Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

134 Az országgyűlés képviselőházának 52, felvenni a versenyt, nem is tudhatja felvenni tőke hiányában. Éppen a felvidéki képviselő urak részéről hangzott el, de a vidéki kisiparosságnak is állandóan panasza tárgya az, hogy nem jutnak elég hitelhez. Hitelhez nem jutván, természetesen nem tudják felvenni a versenyt a gyáriparral. Amikor a kisiparosság számára a költségvetés keretein belül nagyobb hitelt kérek, amikor elismerem a Felvidék ama kérelmének jogosságát, hogy a kisipart nagyobb hitelek kibocsátásával támogassák, ugyanakkor azt kérem a kormányzattól, hogy most már legyen vége annak, hogy egyes vidékeket — bármelyik vidékről is legyen szó — mások rovására támogassanak. (Ügy van! a baloldalon,) Az egyik vidék iparosságának éppen olyan szüksége van erre a hitelre, mint a másikénak, de különösen, ismét hangsúlyozom, a vidéki kisiparosságnak van rá szüksége. A vidék kisiparossága nagyon sok esetben hátrányosabb, rosszabb helyzetben van, mint akár a főváros, akár a fővároshoz közel fekvő vidékek kisiparossága. Sokkal hátrányosabb helyzetben van az anyagbeszerzés és az értékesítés miatt, mert hiszen bármilyen távol legyen a fővárostól, vasúton sem a teher- sem pedig a személyforgalomban semmiféle kedvezményben nem részesül. Beszélgettem az én községein iparosságával és amikor szó esett arról, hogy a vidéki iparosság érdekében ejtsek szót ma, azt kérték tőlem, tegyem szóvá azt is, hogy amikor Magyarországon már annyi társadalmi réteg számára van biztosítva bizonyos formák között vasúti kedvezmény, miért ne lehetne ezt a kisiparosságnak is valamilyen formában biztosítani? (Varga Béla: A gazdáknak is!) En azt tettem fel magamban, hogy nemcsak nem teszem ezt itt szóvá, de nem is tartom igazságosnak, mert ha ezt megcsinálnák, akkor éppen olyan jogos volna a gazdáknak s a munkásságnak is. Éppen az ellenkező, véleményen vagyok: nemhogy kiterjeszteném a kedvezményeket, hanem mindenkitől elvonnám, mert ma az a helyzet a vasúton, hogy az első osztály nem fizet semmit és a harmadosztálynak kell megfizetnie az első osztály utasainak vasúti fuvardíját is; olyan magasan vannak ugyanis a vasúti tarifák megállapítva, hogy arra is jutni kell belőlük. Csak azoknak adnék vasúti kedvezményt, akik kimondottan hivatalos ügyekben utaznak, a széles néprétegek részére pedig alacsonyabb tarifát léptetnék életbe, hogy mindenki olcsóbban tudjon utazni a szükséges iparcikkek beszerzése végett. Az ipartestületben ki van függesztve egy plakát, amely szerint az iparosok részére a balatoni üdülőhelyek bizonyos kedvezményeket adnak. Kérdem: melyik békési vagy bihari iparos, akinek ideje, módja és tehetsége volna arra, hogy a Balatonhoz menjen nyaralni? Egyrészt kevés az ideje, másrészt anyagi körülményei sem engedik meg azt, hogy a magas vasúti fuvardíjat megfizesse. A vidéki iparosságnak, de azt mondhatnám, általában az iparosságnak is, egyik nagy sérelmét alkotják az Oti.-befizetések. Amikor ezt itt szóváteszem, akkor azt is megmondom, hogy mint mezőgazdasággal foglalkozó egyén, szintén sérelmesnek tartom ezt, mert hiszen az a kisiparos valamilyen formában feltétlenül át fogja hárítani a terhet énrám és mindazokra, akiknek nála dolgoztatniuk kell. Természetes, hogy neki a kenyerét meg kell keresnie és a túlzott terheket valamilyen formában át kell hárítania olyanokra, akiknek azután már nincs ülése 1939 november 16-án, csütörtökön. < módjukban senkire sem továbbhárítani. Az elmúlt hetekben magam is dolgoztattam egy iparossal a vidéken 70 filléres órabér mellett és amikor az a vállalkozó, aki nálam az épületet csinálta, azt mondta: én nem kérek tőled semmit, csak a munkást fizesd meg és az utána járó Oti.-járulékot, akkor a saját bőrömön tapasztaltam, hogy minden munkás után napi 60 fillér Oti.-járulékot kellett fizetni. Ez hetenkint 3 pengő 36 fillért tett ki. Tudjuk, hogy az Oti. ezeket a rettenetesen nagy befolyó pénzeket, amelyeknek összegét 20 millióra becsülte egyik felszólalt t. képviselőtársam, kölcsönök formájában kihitelezi, vidéki üdülőtelepeket épít belőlük, ugyanakkor pedig a dolgozó társadalom zsebéből veszik ki ezeket az összegeket, amely dolgozó réteg úgyis csak nehezen tud építkezéseket folytatni. Én éppen "az iparosság részéről hallottam olyan megjegyzéseket, — már tudniillik az önálló iparosok részéről — hogy amióta felemelték a munkabéreket, azóta ők sokkal nehezebb helyzetben vannak, mert nincs építkezés és nem kapnak munkát. Tudom, hogy az iparostársadalom nehéz helyzetben van, de azt is tudom, hogy még* jobban megnehezíti a működését a felemelt munkabér. Természetes, hogy vidéken, ahol nem nagy; pénzintézetek, kartelek, vagy nem tudom, milyen nagy vállalatok építenek, ott ezek a mezőgazdasággal foglalkozó egyének a mezőgazdasági árak mai színvonala mellett nem bírják ezeket a napszámbéreket megfizetni. Éppen ezekkel a napszámbérekkel kapcsolatban említem meg, hogy az Oti.-nál befizetett pénzek után mit kapnak vissza ellenértékképpen. Az Oti. tartoznék őket gyógykezelni, táppénzt adni, de nagyon jól tudjuk mi vidéken élők, akik nyilt szemmel nézzük ezeket a kérdéseket, hogy ha az Oti.-beteg Oti.-orvoshoz megy, az orvos hirtelen végez vele, vagy pedig sokáig ott kell a sorban várnia. A lényeg az, hogy egészen más kezelést kap az Oti.-beteg, mint a készpénzzel fizető. Az Oti.-orvosoknak elő van írva, hogy milyen gyógyszert szolgáltathatnak ki és ha az illető Oti.-tag betegsége a praxisuk szerint más gyógyszert kíván meg, akkor sem szolgáltathatják azt ki, nem rosszakaratból, hanem azért, mert az előírást nem szabad túllépniök. A vidéki iparosságnak az a kívánsága, hogy ha nem kaphat kisipari hitelt, amellyel a gyáriparral szemben hatásosabban fel tudná venni a versenyt, s amelynek segítségével saját érdekében jobban és könnyebben, nagyobb csoportos bevásárlással olcsóbban tudná készítményeit előállítani, akkor azok az Oti.-pénzek, amelyeket idáig különböző kölcsönökbe, vagy máshova fektettek s amelyek az Oti. adminisztrációin kívül esnek, vagyis nincsenek kimondottan erre a célra felhasználva, adassanak a vidéki kisiparosságnak olyan mértékben, ahogy azokat a pénzeket ők befizették, kerüljenek vissza ezek a pénzek a kisiparosság vérkeringésébe és látszódjék meg az eredménye a kisiparostársadalom körében. Ha ezt ebiben a formában, valamilyen oknál fogva nem lehet megcsinálni, akkor meg lehet csinálni úgy, hogy az Oti. necsak egyes vidékeken, hanem az ország különböző részein - létesítsen fürdő-, nyaraló- és üdülőhelyeket, például a békési végeken, hiszen ott is vannak gyönyörű szép helyek, ahol lehetne üdülőtelepeket teremteni és így az ország ottani iparostár sad alma is belekapcsolódnék azoknak a pénzeknek élvezetébe, amiket az Oti.-n keresztül befizettek. A vidéki kisiparosságnak közmunkákba való bekapcsoló-