Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

illése 1939 november 16-án, csütörtökön. 122 Az országgyűlés képviselőházának 52. nélkül átvezethesse más iparágak területeire. Ugyancsak a hadiiparral kapcsolatos az a kérésem, is, hogy az iparügyi kormányzat nézzen bele egy kicsit a hadiipar veszteség- és nyereségszámlájába. Ne történhessék meg az, hogy amikor a nemzet egyeteme óriási áldo­zatokat hoz azért, hogy a honvédelmet kor­szerűen felszerelhessük, akkor egyesek a ha­diipar révén túlságos jövedelmekre tehesse­nek szert. T. Ház! Az idő rövidsége miatt áttérek az ipar szociálpolitikai részére. Azt mondta a pénzügyminiszter úr expozéjában, hogy a jó gazdaságpolitika a legjobb szociálpolitika. Ez az axióma teljesen igaz, de meg is lehet for­dítani, anélkül, hogy az igazságát érintenők. Mondhatjuk azt is, hogy jó gazdaságpolitika nem lehetséges jó szociálpolitika nélkül. (Úgy van! Ügy van! balfelöl.) Mondhatjuk azért, mert én, és azt hiszem, valamennyien, amikor gazdaságpolitikáról beszélünk, ezt a gazda­ságpolitikát nem a szó kapitalisztikus értel­mében gondoljuk, hanem mindig nemzeti gaz­daságpolitikára gondolunk, ez pedig magában foglalja azt, hogy a gazdasági élet célja nem egyedül és nem elsősorban a termelés és kü­lönösen nem a profit, a haszon, hanem a nem­zet szükségleteinek ellátása, az emberről, a nemzeti közösségben élő emberekről való gon­doskodás. Ez a szociálpolitikai elgondolás, a keresztény szociálpolitika a gazdasági életben a haszon elé teszi az embert, mint célt és a gép és az ember annyit emlegetett versenyé­ben azt hangoztatja, hogy a gép rendeltetése nem az, ' hogy a munkás versenytársa legyen, hanem az, hogy elősegítse, fokozza a terme­lést, de elsősorban az, hogy azoknak az ember­millióknak életét és megélhetését, akik a gép­pel dolgoznak, szebbé, kellemesebbé, köny­nyebbé tegye. T. Ház! El kell ismernünk — hiszen a té­nyek mutatják — azt, hogy Magyarországon évtizedeken keresztül nem történt szociálpoli­tikai téren annyi, mint amennyi az utóbbi néhány esztendő alatt. (Úgy van! Ügy van!) Hogy mégsem vagyunk megelégedve az ered­ményekkel, annak az az oka. hogy évtizedek mulasztását kell pótolnunk. (Ügy van! Úgy van! — Egy hang jobbfelől: Négyszáz eszten­dőét!) Ha a háborúelőtti évtizedekben, boldo­gabb időkben annyit tettek volna egy-egy esz­tendő alatt szociálpolitikai alkotások terén, mint amennyi ma történik egy esztendő alatt. akkor merem mondani, hogy Magyarország ezen a téren mintaállam lenne, (Igaz! Ügy van! a jobb és a baloldalon.) Szociális törvényhozá­sunk nagyon szépen halad előre, nem mondha­tom azonban ugyanezt a szociális törvények végrehajtásáról, mert ezen a téren még igen nagy hiányok vannak. Ezen én nem is csodál­kozom, ha azt látom, hogy az iparügyi minisz­térium XIII. ügyosztálya, azt hiszem, mind­össze hét emberből áll. Ha nézem azt, hogy ennek az ügyosztálynak micsoda nagy feladatai vannak a törvényelőkészítés, az ellenőrzés és irányítás terén, akkor feltétlenül azt kell mon­danom, hogy ha ezek az urak mindazt a jó­akaratukat, amely megvan és mindazt a tudá­sukat, amelyet tapasztalunk, megháromszoroz­nák, még akkor sem tudnák kellőképpen el­látni mindazokat a feladatokat, amelyeket el kellene látniok. Ugyanez a helyzet az ipar felügy élők terén is. Azt hiszem — legalább a trianoni Csonka­Magyarországon így volt — 43 iparfelügyelő működik az egész országban és ezeknek sincsent meg a kellő hatáskörük. Ennek a 43 iparfel­ügyelőnek kellene ellenőrizni több mint négy­ezer gyártelepet, több mint 165.000 kisipari mű­helyt. Tessék elképzelni, mit tud ez a 43 ember ilyen óriási munkafeladattal szemben produ­kálni. Amikor tehát én arról beszélek, hogy át kell szervezni egész munkásvédelmi, szociálpo­litikai apparátusunkat, egyáltalán nem cl / L cLrLcL" rom mondani, hogy azok. akik ma dolgoznak ebben, nem dolgoznak sokat. Sőt azt mondom, hogy túlsókat dolgoznak és mégsem tudják el­látni feladatukat, mert fizikailag lehetetlenség ellátni. Feltétlenül ki kell tehát építeni a tör­vényhozással párhuzamosan äz egész munkás­védelmi apparátust is. ÍAz elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) Hiszem, hogy akkor meg fognak szűnni mindazok a panaszok, amelyeknek bizony ma se szeri, se száma a munkabérmegállapítás kö­rül, az ellenőrző bizottságok működése körül stb., amelyekről nem lehet beszélni az idő rö­vidsége miatt, de hiszen az iparügyi minisz­térium illetékes osztálya ezeket a panaszokat úgyis ismeri. Külön tartanám szükségesnek az iparügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani a magyar ke­resztény munkásnők nagyon súlyos anyagi és erkölcsi helyzetét. (Ügy van! a közéven.) A múltban erről a kérdésről édes-keveset beszél­tek, már pedig úgy látom, hogy ez a kérdés sokkal súlyosabb, mint a férfi munkások problémája. Ha a statisztikát nézzük, akkor azt látjuk, hogy nagyon sok tízezer kereszténv magyar dolgozó nőről és lányról van itt szó. Ezeknek helyzete nemcsak az ő egyéni kérdésük és problémájuk, hanem az egész magyarság, az egész magyar jövendő kérdése és problémája. Ezeknek a dolgozó nőknek nagyrésze édesanya. aki nemcsak azt a feladatot kénytelen ellátni, amely ott a munkahelyen vár rá. hanem el kell látnia a családgondozást és családneve­lést is. Ezeknek a lányoknak dövője a magyar­ság jövője is, mert hiszen édesanyák lesznek belőlük. Ha nézzük a helyzetüket a munka­helyen, azt látjuk, hogy sem egészségügyi szempontból, sem bér szempontjából, sem er­kölcsi védettség szempontjából nem kapják meg azt, amit nemzeti szempontból is feltétle­nül meg kellene kapniok. Nem tudom itt részletesen előhozni pana­szaikat, majd leszek bátor az iparügyi minisz­ter úr jóindulatába ajánlani a legnagyobb ilyen keresztény szervezetünk, a Katolikus Dol­gozó Leányok és Nők Országos Szövetségének ezirányú memorandumát. Tudom, bizonyos va­gyok benne, hogy a miniszter úr ezt a legna­gyobb Jóindulattal fogja kezelni. Csak egy egészen kicsike példát, mintegy a cseppben a tengert megmutatva akarok fel­hozni arra, hogy például anyagilag milyen a helyzetük. Itt van egy kiragadott példa a sok száz és ezer közül. A Brust Dezső ás Gábor­féle, Budapest. Báthory-utca 22 % t szám alatti dobozcyárban heti 48 órai munkáért 8—9 pengő fizetést kapnak a kereszténv munikáslányok. Tlven példát százat lehetne felhozni. (Malasits Géasa: Hogyne, még rosszabbakat is!) Sőt le­hetne felhozni példákat arra. hogv hetven órai munkáéH kapnak ugyanennyit, (Malasits Géza: Hat és fél pengőt!) Egészért szörnyűséges a helyzetük anyagi szempontból. De ugyanilyen nehéz és súlyos a

Next

/
Thumbnails
Contents