Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

130 Az országgyűlés képviselőházának 52. nemes pincért, nemes kéményseprősegédet, nemes kövezősegédet, de láttam munka nélkül fényesen élő kormányfőtanácsosokat, (Derültség. — Taps.) láttam nemeseket és bárókat, akiknek az arcán nem látszott, hogy 60 évesek, mert olyan jól voltak preparálva,, amikor a gőzből kijöttek, hogy 40 éveseknek látszottak. Ezzel a mesével, hogy ai munka nemesít, az életben nekem senki se jöjjön, ezt valami liberalkapitalista adta be a szegény embereknek, hogy megnyugtassa őket, hogy azok majd várják, mikor lesz nemes belőlük. Pedig csak öreg, törődött ember lett belőlük. (Ma 3 as its Géza: Ki találta ki? Gönczy Pál!) Akárki találta ki, roszszul találta ki! Azt hiszem, felszólalásom nem fedné egész érzésemet és politikai multamat, amelyet képviselek, ha nem szólanék most a keresztény iparosság külön érdekében, ha nem kérném éppúgy, mint ahogyan a kereskedelmi tárcánál megtettem, az ország vásárló- és fogyasztóközönségét, hogy lehetőleg — s ez a lehetőleg parancs legyen — csakis keresztény iparosokkal dolgoztassanak. (Ilovszky János: Helyes!) Ez részemről nem gyűlölet. Ma kaptam egy levelet — jobb, ha nem olvasom fel — naponkint szoktam kapni, amiben az isteni Gondviselés kezét látják, amikbr olyan csapás ért, mint amilyen engem a legutóbbi időben is ért. Ezzel akarják az embert eltéríteni. Most kaptam levelet egy öreg bibliát olvasó reformátustól, aki úgy látta a bibliát, mint én a Talmudot. (De rültség.) Elég az hozzá, innen is kérem, — azt hiszem, a Ház osztatlan helyeslésével, (Ilovszky János: Egészen biztos!) — hogy a keresztény iparosságot támogassuk. (Helyeslés.) Amíg élek büszke leszek rá, — bár támadásban részesültem miatta 1932/1933-ban, amikor ezeket erőteljesebben kezdtem hangoztatni — hogy én voltam az első, aki kitettem azt a bizonyos plakátot Budapest és az ország falaira, hogy »a karácsonyfa alá úgy illik az ajándékod, ha egy keresztény kereskedőnek, vagy egy keresztény iparosnak juttattál egy kis ajándékot az, ő családja és gyermekei számára.« (Helyeslés a baloldalon és a középen.) Mélyen t. Képviselőház! Ennek előrebocsátása után, mivel az általános kormánypolitikával pártállásomnál fogva nem érthetek egyet, (Egy hang jobbfelől: De csak ezért?) kénytelen voltam a javaslat ellen feliratkozni és a javaslatot nem fogadom el. Őszintén megmondom azonban, — én senkitől nem függök, a magam véleményét képviselem — hogy vára,kozással nézek a miniszter úr működése elé. (Éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Wälder Gyula! Wälder Gyula: Igen t. Képviselőház! Laky Dezső képviselőtársam statisztikai adataiból láttuk, hogy Magyarországon az ország népességének 25 százaléka, tehát negyedrésze mint munkaadó és munkavállaló, az iparból él. Az ország népességének negyedrésze tömeg és ha megnézzük az állami költségvetésnek ezt a fejezetét, az. iparügyi minisztérium költségvetését, azt látjuk, hogy ennek költségvetése 18—20 millió pengő, az egész költségvetési öszszeghez képest tehát elenyészően kevés. Méltán csodálkozunk tehát, hogy ennek a nagy tömegnek az igényeit és kívánságait ebből a kevés Öszegből lehet kielégíteni és ezzel a kevés öszszeggel lehet az ő segítségükre lenni. Minden• setre örömmel látom ezt az összeget is és bár, ülése 1939 november 16-án, csütörtökön. hiszen talán nem is kellene mondanom, amit a végén ki fogok jelenteni, hogy ezt a költségvetést elfogadom, mindenesetre nagyobb öszszeget kívántam volna a tárca dotálására. Nem mulaszthatom el, hogy a Képviselőház színe előtt meg ne emlékezzem iparosaink ki

: valóságáról, főleg a kézműiparosok tehetségéről, szorgalmáról és képességeiről nemcsak hazai, hanem európai viszonylatban is. Mi, építész emberek, akik ezekkel az iparosokkal dolgozunk, mi ismerjük ezekét a legjobban és mi vagyunk a leginkább hivatottak arra, hogy erről véleményt mondjunk. Igazán megbecsülendő a magyar iparostársadalom, mert akármerre jártam külföldön, — hiszen voltak nekem tervezéseim más országokban is — mondhatom, sehol sem tudtam dolgozni olyan jó iparosokkal, mint amilyenek a mi közép- vagy kisiparosaink. Ha a külföldön jó iparosmunkát akarnak kapni, nagyon sokan Berlinbe is magyar bútort rendelnek, mert a magyar asztalosnak, a magyar iparosnak nincs párja. De én nem ezekről a kisexisztenciákról, kisiparosokról és kézműiparosokról akarok főleg beszélni, pedig azok igazán a szívemhez nőttek, hanem beszélni akarok az építőiparról, amelyhez a legtöbb vonatkozásom van. Beszélni akarok az építőiparról és az építő iparosokról, az építőipart művelők helyzetéről. Annak idején, 40 évvel ezelőtt, amikor ez az Országház, a királyi palota és a többi nagv budapesti épület épült, amikor a főváros fejlődése nagyarányú volt és ilyen nagy alkotások létesültek, akkor nagy keresztény építészcégek végezték el ezeket a munkákat. Ezeknek a cégeknek nagy tekintélyük volt, mert ha talán nem dolgoztak is a legolcsóbban, de mindig precíz, elsőrendű munkát végeztek. Jött azután egy korszak, amely olcsó munkára törekedett s volt sok építés és építkezés, amikor azonban — hogy úgy mondjam — a bóvli-építés tolódott élőtérbe, (Ronkay Ferenc: Most is láthatjuk!) akkor nem az volt a cél, hogy valamit jól kivitelezzenek. Mondom, a kivitel minősége iszonyúan megromlott, részben az árlemorzsolódások miatt, főleg pedig azért, mert ez az ipar egészen más kezekben van, mint azelőtt, a régi jó polgári kezekből kihullott a munka és más kezekbe ment át; sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a régi jó cégek jórészt megszűntek, némelyik egyszerűen beszüntette a munkát, mert nem tudott konkurrálni az új emberekkel, mások pedig az éles konkurrenciában tönkrementek. A Gömbös-kormány nagyon helyesén azt a rendszert inaugurálta, hogy nemcsak azokat a vállalkozókat fogadta el, akik a piacon dolgoztak, hanem igyekezett új, fiatal, keresztény embereket beállítani az iparba, lehetőleg magasabb képzettséggel, tehát nemcsak középiskolát vagy ipariskolát végzett embereket, hanem műegyetemet végzett mérnököket állított be a vállalkozói gárdába és én nem tudom eléggé helyeselni és megköszönni a Gömbösrezsimnek és az azóta következő kormányzatnak ezt az elgondolását és törekvését. Azt az elgondolást azonban, hogy új vállalkozókat teremtsenek, új cégeket alakítsanak, nem valósították meg teljesen, mert az új vállalkozóknak nagyon sok nehézséggel kell megküzdeniök, amit az előzői évtizedek vállalkozói nem ismertek, mert azok könnyen boldogulhattak a mai viszonyokhoz képest. Legyen szabad az egyes bajokat felsorolnom. Az első mindjárt az, hogy nagy Összege-