Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-44

444 Az országgyűlés képviselőházának UU. Az ország élelmiszerellátásának zavartalanságát is féltik a nagybirtok elporladásától, féltik a nagybirtok termel vényeinek exportja révén történő valutaszerzést, ami például az ipari nyersanyagok beszerzésénél valóban rendkívül fontos. Azt mondják, hogy mindezt veszélyezteti a föld elaprózódása. Ez valóban régi vita, de szerintem nyugodt időikre való, amikor vitatkozhatunk arról, hogy a nagyüzem, a búzagyár, a szemtermelés-e az, amely az ország egyetemessége szempontjából a fontos vagy a kisgazdaság, amely magával hozná az élelmezés átállítását, az élelmezésnek egyszerűbbé, egészségesebbé tételét, olyan termelvényekkel, amelyek par excellence kisbirtoktermelvények és amelyek az export tekintetében sem hátrányosabbak és nem veszélyeztetik az ország külföldi nyersanyagbeszerzését, mint ahogyan ettől azok félnek, akik mindenáron a nagybirtok megmaradása melleit érvelnek. Azonkívül, ha erre a vitára időnk volna, tisztázni is kellene a nagyüzem fogalmát, a nagyüzem jelen tőségét és kötelességót, nem pedig egyszerűen ráütni a hatalom erejével a jelentkező kívánságokra. Nem, tisztelt Képviselőház, nem lehet ezt csinálni, mert nem szociáldemokrata megállapítás, hanem konzervatív oldalról hangzott el ebben a Házban többször is, hogv a forradalmak mélvón az elmulasztott reformok rejtőznek. Az idő kiérleli a szükségleteket és ezfk a szükségletek vagy_érvényesülnek az osztályok gazdasági és politikai vitáiban, vae-y pedig kirobbanást okoznak. De ez a vita ebben a történelmi szituációban már túlhaladott dolog, az európai események egy kicsit gyorsabb lépésre ösztökélnek bennünket és ha úgy lát^'a, vagy úgv érzi valaki, hogy maga a nép, amelynek számára a földreform meg- | alkotáaá+ó

1 eletének, e

D,

ziszte'nciá"

;

ániak felemelése várható, néma, akkor vegye tudomásul mindenki, hogy e mögött a némaság möi<rött nem belenvugvás van, (Szedpr Ferenc: Fenvegpfpsi?) han^m az, hos-v tudiák, ho°-v előbbutébK fel kell sorakozniok ennek a földnek védelmére és azt akarlak, hogv addig ez a fájó j seb begyógyuljon. A belső béke*, a függetlenségünkért és szabadságunkért való elszánt akarat megnyilvánulása csak akkor lehet egységes és teljes, ha ezeket a kiérlelt szükségleteket az ország törvényhozása észreveszi és kielégíti a mezőgazdaság nyomorúságban sínylődő népét, mert gazdasági ós ami ezzel teljesen egyértelmű, politikai jelentőségre csak akkor tudjak emelni, h földigény kielégítést nyer. A nagybirtok mai gazdasági súlya a teljes politikai súlyban is kifejezésre jut és ez a politikai súly ma állandó akadálya egy egészséges népi fejlődésnek. Nézzék meg az iskolát a nagybirtokon, nézzék meg a nagybirtok igényét a nincstelenekkel szemben: a tudatlan, tájékozatlan, nyomorába belefásuld földmunkást, akiről azt hiszik, hogy jó, olcsó, engedelmes és moccanni képtelen munkaerő. (vitéz Lipcsey Márton: Ki hiszi ezt?) De igaz-e ez, jó munkaerő-e az, aki a nagybirtok iskolájában nőtt fel? hiszen a föld is egyre több tudást, kultúrát és tájékozottságot követel a föld népétől és nem olcsó az a munkaerő, akinek ez a tudása, ez a tájékozottsága, ez a kultúrája nincs meg. A nagybirtok igenis fél a széles látókörű, vagy szélesedő látókörű paraszttól. Neki csak kalaplevéve kell a paraszt és addig, amíg a nagybirtok gazdasági súlya nmcs megtörve, (Zaj a balközépen.) amíg ez a gazdasági súlya érintetlen, addig a politikai befolyása sem fog csökkenni. Csak ha a gazdasági befolyásának megtörése után ülése 19S9 október 26-án, csütörtökön. a politikai befolyása is csökken, nyílik meg intézményesen egy valódi népi politika útja. Igenis, azért adjunk földet a magyar parasztnak, hogy ne meneküljön a városba, ne kívánkozzék rendőrnek, postásnak, altisztnek, gyári napszámosnak, hanem érezze és tudja, hogy ott a föld mellett dolgozó ember nem kivetett és nem alacsonyabbrendű, mint a városban, a gyárban dolgozó munkás, érezze, hogy milyen nagyszerű és milyeai) szép az a feladat, amelyet a földön, a saját földjén végezhet. (Felkiáltások jobbfelöl: Ez rendben van! — Egjj hang jobbfelol: Büszke' is rá! — Zaj.) Erről a büszkeségről nagyon sokat lehetne beszélni és ha rövidreszabott felszólalási időm megengedné', elmondanám, milyen büszke az a földmunkás, akinek egy talpalatnyi földje sincs és hogyan tudja megőrizni ezt a büszkeséget olyan kötrülméuyek között, mint amilyenek között ma él. De azért nekünk is, akik ennek a földigénynek a legmesszebbmenő és a lehetőségek legszélső határáig történő kielégítése mellett vagyunk, tudnunk kell, —i és tudjuk is — hogy bármilyen jól és teljesen oldják meg á földbirtokreform kérdését és a nagybirtok elaprózását, a földbirtokreform mégsem csodaszer; elintézetlen kérdés marad azután is. Az elintézetlen kérdés az, aminek már ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban is fel kellene vetődnie és megoldásra kellene jutnia, hogy: mi lesz a földhöz nem jutottakkal? Magyarországon még a legkedvezőbb gazdasági viszonyok között is munkásfelesleg van a mezőgazdaságban ós ezeknek a sorsa szorosan összefügg a tárgyalt törvényjavaslat intézkedéseivel. Miért függ össze? Azért, mert a megfelelő intézkedések a földhöz nem jutók ellátására, alkalmasak arra, hogy levezessék a földéhséget, csillapítsák az önállósági törekvést. A törvényjavaslatban magában kellene gondoskodni arról, hogy megállapítsák a föld igénybevételének azt a sorrendjét, amely valóban a jobban gazdálkodót teszi kedvezményezetté. Ennek ismérve nem egyik vagy másik, a törvényjavaslat irdokolásában feldobott tétel lehet, hanem az eleven munkaerővel való emberséges bánásmód. A földtelenségnek, a bérmunkás sorsnak a feszítőerejét lényegesen mérsékli a biztosított egzisztencia. Ha az, aki nem jutott földhöz, azt látja ós tapasztalja, hogy a földhöz jutott, az önálló gazda az adóval, a hatóságokkal és talán legelsősorban kellett volna említeni, az időjárással, a természettel szorosabb összefüggésben van' és azok részéről sok veszedelem érheti, ha az az uradalmi cseléd vagy földnélküli mezőgazdasági munkás azt látja, hogy földtelensége is olyan életszínvonalat biztosít számára, amely nem kényszeríti, nem szorítja őt a mindenáron való önállóságra, akkor ez az említett feszítőerőt lényegesen enyhíti és csökkenti. De amikor a szolgasors, a napszámossors, a béressors éhsége és bizonytalansága egymással párosul, akkor ez á bizonytalanság elviselhetetlenné fokozza a menekülés türelmetlenségét. A biztosított egzisztenciának és a magasabb életszínvonalnak a kérdését azonban nem bízhatjuk teljesen a mezőgazdasági munkáltatóra éppenúgy, mint ahogyan nem bízzuk az ipari munkáltatóra sem. Az a mezőgazdasági szociálpolitika, amely a földéhséget és a földigény feszítőerejét van hivatva mérsékelni, állami feladat, ennek nyomait és kötelező ígéretét tehát már ebben a törvényjavaslat-