Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-51
14 Az országgyűlés képviselőházának 51. frissebb népei a Giovinezza ftáiuéwi mellett egy u;i történelem kovácsolására indulnak. JN ekünk tehát arra keli törekednünk, nogy a családokban a nemzeti életerő ismét meginduljon és regionálisan orvosoljuk azokat az erkölcsi, gazdasági és szociális problémákat, amelyek a természetes szaporodással szemben gátlásként jelentkeztek az egykés vidékeken. iiszteletteljes nézetem szerint elegendő statisztikai adat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy áttekintve az országot népesedési és népsűrűscdési szempontból, meg tudjuk állapítani a csökkenő népességű, az erős szaporodású és az átlagos szaporodású régiókat. Ha egyes kormányok bizonyos feladatok elvégzésére, amelyek sokszor a megszállt területeken ellenünk irányultak, zónákat állítottak fel, hogy ott egészen sajátos szabályok érvényesüljenek bizonyos akciók keresztülvitelére mi is megtehetnék nézetem szerint azt, hogy a csökkenő szaporodású és az erősebb szaporodású rétegek számbavételével a legjobb erőket: tanítót, lelkészt, jegyzőt és a közigazgatás számtalan más szervét, azokon a helyeken helyezzük el, ahol egyrészt küzdenünk kell a csökkenő népesség ellen, másrészt pedig támogatnunk kell az erősebb szaporodású népességet. (Élénk helyeslés és taps.) Azt hiszem, mélyen t. Képviselőház, gondolkodnunk kell arról — és itt örömmel üdvözlöm a belügyminiszter úrnak azt a törekvését, hogy szociálpolitikai alapgondozásának központjába a családvédelmet kívánja beállítani, — mondom, gondolkodnunk kell arról, hogy a családfenntartási terheket egyenletesén osszuk el az ország lakosságára. Tudom, azt, hogy nem mindenkit terhel felelősség Isten és ember előtt azért, hogy családját vagy őt magát az Isten nem áldotta meg elegendő gyermekkel. Ezek örömmel fogják viselni nemzetük és fajuk fenntartása érdekében azokat a terheket, melyeket a nemzet a nagy családok javára rájuk ró, s a családfenntartás gondját megosztja azokkal, akiket az Isten több gyermekkel áldott meg. Aki viszont saját gonosz akaratából, önzéséből bűnös abban, hogy megtartja magát attól a kötelességteljesítéstől, amellyel nemzetének és fajának tartozik, az ne élvezze előnyét ennek a bűnös magatartásának. (Élénk helyeslés g s taps a Ház minden oldalán.) Mélyen t. Képviselőház! Azt hiszem, hogy azokat a problémákat, amelyek a belügyi tárca igazgatási részének legfőbb szempontjaiként merülnek fel, nagy vonalakban érintettem. Egy van még, amit szükséges említeni, az, hogy az a jó közigazgatás, amelyet pretendálunk és amelyben hiszek, a maga nemzetépítő akcióját kifejthesse, az, hogy nyugodtan, békességben, termelő munkában érvényesülhessen az az egyszerű iskolás mondás, amely mindnyájunk lelkében él: rend a lelke mindennek. Tudom azt, hogy ezt az építőmunkát, amelyet a belügyminiszter úr szemelőtt tart, s amelyről ez a költségvetés a nemzet felé beszámol és amely teljes mértékben fogja át az államot és az egyént közösen érdeklő népjóléti célokat és feladatokat, csak úgy valósíthatjuk meg, ha ebben az égő Európában fenntartani tudjuk ezt a kis nyugodt, dolgozó, építő szigetet, a ma Magyarországát. (Helyeslés.) Ilyenkor Végvári soraira gondolok: »Én nem félek a dübörgő vulkántól, ha ireng a föld és sziklát szór a mennybe, — amíg a lelkem erős sziklafészek; én csak széthulló önmagamtól félek!« Ez a »széthulló önmagunk« megmutatta már egyszer, húsz esztendővel ezelőtt, hogy egy nagy nemzet, diadalmas hadseregekkel a határokon, hova tudott összeesni, ülése 1939 november 15-én, szerdán. (Ügy van! Ügy van!) Azt hisszük, hogy mi; akik mindnyájan érdekelve vagyunk a jövőben, hogy ez az ország fennmaradjon, haladjon, boldoguljon, szociális állam legyen és újabb biztosítéka egy nagy történelmi fejlődésnek, mi mindnyájan érdekelve vagyunk abban is, hogy az a rend, amely ennek biztosítéka, minden körülmények között fenntartás sék. (Helyeslés.) Minthogy a miniszter úr e költségvetés dokumentálása szerint is teljes készséggel arra törekszik, hogy ezt a politikát folytassa és minél szélesebb irányban kibonthassa a nemzet javára és minthogy az ő személye és munkája iránt teljes bizalommal viseltetem, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra. következik í Porubszky Géza jegyző: Matolcsy Tamást Elnök: Matolcsy Tamás képviselő urat illeti a szó. Matolcsy Tamás: T. Ház! A magyar politikai élet tengelyében egy évtized óta a fajvédelem kérdése áll, és mi is meg vagyunk győződve arról, hogy a magyar nemzetre váró nagy feladatok csak testben ós lélekben erős néppel oldhatók meg. (Ügy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Ezért pártunk törekvéseinek zászlójára a földkérdés megoldását és a magyar nép dolgozó millióinak szociális gondozását írtuk fel. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Minthogy a szociális kérdések kezelése a belügyi költségvetés keretébe tartozik, így itt kívánok pártunk nevében a magyar fajvédelem alapját képező egészségvédelem terén tapasztalható sajnálatos és tarthatatlan állapotokról szólni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A magyar egészségvédelem névtelen harcosairól, a magyar orvostársadalomról, annak súlyos helyzetéről kívánok^ beszélni és a sérelmekre sürgős orvoslást kérni.. Meggyőződésem, hogy csak az elemi megélhetés gondjaitól teljesen mentesített, csak jaját lelkiismeretének engedelmeskedő, ki nem uzsorázott, megbecsült orvos képes hivatását teljes egészében elvégezni. (Ügy van!) Mi orvosok hangsúlyozzuk elsősorban a szociális betegbiztosítás fontosságát, mert hiszen a nincstelenek orvosi segítséghez juttatása legfontosabb nemzeti érdek. Amikor az állam ennek a kérdésnek megoldására a cenzus folytonos emeléséhez nyúl, az orvosok honorálását pedig rábízta a féltékeny autonómiára, akkor megindította azt a lavinát, amely ma az egész. orvosi rend proletársorba való juttatását eredményezte. A cenzus emelésével olyan osztályokat juttattak jogtalanul előnyökhöz, amelyeknek ezekre az előnyökre joguk nem volt, az autonómiák szűkkeblüsége pedig az orvosok honorálását, tehát a megélhetés lehetőségét a minimum alá szállította le. Hiszen nézzük csak a legnagyobb biztosító intézetet, az Oti.-t, amely még most is mindössze 12-5%-ot fizet azoknak az orvosoknak ellátására, illetve fizetésere, akikre tulajdonképpen az egész Társadalombiztosító Intézet fel van építve. Ennek a szűkmarkúságnak szükségszerű következménye viszont az, hogy a rövidre szabott rendelési idő alatt az orvosok nagy tömeget kénytelenek ellátniEgv-egv rendelő órára orvosonként 30—40 beteg ellátása jut, úgyhogy egy beteg megvizsgálá-