Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-45

445G Áz országgyűlés képviselőházának £§, selőtársaimat Eckhardt Tibor beszédével kap­csolatban, amikor az ő konkrét eseteire vála­szolok. (Halljuk! Halljuk!) Az első ilyen kérdés volt a püspöklellei ha­szonbérlet ügye, amely haszonbérletet az Ofb. 1929-ben létesítette. Igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a bérlők nem tudták, hogy micsoda haszonbérösszeget kell fizetniük, viszont a hozzám befutott jelentések szerint a kisbérlők mindjárt 1929-ben tudomást szereztek u kishaszon bérlet feltételeiről. 1936-ban a közigazgatási bizottság: gazda­sági albizottsága 19 püspöklellei lakost a bér­letDŐl kimozdított A kimozdítottak közül hatan nem fellebbeztek, ezeknél tehát a határozat jogerőre emelkedett. A 13 fellebbező közül négynek a kimozdítását hivatali elődöm jóvá­hagyta, mivel megállapítást nyert, hogy a kishaszonbérlők a haszonbérletüket tovább­adták al-haszonbérlétbe, tehát nem ők maguk művelték meg a földet. Egy egyén visszahelyez­tetett a haszonbérletbe. Nyolc fellebbező kimoz­dítása kérdésében pedig az érdemi döntési füg­gőben tartatott azzal, hogy csak úgy maradhat­nak a bérletben, ha 1936 október 1-én fennálló hátralékos tartozásuk felét 1937 szeptember l-ig, a másik felét pedig 1938 szeptember l-ig kifize­tik. Bár ezek közül csak egy töri esztett egy csekély Összeget, még 1938-ban is benne vol­tak a haszonbérletben és még a folyó év máju­sában is arra utasítottam a gazdasági albizott­ságot, hogy a jogerős határozat végrehajtását szeptember l-ig tartsa függőben. Méltóztatnak tehát látni; hogy a kisembereik érdekében mindent megtettem. Folyó évi szeptember 14-én kelt intézkedésemben ismét közöltem a gazdasági albizottsággal, hogy azokkal szem­ben, akik a haszonbbérhátralékük felét lefize­tik, a kimozdítási eljárást függesszék fel. Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam hivatkozott arra, hogy helyesebb lenne örök­bérleti rendszert statuálni és ugyanakkor a a járadékíbirtok rendszerére is felhívta a figyelmemet. Az én meggyőződesem szerint ez a törvényjavaslat tulajdonképpen többet jut­tat az örökbéiietnél (XJQU van! a jobboldalon,), mert az 5. §. értelmében a bérlők bármikor kérhetik a megváltást. Ami a járadékbirtok kérdését illeti, ez az 1920-as földbirtokreform­törvényben benne volt, de a gyakorlati életben nem volt megvalósítható. Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam az Esterházy-hitbizománnyal kapcsolatos meg­jegyzéseire Vay t. 'képviselőtársam már vála­szolt, én pedig a Károlyi-féle szatmármegyei parcellázással kapcsolatban tett észrevételeit , szeretném egypár megjegyzéssel kísérni. Eckhardt igen t. képviselőtársam a vállaji hitbizomány ingatlanaiból juttatott parcellá­zásokkal ikaposolatban azt mondotta, hogy ott kulákoknak, gazdagabb parasztoknak is jut­tattunk földet. A helyzet ezzel szemben az, — hogy tisztán lássa mindenki — hogy 0—2 holdig 299 egyén, 2—5 holdig 259 egyén, 5—10 holdig 105 egyén, 10—20 holdig pedig csak 36 egyén kapott földet. Méltóztatnak ebből látni­hogy a törvény intencióinak megfelelőleg első­sorban a kisembereknek juttattunk földet. Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam azt is említette, hogy 1930. óta a földbirtok­parcellázás nagymértékűén csökkent. Erre vo­natkozólag beszereztem egy grafikont, amelyet - tisztelettel bemutatok a képviselőháznak. (Fel­mutatja a kezében lévő grafikont,) Ebből meg­állapítható az, hogy 1929 után a gazdavédelmi rendelkezések következtében természetesen csökkent a nagybirtok eladása és parcellázása, T. Képviselőház! Méltóztassanak megef- ^ gedni, hogy most még pár szóval Matolcsy Má­tyás igen t. képviselőtársamnak is válaszoljak. Matolcsy Mátyás t. képviselőtársam azt emlí­tette, hogy a népszaporodás azokon a vidéke­ken nagyobb, ahol predomináns a kisbirtok és ott, ahol több a nagybirtok, kisebb a népsza­porodás. Erre vonatkozólag közlöm azt a sta­tisztikai megállapítást, mely szerint a kisbirtok­jellegü vármegyékben a népszaporodás 6"2 ez­relékemig a nagy- és középbirtok jellegű vár­megyékben 91 ezrelék. Ennek magyarázata az, hogy a nagy- és középbirtok jellegű várme­gyékben a legerősebb vitalitásii gazdasági cse­lédség nagyobb tömegben vau képviselve, mint a kisbirtok jellegű vármegyékben. Ezzel szem­ben azonban — amint erre már rámutattam — a nagybirtok népeltartó képessége kisebb. Még valamit szeretnék azonban megemlí­teni Matolcsy Mátyás t. képviselőtársam be­szédével kapcsolatban, aki azt állította, hogy bár öt földbirtokreform hajtatott végre, a zsidó és a hitbizományi birtokok területe csökkent kellő mértékben. Méltóztatnak tudni, hogy a zsidótörvény földbirtokpolitikai végrehajtása most van folyamatban. Méltóztassanak meg­győződve lenni, hogy én ezt teljes szigorral fo­gom megvalósítani. (Taps.) Matolcsy Mátyás képviselőtársam mintegy 65—75 millió pengős összeget kíván a földbir­tokpolitika megvalósítására fordítani. Remé­lem, hogy ő ennek az öszegnek elérésében tá­mogatni is fog engem. (Tetszés a jobboldalon.) Matolcsy Mátyás igen t. képviselőtársam ezenkívül megemlítette, hogy Baranyában, Magyarboly község határában a Magyar Álta­lános Kőszénbánya nyugdíjpénztára 4000 hold földet vásárolt. Megállapítottam, hogy akkori hivatali elődöm jóváhagyásával még 1937 no­vember 23-án, nem 4000 holdat, hanem 2790 holdat vásárolt meg ott a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. Ezt is csak azért, mert annak idején megfelelő hitelösszeg nem állott a tárca rendelkezésére. De ugyanakkor az eladó köte­leztetett arra is, hogy igen mérsékelt áron 250 katasztrális holdat vitézi telkek céljára, a tele- , pítési alap részére pedig 1168 katasztrális hol­dat ajánljon fel, amit most sikerült is megvá­sárolnom. (Helyeslés.) Ami már most a Ma­gyar Általános • Kőszénbánya gesztióját illeti, meg keli állapítanom azt, hogy a cselédlétszám ott nem csökkent. 15 cselédet elbocsátottak, ezek azonban maguktól mentek el és ezeknek helyébe a vállalat 18 új cselédet fogadott fel. Tehát itt a cselédlétszám nem csökkent. Egy másik kérdés, amelyre Matolcsy Má­tyás" igen t. képviselőtársain felhívta figyelme­met, a Györgyei-féle parcellázás. A parcella­sás fejleményeit ismerem, hiszen annakidején éppen Matolcsy Mátyás képviselőtársam sür­gönyzött nekem, hogy a parcellázást állítsam le. Ez meg is történt. Azután egy bizottság szállt ki a vételár megállapítása végett, amely­ben Matolcsy Mátyás igen t. képviselőtársam is részt vett. Ez a bizottság egyhangúlag álla­podott meg- a vételár összegében. Matolcsy * Mátyás képviselőtársam tehát az ár megállapí­tásában részt vett ós így semmi panasszal nem élhet, (Derültség a jobboldalon ég a középen.) különben itt is köteleztetett az eladó, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents