Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

Az országgyűlés képviselőházának 50. ülése 1939 november li-én, kedden. 597 nebb gazdásági liberalizmust gyakorolják abban a legrosszabb formájában, hogy teljesen versenyenkívül állanak, mert hiszen az állam segítségével monopóliumokká váltak. Ma már államot jelentenek az államban, kiszorítják az exivsztenciákat széles területekről, önök kifogásolják — majdnem az egész Ház egyetért ebben — a nagy latifundiumokat, pedig ezek a nagy latifundiumok nem szorítanak ki annyi exiszteneiát a helyükről, nem akadályoznak meg annyi születést, mint ezek az óriási nagy kereskedelmi és ipari koncentrációk, amelyek kevés kézben egyesülve, teljesen lehetetlenné teszik a keresztény társadalomnak, a keresz

1 tény kisembereknek is a boldogulását, hogy ők ipari és kereskedelmi pályákra tódulhassanak s mindegyik a maga kis üzletét megnyithassa, családot nevelhessen és igen sok katonát az országnak, szóval, sok életlehetőséget jelentsen. Ezek a koncentrációk a maguk racionalizálásával egypár .kézbe szorítják össze a jövedelmeket s ebből az egész rendszerből nincsen másnak haszna, mint az elnököknek, a vezérigazgatóknak, az igazgatóknak és az ide-oda szaladgáló ^revizoroknak, úgyhog-y végeredményben azután annak a célnak is elébevágnak, keresztezik azt. amelynek jelszava alatt ezeket az intézményeket megvalósították, hogy tudniillik az árszabályozást szoléulják, a fogyasztást és a termelést szabálvozzák. mert hiszen a helyzet az, ha az ember falun jár, mindenütt panaszkodnak, hogy például a Hangya mennyivel drágábban 3dia a portékát, mint más. Ha már a gazdasági liberalizmus ellen vagyunk, annak manchesteri formájának is ellene vagyunk, mi is megköveteljük a tőkés termelés, a magántulajdoni termelés alapján álló e-azdasági rendtől azt, hogy teljesítse szociális kötelességeit, megköveteljük azt, hogy ne legyen féktelen szabad verseny, szabad -hajrá, amelyben az erősebb marja a gyengébbet és elnusztítja, hanem ennek féket akarunk vetni, mint ahogy a múlt törvényhozások is a messze magyar múltban, — hiszen ezt nem ma kellett kitalálni — gondoskodtak arról, hogy a fák ne nőhessenek az égig. Ennek tehát mi is ellene vagyunk, de nem vagyunk ellene a gazdasági liberalizmusnak abban az értelemben, amennyiben az a régi rendet, az 1914-es rendet jelenti, mert az Isten csak még egyszer adná. hogy visszajuthatnánk még egyszer 1914-be és az 1914-et meerelőző abba a boldog* korszakba, amelyben voltunk és amelyben ez az állami rend és ez a társadalmi rend csakugyan az individualista rendszeren épült fel. Bocsánatot kérek, társadalomszervezést követel az individualista rendszerrel szemben a t. előttem felszólaló. Hát igen: társadalmi kollektivizmus volt már, rajtunk tiport, mi is gyakorlatilag a bőrünkön éreztük 1919 elejétől egészen őszéig; hát az nem volt atomizált társadalmi rendszer, nem volt individualista rendszer, de vájjon kinek kellett? Minden állam a maga egyéneinek boldogulásán épül fel, csak azon lehet erős és annak a talapzatán maradhat meg. Abban tehát egyetértek t. képviselőtársammal, hogy sok boldog egyént, boldog egyedet kíván, — némileg önmagának ellentmondva — csakugyan a ííiesrelégedett lelkeken, a nem éhező, a jólétben élő egyeseken át épül fel úgy a társadalom, mint az állam. S itt visszatérek egy előttem korábban felszólalt képviselőtársam beszédére, mert ez a beszéd ütötte meg ezekben a kérdésekben a lényeget. A mai időkben minden tekintetben, mint minden veszélyes korszakban, a honvédelemről van szó. Az elsőrendű fontosságú kérdés, amelynek mindent alá kell rendelni, a honvédelem, ha tehát ez a fontos, akkor könyörtelenül és kérlelhetetlenül meg kell szüntetnünk azt a pénzügyi és közgazdasági kor- . rupciót is, amelyet itt előttem szólott képviselőtársaim közül nem egy a t. Ház elé vetített. Csakugyan nem megy az, hogy itt koncentrációk zsebeljenek minden hasznot, magánérdekből minden magánzsebekbe vándoroljon, hogy itt a Külkereskedelmi Hivatal vagy akármelyik más ilyen közhatalmi szervezet egyeseknek juttasson üzleteket, kiviteli engedélyeket, mint ahogy Malasits t. képviselőtársam is beszélt egy kis színésznőről, aki megkapta az egész afrikbehozatalt. (Derültség. — Egy hang balfelŐl: Szakszerű!) Ez nem megy. Ha ezeken a réveken nyereséget, hasznot lehet elérni, amit, lígy látszik, nem lehet az atomizált társadalomnak átengedni, akkor tessék, a t. állam maga zsebelje ezt be. Ugyanígy (

a rádióról is szólanom kell. A rádióról is szólott már egyik kormánypárti képviselőtársam, aki részben sokallja, részben kevesli a rádióelőfizetési díját és azt mondja, hogy szállítsák le a kisvevő után járó rádióelőfizetési díjat. Nagyon helyes ez az óhaj, mert csakugyan a mellett az óriási bevétel mellett és a mellett a sovány programm mellett amelyet a rádiótársaság nyújt, túlságosan sok ti / í I havi 2 pengő 40 fillér. Abban azonban már nem értek egyet a képviselő úrral, hogy a nagyvevők rádióelőfizetési díját pedig fel kell emelni. (Peyer Károly: Elég magas!) Miért? Nem a magyar rádió adja azoknak a táplálékot. A nagyvevők külföldi rádióelőadásokat vesznek fel, ezek ellenértékét talán csak nem fizettetik meg a rádiótársaság részére? (Horváth Zoltán: Villanyt úgvis fizetnek!) A villanyt pedig úgyis fizetik. Ha már szó lehet arról, hogy a nagvvevők díját emeliük fel. rendben van, még ehhez is hozzájárulok, r de jusson ez a többlet tisztán a kincstár javára, ne pedig vegyesen a kincstár és az illető magántársaság javára, amely ebben a rádióügyben benne van. Ami az egyesek, az atomok érdekeit illeti. a következőket kell elmondanom. Mindig azt kell néznünk, hogy mit kíván a honvédelem? Az előttem szólott t. képviselő úr szerint is megelégedett lelkeket, megelégedett embereket kíván. Legyen szabad ebben a tekintetben csak két konkrét esettel foglalkoznom, minthogy az idő többet nem enged. Itt van a felvidéki iparigazolványok és a felvidéki kereskedések kérdése, ezeknek elvétele, a kereskedések és ipari üzemek bezárása. Felvidéki képviselőtársaink jönnek hozzánk panaszkodni, (ügy van! balfelŐl.) szinte elborzadva mondják el, hogy mi megy ott végbe, hogyan pusztítják ott minden bölcseség nélkül a magyar közgazdasági élet és pénzügyi élet ereiét. (Ügy van! balfelöl.) Hát,,bocsánatot kérek, ha a honvédelemről van szó, a honvédelemnél az egyik dső feltétel az, hogy ez az ország adóerős ország legyen, hogy minden áldozatot megbírjon, (ügy van! bal felől.) Ha tömegszámra irtják ezeket a kereskedőket és ipari műhelyeket, akkor mit csinálnak? az adóalanyokat irtiák, az adóforrásokat tömik be és ennek már jelentkeznek is a következményei. Vidékről jönnek fel hozzánk falusi emberek panaszkodni az adóemelések és az irgalmatlan adóbehajtások miatt (Ügy van! a baloldalon.) és már ők maguk is azt mond-