Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-44

418 Áz országgyűlés képviselőházának 44. illése 1939 október 26-an, csütörtökön. és Németboly községeket és uradalmakat s ezek csak később ikerülnek azután az ő kezükből az Esterházyak és JBatthyányak birtokába. Ezeket a területeket is ők telepítik tele iaegenejfckel, Dél- és Középső-Baranyát s általában a dunántúli birtokokat pedig azok az egyházi földbirtokosok, akik ebben a korban szinte kivétel nélkül idegenek: gróf Nesselrode és Thum pécsi püspök, gróf Zinzendorf kölni kanonok, mint pécsváradi apát, járnak az áldozathozatalban, tervszerűségben és nagyvonalúságban ennek a telepítésnek az élén. Ha most azt nézzük, hogyan mentek végbe az állami telepítések, az úgynevezett kamarai birtokoknak a telepítései, ott is azt látjuk, hogy rendkívül nagyvonalú, rendkívül figyelmes gondossággal és körültekintéssel, rendkívüli szervezőképességgel megcsinált telepítéssel állunk szemben. A határőrvidékek szervezésének célját szolgálták a kamarai birtokoknak ezek a telepítései. Ez annyit jelentett, igen t. Ház, hogy ha földesuraink számára a harcokban önállóvá vált, tehát a földesúri fegyelem számára alkalmazhatatlan magyarságot nem lehetett használni a főúri telepítéseknél, méginkább magyarellenes volt az a telepítés, amely mint határőrvidék látott napvilágot a Maros, Tisza és Duna vonalán,, a Maros, a Duna és a Tisza által bezárt temesi bánság területén. Az egyik előttem felszólalt igen t. képviselőtársam már hivatkozott ezeknek a telepítéseknek rendkívül nagymérvű előkészítettségére. Itt még csak azt kívánom megjegyezni, — és ezt idézem Szekfű Gyula egyik kötetéből — hogy a kamarai telepítéseknél egyedül magyar telepeseket nem kívánt a katonai közigazgatás látni és alkalmazni. Mária Terézia széleskörű telepítési tervei még ma sincsenek kitöltve, hála Istennek. A bécsi kamarai és haditanács uralma alatti területeken kívül az úgynevezett kamarai praediumokat a neoaequistica commissio teriiletét, a Lipót-korabeli konfiskációs területeket és a Rákóczi-birtokok legnagyobb területeit az alföldi városok óriási határaival együtt német falvakkal kívánták volna benépesíteni. T. Képviselőház! Ennek a telepítésnek emberföldrajzi mérlegét állapította meg az előbb már idézett Magyar Földrajz című kötetében a Teleki—Princz által írt Magyar Földrajz ,111. kötetében éppen Princz Gyula, amikor ezeket mondja (olvassa): »A nagy telepítés századának végső mérlege: Horvát-Szlavóniát nem számítva, 1700—1800 között, az 1720. évi becslés és 1787. évi hiteles népszámlálás adatainak összehasonlítása alapján, az ország lakossága kétmillióról nyolc és félmillióra emelkedett. A magyarság 1500 és 1700 között több mint négymillió lélekről« -— kétszáz esztendő alatt — »1700-ra csaknem egymillióra olvadt le.« A vendégnépek száma ez alatt a két véres század alatt nem fogyatkozott meg ugyanilyen arányban, sőt megmaradt legalább is egymilliónak. 1700 és 1800 között minden kormányzati támogatás nélkül, sőt _ egyenesen a magyarság nemzeti és óletérdekeit romboló gátló magatartás ellenére a magyarság egymillióról ismét hárommillióra emelkedett, tehát megközelítette 1800-ra azt a lélekszámot, amelyet az 1500-as évek végén mutatott, majdnem helyrehozta a törökjárás, a szabadságharcok és függetlenségi harcok alatt szenvedett többmilliós vérveszteséget. Azonban az új bevándorlók kellemes szociális helyzetét a rendkívüli körültekintéssel, nagy anyagi áldó- . zatokkal megteremtett telepítés által előidézett előnyös szociális helyzetet nemcsak ez alatt a masíel vagy két évszázad alatt, hanem a mai napig sem tudta behozni a magyarság ^ A »?? Devánd

°rlók tehát természetesen kedvezőbb szociális viszonyok között szaporodhattak, lermészetes dolog, hogy ezzel a több mint 3 millió főt* kitevő idegen és akkor még magyarellenes tömeggel a magyarság nem tudott megbirkózni. Üj bevándorlás nélkül az lett volna a helyzet, hogy a vendégnépek ez alatt az idő alatt legfeljebb ha másfélmillióra szaporodtak volna, így azonban ilyen rendkívüli anyagi támogatással és a föld birtokbavételével a 3 milliónyi betelepítettel az idegenek száma 5,270.000-re emelkedett és így a magyarság kisebsség lett saját hazájában. Az országban a lakosság 62%-át idegenek alkották és aki a XIX. század fordulóján kisebbségi és proletár volt ebben az országban, az a magyarság volt. Egyedül felmérhetetlen életenergiájának köszönhető, hogy pótolni tudta azokat a veszteségeket, amelyeki a háborús szörnyű századokban és a teljes gazdasági és szociális kiszolgáltatottság idején a magyarságot évszázadokon keresztül veszélyeztették. T. Képviselőház! A telepítésekkel kapcsolatban talán meg kellene még említenünk — s ebben a vonatkozásban többen tettek már megjegyzést, — hogy milyen komolyan végezte a kamara a telepítéseket. Megemlítem III. Károlynak egy levelét, amelyet a nyugati államokiban tettek közhírré és amely szerint az uralkodó szabad utazást igért a Dunán, egészséges, friss vízzel bővelkedő televény földet, szántót, rétet, szőlőt és erdőhasználatot olyan mértékben, amennyi Németországban a leggazdagabb parasztnak sincsen, azonfelül pedig 200 forintért kész házat, szekeret, ekét, boronát, 4 ökröt, 2 lovat, 4 tehenet, 3 borjút, 2 tenyészsertést és az első termésig teljes élelmiszerellátást. Ezenkívül pedig a kamara vállalta a felelősséget azért, hogy gondoskodni fog a birtok jövedelmezőségéről. Nemzetiségi és vallási tekintetben ugyanilyen messzire tekintő előrelátással történt a telepítés, hiszen még a nyugatról behozott idegeneket sem keverték össze, az egy vidékről származókat egy helyre telepítették, tudván, hogy a jövendő fejlődés annál biztosabb, minél homogénabb gondolkozású, lelkületű, felfogású emberek kerülnek össze egy helyre, egy-egy faluba. Igen l. Képviselőház! El kellett hogy mindezt mondjam, mert mögöttünk állanak ezek a megdöbbentő tapasztalatok. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Paczolay György: Mély tisztelettel kérek 30 perc meghosszabítást. Elnök: Méltóztatnak megadni a 30 perc meghosszabbítást? (Igen!) A Ház a meghoszszabbítást megadja, kérem azonban a képviselő urat, most már méltóztassék közeledni a törvényjavaslathoz. Paczolay György: T. Képviselőház! El kellett mondanom, hogy a török háborúk befejezése után az elpusztított magyar területeket hogyan telepítették be, mert ezeknek az adatoknak egészen pontos ismerete adja meg a történeti perspektíváját annak a törvényjavaslatnak, amellyel ebben a pillanatban foglal- * kozunk. Népileg így veszítette el a magyarság a török által elpusztított területeket. De nemcsak egy népi katasztrófa következett be, hanem