Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-47

Az országgyűlés képviselőházának 47. különösképpen, hanem egész énjükkel szerették és szolgálták a magyar földet és annak kérges kezű megmunkálóit, a mi példa nélkül álló derék magyar népünket. Talán éppen ebből fa­kadt az a kivételesen nagy szociális érzésük is, amely mindkettőjüket egyformán vezette és irányította idevonatkozó alkotásaikban is. A legnagyobbfokú tekintélytisztelet jelle­mezte mind a két Darányit és egész lényük", fellépésük tiszteletet parancsolt. Előrelátó és megfontolt politikus volt mind a kettő, soha­sem zárkóztak el a korszerű reformoktól, de az ősi magyar alkotmány sziklaszilárd talajá­ról soha egyikük sem volt hajlandó letérni. Csöndes, nyugodt, szinte flegmatikus természe­tüket sokan félremagyarázták, pedig ez egyi­küknél sem volt soha akadálya annak, hogy amikor szükség volt rá, gyorsan és határozot­tan ne tudtak volna dönteni a legnehezebb kér­désekben is. Egyáltalában inkább lágyszívű, engedékeny emberek benyomását tették, mert az indulatoknak egyikük sem engedte át magát sohasem, vagy csak nagy ritkán, de egyikük­ből sem hiányzott sem a szigor, sem az erély, úgyhogy hivatalaikban mindig vasfegyelmet tudtak tartani. Nem szeretett egyikük sem so­kat beszélni, mindie- röviden és határozottan nyilatkoztak és mindegyikük kerülte az ünne­peltetést, annyira, hogy például szinte pirulni látszottak a parlament tapsai alatt. Nem volt közlékeny egyik Darányi sem, sőt alapjában véve inkább bizalmatlan termé­szetűeknek voltak mondhatók, de ha valakit kiismertek, azt nemcsak megtisztelték bizal­mukkal, de meghitt barátságukba is fogadták, amikor is a legszívélyesebb, legmegértőbb és leghálásabb barát tudott lenni mindkét Dará­nyi. Mind a ketten mintaképei voltak a köte­lességérzetnek, a lelkiismeretességnek, a pon­tosságnak. A feltétlen igazságszeretet és a mély vallásosság jellemezte mindkettőjüket, amely az igaz ember szívjóságával párosult. Végül talán legjobban alátámasztja sze­rény megállapításaimat az a tény, hogy Dará­nyi Kálmán maga is a földmívelésügyi minisz­tériumban akart nagyot és maradandót al­kotni és azok az alkotások, amelyeket rövid földmívelésügyi minisztersége alatt tető alá hozott, így az új hitbizományi reform, a tele­pítési törvény, az öregségi biztosítás és egyéb szociális vonatkozású intézkedései, úgyszólván mind a Darányi Ignác-féle nagy agrár és szo­ciális elgondolásnak voltak méltó követői. Hogy Darányi Kálmán, a mi nagy halót; tünk mennyire ragaszkodott a földmívelésügyi tárca vezetéséhez, azt legjobban bizonyítja az a tény is, hogy egészsége első megromlásának ideje előtt minden illetékes tényezőnek oda­irányuló igyekezete hiábavaló volt, hogy te­hermentesítse magát legalább azzal, hogy vál­jék meg a földmívelési tárcától. Ezek voltak, t. Ház, nagyjából azok a kö­zös jellemvonások, amelyeket közvetlen közel­ről alkalmam volt megfigyelni mindkettőjük­nél s amelyek szerény meggyőződésem szerint szinte kétségtelen bizonyítékai annak, hogy nagy halottunkat politikai pályafutása nyomán a vérségi köteléken kívül meg kellett, hogy ihlesse nagy elődjének és nagybátyjának ne­mes és magas példája is. És ez az az új szem­pont, amelyet ki kívántam domborítani mai ülésünkön annál is inkább, mert rajtam kívül ennek a Háznak már alig van egy-két olyan tagja, akinek módjában állott volna ezeket a közvetlen megfigyeléseket megtenni. Mi azonban itt ma, t Ház, elsősorban tra­ülése 1989 november 8-án, szerdán. 489 gikusan elhalt, nagyrabecsült, mélyen tiszteit és szeretett képviselőházi elnökünket gyászol­juk: Darányi Kálmánt. Azt az elnököt, akit ez a Ház úgyszólván egyhangúlag emelt elnöki székébe és azt a kiváló elnököt, aki egész elnöki működése alatt mindnyájunkból, kormánypárt­ból és ellenzékből egyaránt csak újabb tiszte­letet, újabb szeretetet és újabb megbecsülést váltott ki a maga személye iránt. Mi azt a képviselőházi elnököt gyászoljuk benne, t. Ház, aki a magyar képviselőház nemes tradícióihoz mindig ragaszkodott, aki azon csorbát ütni soha nem engedett, aki a magyar képviselőház méltóságának, jóhírének és tekintélyének öreg­bítése érdekében egyetlen alkalmat sem mu­lasztott el. Tiszteletet parancsoló lénye ós nagy tekin­télye tényleg meg is kímélte őt attól, hogy csak egyetlen elnöklése alatt is a Ház méltó­ságának megvédése érdekében valóban erélye­sebb rendszabályokhoz kellett volna fordulnia. Szinte a régi nagy magyar képviselőházi elnö­kök állottak lelki szemeink előtt, amikor elfog­lalta elnöki székét és vezette tárgyalásainkat mindig nyugodtan és méltóságteljésen, mindig bölcsen és példaszerű pártatlansággal. Mi, a Magyar Élet Pártja, akikkel nagy halottunk legutóbbi magas közjogi méltóságá­ban is változatlanul fenntartotta legszorosabb politikai és baráti összeköttetéseit, mélységes gyásszal szívünkben veszünk tőle búcsút itt is, az ő politikai pályafutásának színterén, abban a imieggyőződésben, hogy a magyar képviselő­ház mindenkoron mea* fogja őrizni az ő emlé­két, mint egyikét azoknak a magyar államfér­fiaknak, akik a nemzet jövőjéért folytatott nagy küzdelmeik közepette úgyszólván a harc­téren esteik el. Vajha ez a szerény felszólalásom, t. Ház és a benne foglalt szerény megállapításaim, ame­lyeket kizárólag az iránta érzett mély barát­ságom és hozzá való igaz ragaszkodásom su­galltak, csak kis mértékben is megközelítették volna azt az általam elérni kívánt célt. hogy naa*y halottunk nagyrabecsült ós szeretett sze­mélyét és kedves egyéniségét ebben a Házban, ahol hónanok óta olyan sajnosán nélkülöztük, a mai e-yászünnepen mindnyájunk emlékezem tében újra felelevenítsem és hoccy eiinek köz^ vétlen hatása alatt olyan mély és igaz emberi érzésekkel vegvünk mi, képviselők, a törvény­hozás képviselőházában tőle búcsút, amelyet nagy halottunk, szeretett elnökünk tőlünk va­lóba^ kiérdemelt! Emlékét mi. volt képviselőtársai és barátai. , tudom, hogy hűségesen meg foannk őrizni, úgy itt pnhfün a teremben, mint azon kívül is, hiszen ne feledjük sóba. hoay az el«ő felvidéVí magyar terület visszacsatol áRát is Darányi Kálmán és mnnksitáTsai imunkálták ki. Ezekkel az érzékek­kel búcsúzom a Mao'var Élet Párti* ne^é^pn mélv<apoo S mee-illetődéssel Darányi Kálmántól­Ftnök: Pröhle Sándor kénviselő urat illeti A S7Ó. Pröhle Sándort Mélyen t. Ház! A nyilas­keresztes pá^+ nevében, mint annak lelkész­kárwiselője állok fel, hogy lerójjam a tis/tele^ adóiát Darányi Kálmán emlékezetének. HWŐ lélekkel valljuk, hogy Isten Örökkévaló oélok szolgálatára rendelte az embert, de munka me­zejét a fajta, a nép, a nemzet határai között szahta ki. Magyarnak lenni Istentől kaoot* el­rendelés, hivatás, ezeréves történetünk tanítása szerint keresztvállalás. A maeyar lélek érték­mérése a több, a nagyobb szolgálatú kereszt-

Next

/
Thumbnails
Contents