Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-55
Az országgyűlés képviselőházának 55. sítói a népdalnak. Örülök, hogy megemlítette ezt a kérdést Szabó Zoltán előttem szólott igen t. képviselőtársam. Iskolapolitikánk nem szol gálja a népi dalkultúrát, azt a mostani mo dern magyar muzsikát, amelyet a Magyar Kórus-művek oly értékesen felkaroltak. A régi Apolló-füzetek nem szolgálják a fejlődést. Az iskolákat még mindig ezzel látják el. Hol vau nak azonban az iskolákból a Magyar Kórus művek kiadásai, amelyek Kodály és Bartók szellemében iparkodnak az új magyar muzsikát nemcsak Magyarországon meggyökeresí teni és általánossá tenni, hanem annak a kül földön is megbecsülést szereznek. Tudom, hjg> a magyar kórus-művek egyik agilis tanára elment Amerikába, hogy terjessze kiadványait az ottani magyarság számára, hogy a magyar muzsikával ideláncolja őket, mert a »dal a tettel egyesül, hol e szív honért hevül«. Ezekkel a magyar kiadásokkal valóban fel is rázta ókét, mert eszükbe jutott a fonó, eszükbe jutott a kaposi kanális és mindaz, ami a dallal idekötötte őket. Ez az ember nem kapott támogatást a kormánytól, amiért kiment, de esetleg egy másik, nem tudom, milyen törekvésekkel muzsikát szétszóró kap támogatást. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Melyik?) Itt, a zenekultúrával kapcsolatban meg kell említenem a Himnusz-problémát is. Magam is énekes vagyok, 14 éve énekelek az Egyetemi Énekkarokban, énekelek templomi ^ kórusban, láttam az idegenek ének kultúráját, jártam Olaszországban, Németországban, az északi államokban és Magyarországon mindenfelé. Értek valamit a dalhoz és így tudom, mit jelent az a rendelet, amely azt mondja, hogy a Himnuszt nem így kell énekelni: »ho-ozz rá víg esztendőt, hanem — kötelezően előírja — »hozz reá víg esztendőt«. Ebben a költeményben hat és hét szótagos verssorok váltakoznak. Ha tehát én azt mondom, hogy »hozz reá víg esztendőt«, ezzel meghamisítom a prozódiát, a metrikát és a ritmikát. Ne ilyennel foglalkozzanak a magyar zenei 'élet kiválóságai, — mert tudjuk, hogy ki áll e mögött — hanem, ha már sikerült az iskolákban valahogyan rászoktatni a magyar közönséget a helyes kiejtésre: »hoozz rá víg esztendőt«-re, tegyük általánossá az életben is. Ne vigyük át ismét egy rossz vonalra és ne tegyük kötelezővé ezt a rossz kiejtést. Esetleg ne térjünk vissza a Halotti Beszéd nyelvéhez? A magyar iskolapolitikának és kultúrpolitikának van még egy súlyos tétele, tudniillik iiem igen engedi érvényesülni az ősi magyar tehetségeket. (Ügy van! Úgy van! half elől.) Nekem nagyon sok jó diákom volt, most legutóbb is két egészen kiváló, akik szinte könynyes szemmel vallották, hogy szeretnének tanítók lenni, szeretnék tanítani a nemzetet. Elmentünk a líceumba a felvételük érdekében. A líceumba felvették. Kijártam azt... (Somogyi Ferenc: Protekció!) Sajnos, protekció, igen. Hiszen a fiúnak nem volt egy fillérje sem és azért kellett a protekció, hogy valami kedvezményt kapjon. Jelesen végzett, de könyveket nem tudott szerezni. Szereztem neki néhány könyvet, szereztem neki néhány füzetet. De mi történt? Ez a fiú családfenntartó és r nyáron keresi a pénzt az őszi munkához. Kihívják felelni és kérdik tőle: Van-e könyved? Azt feleli rá, hogy nincs, mire a válasz: Helyre mehetsz, négyes. így ment ez hónapokon át és a fm összetört lélekkel jött hozzám és közölte velem: Kérem, kimaradottnak fbgnak tekinteni, mert illése 1939 november 22-én, szerdán. 307 nincs felszerelésem. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Kérem a tanár nevét !J A budai líceumban történt meg. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Tessék a tanár nevét velem közölni — nem itt — és az eljárás meg lesz indítva! — Élénk helyeslés.) Elő fogom hozoí. Ez a gyermek elveszítette a kedvét. Hiába mondotta: tudom a leckét, a tanár úr ragaszkodott a könyvhöz. Ezzel kapcsolatban szólnom kell a tankönyvkérdésről. Tegnap közbeszóltam a miniszterelnök úr beszédénél és akkor figyelmeztetést kaptam, hogy ne támogassam. Ez a közbeszólás önkénytelenül tört ki belőlem, tudniillik van egy főigazgatói rendelkezés, amely azt mondja, hogy igenis a tanár ragaszkodjék a tankönyvhöz. Ezzel kapcsolatban említettek egy nagyon érdekes dolgot. Éppen Hóman Bálint nagy történettudósunk megjelent hatkötetes gyönyörű munkája alapján a történelemtanítást a fővárosi polgári iskolákban átállítottam egy új módszerre s akkor nekem jöttek, hogy ebben az irányban nem lehet haladni, mert ez egészen új nincs benne a könyvben. És miért nincs? Azért mert tizenötéves tankönyvek vannak az iskoláknál és nem lehet újat adni. Ezekben a könyvekben például még az van, miniszter űr, hogy Szent Istvánt 1001-ben koronázták meg és nem 1000 karácsonyán, tehát itt tárgyi tévedések vannak. Kinek a tekintélye szenved ezzel csorbát, a tankönyvíróé-e, vagy pedig az előadó tanáré? Igenis, sürgősen fel kell oldani a tankönyvírás kötöttségét; az állam adjon ki egyetlen korszerű könyvet a polgári iskolák számára a történelemhez, egyet a földrajzhoz, stb. tehát vegye állami kézbe a tankönyvkérdést. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Váczy József: És legyen olcsó!) Igen, ez a helyes. Ne legyen üzleti vállalkozás a tankönyv, mert a Franklin Társulat és a többi csak üzleti vállalkozást lát ebben. Amikor én megírtam a könyvemet és odamentem, hogy adjuk ki, azt mondották, hogy talán valamilyen nagyobb valakivel társuljak s akkor majd meg jelenhetik. T. Ház! Szólni szerettem volna még a képzőművészeti kamara felállításáról is. Erről szólni fogok egy interpelláció alkalmával, most csak arra utalok, hogy a miniszter úr a bizottsági ülésen ígért egy rotációs szépirodalmi lapot a magyar népies írók foglalkoztatásába. Kérem a miniszter urat, adjon lehetőséget annak a társaságnak a megalakulására, amely ezt megindítaná, hogy ez a lap az ő sajátos stílusával és értékes magyarságával az egész magyarságot felrázza és_ egyúttal foglalkoztassa a ma nyomorban élő írótársadalmat. Ez rendkívül fontos lenne, mert ha a magyarság így annyira öntudatra ébredt, hogy kultúrában is többet tud adni, akkor igenis alkalma lesz a kormányzatnak egy olyan költségvetést összeállítania, amelyet mi is valamennyien elbírunk fogadni. Ezt a költségvetést nem fogadhatom el. (Éljenzés. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Somogyi Ferenc! Elnök: Somogyi Ferenc képviselő urat illeti a szó. Somogyi Ferenc: T. Ház! A vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetéséből a magyarság történelmi hivatásának megfelelő, nagyszabású kultúrpolitika vonalai bontakoznak ki. A magam részéről ezt a kultúrpolitikát 41*
