Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-29

Az országgyűlés képviselőházának 29. kező. Ehhez a biztosítási összeghez az juthat hozzá, akinek birtokának kataszteri tiszta jövedelme 20 aranykoronát meg nem halad, illetőleg holdakban kifejezve, akinek birtoka két holdat meg nem halad. Nagyon jól tudjuk, hogy az 1921. évi föld birtokreform kapcsán igen sokan kaptak földet és sokan részesültek vagyonváltság-földe'kben is, amely földek ma még nem az ő tulajdonaik. Ezek úgyis óriási terhet jelentenek a tulajdonosukra, akinek a kenyér is nagy gond, ezért nagyon kérném, — mert egyszer már úgy is meg tetszett ígérni, erre már emlékszem, (Derültség a baloldalon.; hogy egy rendelettel fog majd intézkedni, — hogy ezek kivétessenek ennek hatálya alól ás hogy ez mielőbb megtörténjen. Méltányos dolog, hogy akik ilyen kiosztott földekben, ilyen vagyonváltsági földekben részesültek, azok bejuthassanak a biztosítottak névsorába. Ez jogos és méltányos kérés, mert úgyis nagyon nehéz fizetni a részleteket, amelyekkel ők a vagyonváltsági földek miatt tartoznak; legalább itt kapjanak egy kis segítséget, hogy könnyedben tudjanak megfelelni kötelezettségeiknek. Akkor majd más statisztikát fogunk felolvashatni, akkor nem áll majd elő az az eset, hogy 802.000 munkásból csak 450.000 váltotta ki a munkakönyvét; akkor mindjárt hatványozottan emelkedik majd azoknak a száma, akik a könyvecskét ki fogják váltani, mert végeredményben ezek is idetartoznak. Ugyancsak így vannak azok, akik községi szolgálatban állanak. Például tudok egy esetet, amikor egy napszámosnak nem adták meg a biztosítás lehetőségét azért, mert községi kocsis volt. A községi kocsis is a mezőgazdasági munkásokhoz tartozik, azt nem lehet azoktól különválasztani. Hasonló helyzetben van a falusi iparosság is. Ezeknek javarésze nem a maga iparából él; hiszen csak néha-néha kap egy lyukas cipőt foltozásra vagy talán egy nadrágot vagy kabátot varrásra, egyébként azonban egész élete a mezőgazdasági munkás élete; ő a mezőgazdasági munkás kenyerét veszi el, mert iparából megélni nem tud. Amikor tehát az ő keresetének fő bevétele a mezőgazdasági napszámból áll, méltányos dolog, hogy ő is besoroztassék ide. Ezek az iparosok is úgy vannak, hogy jön a fiatalabb iparosság, amely tanultabb, amely járta a világot, amely többet látott s ez kiszorítja az öregeket, s ezeknek azután sem munkájuk, sem kenyerük nincs, mert az iparosbiztosítás még mindig nincs meg nálunk. Valaki leszögezte azt a tényt, hogy a földbirtokostársadalom nem idegenkedik — amint nem is idegenkedhetik — a szociális gondolattól, és minden áldozatot meghoz, amennyit az ő megterhelése megenged. Itt azonban azt kell mondanom, hogy az természetes dolog is, mert az okos ember belátja, hogy milyen bajok előtt állunk és senki sem akarja a maga feje fölött a házat felgyújtani. Valamennyien ismerjük ezt az áldozatkészséget. Hiszen csak vissza kell gondolni a családibér intézményének bevezetésére: ezt minden erőltetés és minden kötelezés nélkül sikerült keresztülvinni. Vagy ha visszagondolunk Fejér megye álláspontjára a mezőgazdasági cselédeket illetően, el kell ismernünk, hogy a munkaadók jó nagy része át van hatva a szuciális érzéstől és érzi azt, mivel tartozik annaK a rétegnek, annak a munkástársadalomnak, amelyről mielőbb a legbehatóbban kell gondoskodni. Amikor tehát így áll a dolog, én nem ülése 1939 szeptember 22-én, pénteken. 43 látok semmi nehézséget atekintetben, hogy esetleges emeléssel, csökkentve a díjtartalékokat, még valamit csináljunk, hogy ezt az anynyira óhajtott és kívánt 10 pengő segélyt minél előbb megadhassuk, akkor azután az özvegynek nyújtandó fele Összeg is meg fog felelni. A Kormányzó úr szolnoki beszédében SJL% mondotta, hogy ez a társadalmi osztály megérdemli, hogy társadalmi ós anyagi helyzete a legmelegebb gondoskodás tárgya legyen. Ebben a felfogásban nem is lesz köztünk semmiféle különbség, mert mindannyian átérezzük azt, hogy magyar fajtáinkról, ennek megerősítésóről és fenntartásáról van szó, ós amikor azt látjuk, mennyire csökken a születések száma, nekünk nagy erőfeszítéssel kell helyrehoznunk a múlt hibáit, s oda kell állítanunk aiz országot azoknak a nemzeteknek a sorába, amelyek nem meghalni, hanem élni akarónak. Amikor ezt a javaslatot a Ház elé hozta a kormány és mi ezt elfogadjuk, — remélve, hogy a bizottsági tárgyalás folyamán teendő módosításainkkal el is fogják fogadni — ekkor remélem, hogy a kormány neim gondolja, hogy ezzel minden gondját elvetette a mezőgazdasági munkásságról való gondoskodásnak. Az előttem szólott képviselő úr is megemlítette a munkabér megállapítását. Most amikor a földbirtokreform kérdése kerül a Ház elé, igazságos, hogy rátermettség megállapításánál feltétlenül figyelembe vegyék, hogy hány gyermeke van az illetőnek. Ezt nemzeti, de szociálpolitikai szempontból ás helyesnek tartom. De amikor ezek földhöz jutnak, kétségtelen, hogy akkor mások, akik ott kapták mindennapi kenyerüket, munkanélkül maradnak majd s még jobiban ki lesznek téve a munkauzsorának, amely a földbirtokot csak gazdasági üzemnek tekinti, amelynek nem tu; dom hány százalékos hasznot kell hoznia, Sajnos, sokan nem akarják megérteni, hogy a földbirtoknak kettős célja van, nemcsak saját, hanem szociális célja is; ez pedig a többiekről való szociális gondoskodás. Sajnos, a patriarchális gondolkozású emberek száma naprólnapra fogy, mert tönkremennek, és nincs módjuk, nincs alkalmuk arra, hogy az atyai gondoskodásnak tagadhatatlan bizonyítékát adják. Törvényileg kell tehát erről gondoskodni és nem lehet megelégedni az 1923: XXV. tc-kel. amely módot nyújt a mezőgazdasági munkásságnak arra, hogy a minimális munkabér megállapítását kívánja. Ez mindenesetre haladás volt és hogy mennyire szükség volt rá. azt mutatja, hogy évről-évre nagyobb számban veszik igénybe. De kérdem, mi szükség van arra, hogy a két társadalmi osztályt, a munkaadót és a munkavállalót egymással szembeállítsuk, mikor ezt a kérdést törvényileg is lehetne rendezni, (Úgy van! Ügy van!) mert hiszen akkor a munkaadó és a munkavállaló^ egyaránt tisztában lesz azzal, hogy egész éven át mi lesz a bevétele és kiadása. Kérdeztem nem egy munkaadót, akik régebben többfélét termeltek, hogy miért nem vetnek ezt vagy azt; azt válaszolták: azért nem, mert nem tudjuk, mi lesz a munkán ar>«zám, és nem akarunk ráfizetni, inkább maradunk az ősi gazdálkodási rendszernél, a búzánál és a kukoricánál. Már pedig, hogy ez kevés munkanaoszámot jelent, azt n^m kell magyaráznom, hiszen a búza csak 10—12 napszámot Jelent, és a kukorica sem jelent többet 2—3 hétnél. Tessék megmondani, hogyan fogják majd a mun8* ,