Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-45

468 Áz országgyűlés képviselőházának 45, társam szavait ebben a Házban. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy amilyen örömmel hallotta a Ház az ő szavait, ugyanolyan öröm­mel fogok segítségére sietni a kárpátaljai test vérnépnek és igyekezni fogunk érdekében mindent megtenni. (Elénk éljenzés és taps.) Hendrey József igen r. képviselőtársamnak > köszönetemet fejezem ki azért az elismerésért, amellyel a gazdasági felügyelői kar eddigi munkáját illette és meg kívánom nyugtatni, hogy a kenyerüket vesztett gazdatisztek elhe­lyezéséről gondoskodni kívánok. Közi-Horváth József igen t. képviselőtár­samnak a személyem iránt a törvény végre­hajtása tekintetében előlegezett bizalmáért há­lás vagyok, de azt hiszem, hogy ennek a biza­lomnak nemcsak az én személyemre kell ki­terjednie, hanem ki kell terjednie utódomra is, bárki legyen is az, mert földbirtokpolitikát Magyarországon másképpen, más szellemben már folytatni nem lehet. Kérem, előlegezze ezt a bizalmát leendő utódomnak is. Thegzes László igen t. képviselőtársamnak a társadalmi szempontokat feltáró igen értékes beszédéért hálás köszönetet mondok. Teljesen igaza van abban, hogy ezzel a javaslattal a parasztságba kisgazdatársadalom feltörő réte­geit kívánjuk megerősíteni, hogy az ország vezetésében^ átvegyék az őket megillető szere­pet és segítőtársai legyenek annak a közne­mességnek, amely köznemesség igen sokáig egyedüli vezető rétege volt az országinak. Baky^ László igen t. képviselőtársamnak a falutelepítésre vona'tkozó felfogásában teljes mértékben osztozom. A telepítési törvényt már eddig is ezeknek a céloknak a szolgálatába állí­tottam és fokozottan kívánom ezeket a célokat a jövőben megvalósítani. Az arany vitézségi ér­meseknek külön kategóriába való sorozására talán nincs szükség; *azt hiszem, az arany­vitézségi érmesek túlnyomó része egyúttal tagja a vitézi rendnek is. (Ellenmondások a baloldalon.) a vitézek pedig úgyis külön elbírá­lásban részesülnek. Azok az arany vitézségi ér­mesek pedig, akik a vitézi rendnek nem tagjai, részesülni fognak azokban a kedvezményekben, amelyeket a telepítési törvény a vitézségi éremmel bírók s általában tűzharcosok részére biztosított. Tauffer GTábor igen t. képviselőtársam sok­kal nagyobb összegeket kíván a földbirtok­politika céljaira felhasználni. Magam is igen örülnék, ha ez a lehetőség megvolna, és teljes mértékben egyetértek azzal, hogy nagy pénz­ügyi lehetőségek nélkül teljesen sikeres föld­birtokpolitikát nem lehet csinálni. Stitz János képviselőtársamnak a volt tu­lajdonosoknak jutó tőkék elporlódása felett ér; zett aggályaival kapcsolatosan kifejezem abbeli reményemet, hogy sikerülni fog ezeket a tőké­ket részint a megmaradó birtokok gazdálkodá­sának intenzívebbé tételére, részint — ami rend­kívüli jelentőséggel és fontossággal bír — me­zőgazdasági iparunknak a kifejlesztésére for­dítani. Somogyi Ferenc t. képviselőtársamnak tel­jesen igaza van abban, hogy a gazdasági élet­ben nincs ugrás, csak fokozatos, lépésről­lépésre való haladás. Meskó Zoltán igen t. kép viselőtársam meg­értő felszólalása során több határozati javas­latot terjesztett be. Azt kérem, hogy ezeket a bizottsági tárgyalás során vegyük majd tár­gyalás alá. Ami a 36. §-szal kapcsolatos javas­latát illeti, erre vonatkozólag én a bizottság­ban szintén be fogok terjeszteni egy javaslatot. ülése 1989 október 27-én, pinteken. Hiszem, az én javaslatomat a képviselő úr is el fogja fogadni, mert mentalitásban egyezik az övével. (Meskó Zoltán: Zsidók kifelé!) Pápai István igen t. képviselőtársamnak azt a kívánságát, hogy a közbirtokosságok vé -j tessemek ki az igénybevétel alól, teljes mérték­ben honorálom. A bizottsági tárgyalások so­rán a javaslat szövegét ilyen irányban módo­sítani kívánom. Bodor Márton t. képviselőtársam felhívta figyelmemet a zsidók birtokaira. Legyem meg­győződve, [hogy a törvény betűinek szigorú be­tartásával, teljes mértékben végre fogom haj­tani a zsidótörvény rendelkezéseit. Ortutay Jenő t. képviselőtársamnak a jut­tatott házhelyek beépítésére vonatkozó javas­lataival egyetértek s mint már említettem, erre vonatkozólag rövidesen törvényjavaslatot kívánok ibeterjeszteni. Szemere Béla képiviselőtársamnak teljesen igaza van a tekintetben, hogy csak földosztás­sal nem lehet megoldani a mezőgazdasági munkásság és a mezőgazdasági kisemberek összes kérdéseit. Mindenesetre ez egy szektora azoknak a problémáknak, amely problémákat nekünk minél előbb meg kell oldanunk. Rendkívüli módon sajnálom, hogy nem lehettem jelen Horváth Ferenc igen t. kép­viselőtársam szép beszédénél s azt — sajnos — csak a naplóból olvashattam. Megköszö­nöm a személyemmel kapcsolatban nyilvání­tott bizalmát. Egy megjegyzésére külön is válaszolni kívánok. Beszéde (végén azt mon­dotta, hogy ennek a törvényjavaslatnak meg­alkotása s majd a törvény végrehajtása is nagy keresztviselés a földmívelésügyi minisz­ter számára. Kijelentem, t. Képviselőház, hogy én ezt a feladatot nem keresztnek, ha­nem megtiszteltetésnek tartom a magyar nép és a magyar faj szolgálatában. (Élénk éljen­zés és taps.) Malasits igen t. képviselőtársaim helyesen állapította meg, hogy a törvényjavaslat az alacsony nívón élő szegényebb társadalmi osz­tályok helyzetén kíván segíteni. A kishaszon­bérletbe adott területeknek alhaszonbérletbe adását tilalmazó külön rendelkezésekre — mint azt t. képviselőtársam sürgette — szük­ség nincs, mert ez benne van a telepítési tör­vény 55. §-ában. Forster György képviselőtársam a párbér .kérdésére hívta fel a figyelmemet. A ikerdés­sel behatóan foglalkozni kívánok. Képviselő­társam a középbirtokok fokozottabb védelmét is kérte. Ügy hiszem, e tekintetben a javaslat elment a lehetőségek határáig. Porubszky Géza (képviselőtársam kételyeit eloszlatandó, felhívom a figyelmet, hogy a javaslat 5. §-a értelméiben a kisemberek a bérbekapott földet tulajdonul is bármikor megszerezhetik. Varga Béla t. képviselőtársain haszonbér­let helyett az azonnali tulajdoni juttatás fon­tosságát helyezte K előtérbe. Erre vonatkozó ál­láspontomat előzőleg már kifejtettem. Ugyan­így nyilatkoztam már a osaládi házak építé­séré vonatkozólag is. A tagosítások fontos­ságát valló felfogásában magam is osztozom és ott, ahol a tagosítást kérik — igyekszem az ilyen kéréseknek a kisemberek érdekében minél gyorsabban eleget tenni. J" Lázár Imre t. képviselőtársam, a üarcella­minimum kérdésének megoldását sürgette. Teljes mértékben igaza van abban, hogy a kisbirtokok további elaprózódásának gátat

Next

/
Thumbnails
Contents