Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

Az országgyűlés képviselőházának 52. úl vállalkozónak és a munkásság* megint nem fog* -családi munkabért kapni. Általában a családi pénztáraknál nagyfokú zavart és nehézkességet látok, mint mondottam és mély tisztelettel kérem az iparügyi miniszter urat, hogy ezen a téren szíveskedjék revíziót, egyszerűsítést és gyorsabb eljárást biztosítani. A másik dolog, amelyhez kapcsolódom, Konkay igen t. képviselőtársam felszólalásában hangzott el, amelyben a villanyáramról beszélt, mint energiaforrásról és azt mondotta, hogy mi, a közönség, csak a magas villanyárakat látjuk. Tényleg úgy van. Látjuk a 7—8—9—10 filléres villanyárakat ugyanakkor, \ amikor az áram előállítása maximálisan 3—4 fillérbe kerül. Joggal kívánjuk tehájt, hogy ezek a villanyárak leszállíttassanak, különösen -a vidéken. (Helyeslés a középen.) Az iparügyi miniszter úrnak nagyon helyes törekvése az, hogy az ország villamosítását előmozdítsa. Meg kell ezt tenni azért is, mert a petróleumra és egyéb nyersolajokra más célból van szükség. A villamosítás tehát nagy energiamegtakarítással jár. Ehhez viszont az szükséges, (

hogy a villany ára tényleg elviselhető legyen, különösen a vidéken, ahol olyan súlyos szerződések vannak s olyan súlyos mellékkötelezettségek vannak a szerződésekben (kikötve, hogy ez a legnagyobb mértékben akadálya a villamosítás terjedésének. Az előző iparügyi miniszter urak többízben megígérték, hogy a villamosáramszolgáltatási szerződéseket a községeknél bizonyos mértékig revízió alá fogják venni, ez azonban még mindig nem történt meg. Nagyon 'kérem, hogy az ország energiakészletével Való takarékosság szempontjából a villamosáramfogyasztás előmozdítása végett méltóztassék ezeket a szerződéseket, amelyeket az egyes községek ezekkel a boldog birtokos nagyvállalatokkal kötöttek, revízió alá venni. Ehhez kapcsolódik a költségvetés indokolásában az, hogy a Felvidéken és Kárpátalján bizonyos villamos erőcentrálék fognak létesülni. Nagyon kérem az iparügyi miniszter urat, vigyázzon, nehogy úgy járjunk ezzel, mint a tassi vízművekkel, ahol több millió kilowatt villamos áramot termeltek úgyszólván teljesen ingyen — mert a Duna-csatorna vízierejének felhasználásával költségmentesen állíttatott elő az áram, csupán a beruházási leírásokkal — és ezt az egészet átadták az egyik nagyipari vállalatnak, csak azért, hogy át tudjon menni a Dunántúlról a DunaTisza közére és az ottani 3—4 filléres villamosáramot fel tudja emelni 8 fillérre- Mi annakidején nem tudtuk ezt megakadályozni, akárhány alkalommal szólaltuhk is fel ez ellen. Nagyon kérem a mélyen t. iparügyi miniszter urat, — akinek magyar nemzeti és hazafias gondolkodását a legnagyobb mértékben tisztelem — hogy ezeket a magyar értékeket, amelyekbe az állam nagy pénzeket fektetett be és fog ezután is 'befektetni, ne adják oda azoknak a nagytőkéknek szabad prédájává, amelyek eddig is uralkodtak az országban, sőt ha azoknak a kezében vannak, akkor méltóztassék lehetőleg visszavenni tőlük. Az energiaforrásokkal kapcsolatban a szénbányákról is akarok néhány szót szólani. Ez is az iparügyi tárca lényeges része, mert hiszen a széntermelés az iparosításnak egyik legfontosabb feltétele. A fogyasztóközönség*, a falusi kisiparosság és általában az ipari ése 1939 november 1'6-án, csütörtökön. 149 termelés* nem bírja elviselni azokat a szénárakat, amelyek ma Magyarországon vannak. Amikor 68—70 fillérbe kerül a magyar szén előállítása, — a legmagasabb költséget számítva — akkor mi falusi iparosuk nem bírunk 2 pengő 30, 2 pengő 40 filléres szénárakat fizetni és nem 'bírjuk el azokat a megterheléseket, amelyek ezzel kapcsolatosak. En nagyon helyeslem az iparpártolást, mert olyan népsűrűségű országban, mint amilyen a mienk, az iparnak rendkívüli fontossága van, de egyébként, földrajzi fekvésünknél fogva is, igen nagy jelentősége van iparosodásunk fejlesztésének., de amikor iparpártolásról beszélünk, ennek borzalmasan nagy akadályát látom abban, hogy a szén ára olyan magas, hogy a rentábilis kisipari, illetőleg • középipari termelést teljesen lehetetlenné teszi. Ennek következtében a kisipari termelés és a középipari termelés hátrányos helyzetbe jut a versenyben és azok a nagy iparlovagok győznek, akik a széntermelés villamos energiaforrásait és a nagyipari karteleket is kezükben tartják. A kar telekkel kapcsolatban, amelyeket Maróthy t. képviselőtársam említett, a falusi lakosság érdekében is — amelynek szószólója kívánok lenni — azt kérjük, hogy az iparügyi miniszter úrnak a legelső alkalommal méltóztassék idehozni az országgyűlés elé a karteltörvényt. Méltóztassék megfordítani azt az elvet, amely a jelenlegi karteltörvényben van és amely azt mondja, hogy minden kartel érvényes, ha bejelentik. Méltóztassék ezt megfordítani úgy, hogy csak az a kartel lehetséges, amelyet engedélyeznek, tehát egyrészt-az. engedélyezési alapra méltóztassék áttérni, másrészt pedig méltóztassék biztosítani a nyilvánosság számára a teljes ellenőrzési lehetőséget és a közérdekű vádemelés lehetőségét. A kartelek száma az utóbbi időben nemhogy fogyott volna, hanem inkább még emelkedett és hiába volt a kar teltörvény, egyéb nem történt, mint az, hogy az állam beszedett néhány százezer pengő kartelilletéket, de a gazdasági életben ezek a társulások továbbra is olyan mértékben uralkodtak, mint a karteltörvény előtt. Elismerem, hogy bizonyos kartelekre szükség lehet, de a közérdekű ellenőrzésre azoknál is szükség van. Ma a kar telek működése, belső élete abszolúte ellenőrizhetetlen és én nem is tudom megállapítani, — bár figyelem a gazdasági életet — hogy melyik kartelt oszlatta fel a kartelbizottság és tartott-e valaha ülést a kartelbizottság vagy hogy egyáltalában milyen befolyást gyakorolt az állam a kartelek működésére az elmúlt 10—12 esztendőben. T. Képviselőház! Ezek voltak a megjegyzéseim azokkal a felszólalásokkal kapcsolatban, amelyeket előttem szólott t* képviselőtársaim elmondottak. Beszélnem kell még a munkabérkérdésről is, amit előttem szólt t. képviselőtársam is megemlített. Nagyon kérem az iparügyi miniszter urat, szóljon kereskedelemügyi miniszter kollegájának (Derültség.), hogy az ipari munkásság megállapított munkabérét, aminek betartására a magánvállalatokat kötelezték, az állami vállalatok is alkalmazzák. Az államvasutaknál legalább 30%-kal alacsonyabbak az ipari munkásság munkabérei, mint a magángazdasági életben. Ugyanígy a többi állami vállalatnál is lényegesen alacsonyabbak az ipari munkásság órabérei. Ha tehát az állam — elismerem, teljesen helyes —• szociális alapon megköveteli a magángazdasági élettől azt, hogy a minimális