó sincs róla!) T. Ház! Eszembe jut még, hogy 1866-ban, amikor a poroszok legyőzték az osztrák-magyar monarchiát és nagy hadisarcot vetettek reá, Bismarck azt mondotta: Ne kérjük tőlük, mert nagy szükségünk lesz még rájuk. Uraim, ezt ismétlem én is: ne kérjünk azoktól a szegény kisgazdáktól olyan lehetetlen adót, — hiszen megvan a hajlandóságuk arra, hogy fizessenek, ha van miből — mert nagy szükségünk lesz még rájuk. Voltam most hétfőn Érsekújváron a vásáron; láttam, hogy ott sírtak az asszonyok azért, mert elvitték az utolsó tehenüket az istállóból és eladták; attól féltek, hogy el fogja azt árverezni a végrehajtó és azért, hogy többet kaphassanak azért a tehénért, mint amenyit érte az árverésen adnának, kénytelenek a család utolsó tehenét is eladni. Ismétlem, hogy azoknak a felvidéki kisgazdáknak megvan a hajlandóságuk az adó fizetésére, szívesen fizetnék is az adót, csak volna miből és még utolsó tehenüket is feláldozzák az államnak, csakhogy kiegyenlítsék adótartozásukat. Lehetetlen azonban, hogy olyan adókat követeljenek rajtuk, amelyeket nem lehet megfizetni. A kisgazdatársadalom olyan zsák, amelyből mindenki meríthet, a legnagyobb úrtól a legutolsó koldusig, csak adjank lehetőséget arra, hogy az a zsák mindig tele legyen. (Elénk helyeslés és taps.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminiszter úrnak. Következik Simon Ferenc képviselő úr interpellációja a föl dmív élés ügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Baczonádi Szabó Imre jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. földmívelésügyi miniszter úrhoz a volt úrbéres községek földbirtokainak a politikai községtől való elkülönítésére vonatkozó, 1923. évi május hó 25-én 51.444. szám alatt kelt rendelkezésnek végrehajtása tárgyában.« »Ismeretes előttünk ezen birtokoknak tarthatatlan állapota, amikor látjuk, hog^ évtizedek óta politikai községek jogtalanul élvezik a volt úrbéres jogutódok birtokait. Több községtől per útján e birtokokat elvették s visszaülése 1939 november 22-én, szerdán. adták igazi tulajdonosának, a közbirtokosságnak, de lehetetlen, hogy a perek lavinája induljon el a politikai községek ellen, mert ez. olyan nagy tömegű munkát jelentene az igazságszolgáitatás számára, ami nem kívánatos.. Ezért bátorkodtam kérni úgy a magam, mint a többi képviselőtársam nevében, hogy ezen a téren haladéktalanul intézkedés történjék a fenthivatkozott rendeletnek egy pótrendelettel való kiegészítéseként, hogy ezen birtokok jogos tulajdonosaiknak visszaadassanak. Igaz- , öágtalanság az, hogy bárhonnét beköltözött iparos, a zsidóság vagy maga a földesúr, aki a birtokot a jobbágyutódoknak leadni köteles volt, e vagyon jövedelmét a pótadó felhasználásánál élvezhesse, míg a közbirtokosság és. legeltető társulatok a legnagyobb gondokkal küszködnek.« Eínök: Az interpeláló képviselő urat illeti a szó. Simon Ferenc: T. Képviselőház! Mielőtt a volt úrbéres községek földbirtokainak elkülönítése tárgyában bejegyzett interpellációm részletezésére rátérnék, legyen szabad a földmívelésügyi miniszter úrnak 1923. évi május hó 25-én 51.444. szám alatt keit, valamennyi vármegye alispánjához és valamennyi törvényhatósági város polgármesteréhez intézett rendeletét ismertetnem. Ez a rendelet így szól (olvassa): »Több esetben tapasztaltam, hogy a nemesi arányosítást, illetve az úrbéri elkülönítési eljárások során a nemesi, illetve volt úrbéres községeknek kiosztott területek tulajdonjoga akár hibás eredetű telekkönyvezés, akár pedig helytelenül történt telekkönyvi betétszerkesztés foiytán a politikai községek, mint jogi személyek, telekkönyvi tulajdonként tüntettettek fel olyként, mintha árpolitikai községek a nemesi, illetve a volt úrbéres községek jogutódai volnának-« »Az ezena téren tapasztalható hibás állásfoglalás és téves gyakorlat elosztása szempontjából közlöm, hogy a magyar kir. igazságügyminiszter úrral már évekkel ezelőtt befejezetttárgyalások során nyilvánvalóan megállapítást nyert a m. kir. Kúria által is követett az a joggyakorlat, hogy a nemesi, illetve a volt úrbéres községeknek a politikai községek, mint jogi. személyek nem jogutódai és így azokban az ügvekben, amidőn a nemesi közbirtokosságok, illetve a volt úrbéres közös birtokosságok az ilyen területek tulajdonjogát, illetve birtokát peresítik, a politikai község, minfc telekkönyvi tulajdonos, hiába hivatkozik arra, hogy a kétségtelenül hibás eredetű telekkönyvi felvételkor a birtokosok összességét »község« névvel jelölték meg, amit az időközben esetleg bekövetkezett telekkönyvi betétszerkesztéskor a politikai községre értelmezve, az érdekeltek kiigazíttatni elmulasztottak.« T. Ház! Midőn ezeket az évtizedekre visszamenő rendezetlen úrbéri viszonyokat kívánonr itt szóvátenni, akaratlanul is visszatekintek egy rési korra, amelytől óriási utat tett megnemzetünk. Hihetetlen, hogy ezzel a korral nekünk mé<? rendezetlen számláink legyenek. Annakidején, amikor ezek a ibirtokleadások a földesúr részéről megtörténtek, nem voltak politikai községek, vagyis nem voltak közbirtokosságok és legelőtársulatok, hanem úrbéres községek voltak és így érthető, hogy azokat a birtokokat mind az. iirbéres községek javára telekkönyveztek. A későbbi rendelkezések folytán azonban, amikor ezek a közbirtokosságok különváltak, a birtokok a községet nem