Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-49
566 Az országgyűlés képviselőházának U9. fordítva így szólt: »Szenátor, ki e terembe lépsz, vess le a küszöbön magadról minden egyéni indulatot, barátságot és haragot, ellenségeskedést és hízelgést, igazságtalanságot és támadást, erőszakot és gyengeséget! Vesd alá magad és minden gondodat a respublika üdvének! Es ne felejtsd el soha egy pillanatra sem, hogy aszerint, amint e teremben igazságos lesz vagy igazságtalan, várhatod majdan az Úristen ítéletét.* Mélyen t. Ház! Az annyiszor ócsárolt középkor e gyönyörű plolitikai és közéleti evangéliumát ott a helyszínen egyenesen a lelkembe másoltam bele s ezt tettem meg törvényhozói működésem irányítójává. Azt hiszem, az egész Ház osztozik velem abban a meggyőződésben, hogy ha minden törvényhozó ezzel az elsősorban önmaga számára hozott tönvénnyel a lelkében lépné át e Háznak küszöbét, akkor ez a Ház nem arénája, hanem mindenkor temploma lenne a szent magyar ügynek. Mélyen t. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy ezek után a rendelkezésemre álló kevés idő keretén belül foglalkozzam a kereskedelemügyi tárca egy-két részletkérdésével, általánosságban megjegyezvén, hogy ennek a tárcának az ügyköre az általános igazgatási feladatokon túlmenően három nagy és fontos kérdéskomplexum körül mozog. Az egyik az árucsere, a másik az idegenforgalom, a harmadik pedig a közlekedés ügykörének irányítása. Nemcsak mennyiségileg, hanem a mai súlyos viszonyok között, az ország mai gazdasági helyzetében jelentőség szempontjából is olyan praedomináló a kereskedelem- és közlekedésügyi tárcának ez a feladatköre, hogy elmondhatjuk, talán a legfontosabb tárcák közé tartozik. Ha futó pillantást vetünk a három kérdéscsoport körül jelentkező vitális érdekek mai helyzetére, ha tekintetbe vesszük, hogy még a mai kaotikus gazdasági viszonyok között is pozitív egyenleget írhatunk külkereskedelmi vonatkozásban mérlegünk számoszlopai alá, ha tekintetbe vesszük továbbá azt, hogy ugyancsak a mai kaotikus viszonyok között az idegenforgalom intézése — amint azt a költségvetés is bizonyítja — nem helyezkedett a passzív reménytelenség álláspontjára, hanem igenis bátor invencióval keresi és kutatja a mai viszonyok között is az adott lehetőségeket és végül ha figyelembe vesszük azt, hogy közlekedési téren is egy gyorsított tempójú útügyi politika kapcsán közlekedésünk technikailag és az eredményes produkció tekintetében is felfelé ível, haladást mutat; akkor, azt hiszem, joggal és igazságosan megállapíthatjuk, hogy a kereskedelmi kormányzat hivatásának magaslatán áll és megfelel a nagy idők szabta nagy feladatoknak. Legyen szabad ezen általános érvényű megjegyzés után áttérnem egy-két részletkérdésre, örömmel olvasom a költségvetés^ indokolásában, hogy a kereskedelmi kormányzat a vasárnapi munkaszünet kérdésében további előrehaladó lépéseket óhajt tenni. Ezzel kap- i csolatban annak a reményemnek adok kifejezést, hogy ezek a további lépések mihamarább i eljutnak majd addig a vonalig, amelyen a ! keresztény magyar embernek az Isten, de a j szociális haladás parancsa is a teljes munka- ' szünetet rendeli el. f I Ezzel a kérdéssel függ Össze a hétvégi szünet, az úgynevezett weekend kérdése is. Ez a probléma nálunk egészen kezdetleges ülése 1939 november lö-én, péntekehi stádiumban van és szeretném a miniszter ui* előtt azt a fő vágyamat kifejezni, méltóztassék előkészíteni azt, ihogy különösen a kereskedelemben, az iparban és a hiteléletben a hétvégi szünet intézményesíttessék. Mindig azt mondom, hogy ha az angol magángazdaság volumenje és tempója megbírja azt, hogy munkásait minden szombaton 12 órakor átengedje az üdülésnek és a pihenésnek egészen hétfő délelőtt 10 óráig, akkor a magyar gazdaság is el tudja ibírni ezt a koncessziót, elismerem, megfelelő átállítás és adapció után. A költségvetés indokolásában olvasom, hogy a miniszter úr foglalkozik a kereskedelem képesítésihez kötésének kérdésével is, amit elsőízben a Baross Szövetség dobott a közvéleménybe. Előrebocsátva, hogy a kereskedelem képesítéshez kötését elvileg helyeslem, mégis azt kell mondanom, hogy a mai helyzetben ezt a kérdést aktuálisnak nem tartom és arra kell kérnem a kereskedekni kormányt, méltóztassék ezt a problémát egy kissé félretenni és annak számára még egy bizonyos érési időszakot hagyni. Amikor ugyanis minden törekvésünk oda irányul, hogy a keresztény fiatalságot, a még mindig kenyértelen polgárság nagy részét odatereljük a kommerciális pályákra, az üzlet felé, a pult mögé és hogy ezt az utat minél simábbá, minél gyorsabban megtehetővé tegyük, amikor remélhetjük, hogy a zsidótörvény hatásai következtében e foglalkozás terén a lehetőségek mégis csak szaporodni fognak, nem volna sok értelme, hogy ilyen idő- és pénzáldozatokat jelentő akadályokat állítsunk fel. Engedje meg a t- Ház, hogy ezt az első alkalmat megragadva, nagybecsű figyelmét rátereljem egy társadalmi osztályra, amelyhez magam is tartozom, amellyel testvéri szolidaritást érzek s amelyről a sokféle foglalkozás és rend között ebben a Házban bizony eddig vajmi kevés szó esett, és ez a magántisztviselői, helyesebben a magánalkaknazotti társadalmi osztály. Pedig ezen a társadalmi osztályon az őstermeléstől eltekintve, az ország egész magángazdaságának terhe nyugszik. Ez az osztály a maga csendes, szótlan évtizedes dicséretes munkájával a magyar magángazdaságot elismerésreméltó nívóra helyezte. Ez a társadalmi osztály, amely számszerűen is jelentős, amennyiben a családtagokat beleértve körülbelül 400.000 embert jelent, megkívánhatja, hogy a törvényhozás és a kormányzat ugyanabban az elismerésben részesítse őket, mint a többi, hozzá hasonló súlyú foglalkozási ágakat és osztályokat. Mélyen t. Ház! Legyen szabad egypár számadattal illusztrálnom azt, hogy az a, magájnalikalmazotti munka, amelyről beszelek, a nemzeti jövedelem előteremtésében milyen jelentőségű. A Fellner-féle eljárás szerint 1936-ra vetítve a nemzeti jövedelem 3385 millió pengőt tett ki kereken. Ebben a nemzeti jövedelemiben a gyáripar 1073 millióval, a (kereskedelem, és a szállítás 335 millióval, együtt tehát a két ágazat 1413 millióval szerepel. A nemzeti jövedelemnek teihát majdnem a tele annak a magánalkalmazotti társadalomnak es a vele kapcsolatos százezres munkástömegekmek szellemi erőfeszítése és verejtéke nyomán folyik bele a gazdasági életbe, amelyre én itt ebben a Házban a figyelmet fel óhajtom hívni és amely részére a méltánylást megszerezni óhajtom. (Kabók Lajos: Nagyon helyes!)
