Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-28

28 Az országgyűlés képviselőházának 28. tal szemben. Bekövetkezett az a furcsa helyzet, hogy míg az 1907. évi XIX. tc-tó'l eljutott a magyar szociálpolitikai törvényalkotás az ipari munkásságra nézve az 1928. évi XL. t.-cikkig, amellyel megvalósították a betegs

?f,\ haleseti, öregségi és rokkantsági biztosítást es ezeknek mellékágazatait, a képviselő ur arra hivatkozik, hogy az 1898. évi II te nem tudom hányadik szakasza intézkedik a munkasok betegsegályezéséről. Kuriózum erre hivatkozni! A képviselő úr éppen olyan jól ismeri ennek a törvényhelynek rendelkezését, mint én. Ezt én itt a parlament színe előtt nagyon sokszor súlyos kritikával illettem éppen azért, mert szerettem volna a mindenkori kormányokat arra ösztökélni, hogy ennél jobb, ennél okosabb, ennél bölcsebb törvényalkotásokat hozzanak a mezőgazdasági munkásság szociálpolitikai védelme érdekében. Ismétlem, míg egyrészt az ipari munkássággal kapcsolatos szociálpolitikai alkotásban eljutottak az 1928:XL. t.-eikkig, addig másrészt nálunk csak tavaly nyúltak hozzá, egy kissé félszegen, a mezőgazdasági munkásokkal kapcsolatos úgynevezett szociálpolitikai alkotásokhoz és óriási árkot ástak két társadalmi osztály és társadalmi réteg közé szociálpolitikai ellátottságuk tekintetében, egy olyan mélységes árkot, amelyet sem az 1938. évi XII. te., sem pedig ez a törvényjavaslat nem tud betölteni, mert nem helyes szociálpolitikai alkotások nyomán született és jött létre. Én, aki magam is mezőgazdasági munkás voltam és az apám is az volt, robotolt más földjén, láttam, mit jelent a szegény emberek öregkora, láttam, amikpr kidobják őket az utcára, mert családjuknak sincsen annyijuk, amiből emberségesen megélhetnének és ha a család megosztotta az utolsó falatját is az apával, akkor is csak nyomorúság volt mindannyiunk osztályrésze. Én láttam azt a tobzódó nyomorúságot, amely osztályrészül jutott azoknak a kiöregedett mezőgazdasági munkásoknak, akik kivénültek, akik tönkrementek a munkában és nem tudták önmagukat a munkájuk után — most már öregségük következtében — eltartani. Láttam azt a sorsot, amelyben ezek a munkások éltek, szenvedtek és nyomorogtak. Ezeknek a ^ tényeknek birtokában igenis, én is azon az állásponton vagyok, hogy gondoskodni kell ezeknek a sorsáról, akik egy életet robotoltak munkában, akik ,egy életen keresztül a társadalomnak nagy hasznos szolgálatot tettek. Én nem abból a szempontból nézem ezt, hogy vájjon a 20 filléreket befizették-e ebbe a társadalombiztosítási valamibe, hanem akik ezt a munkát elvégezték, azok joggal tarthatnak rá igényt, hogy a közösség némileg emberies ellátásukról, Öreg korukra is gondoskodjék. Ez nemcsak a ma kialakulni készülő kollektív' érzésnek, hanem a keresztényi szeretetnek is a parancsa volna, amit mindenkinek meg kellene értenie és a gyakorlati élet területén következetesen keresztül is vinnie. De a mezőgazdasági munkásokkal nem ez történt. Amikor először napirendre kerültek a szociálpolitikai alkotások, én azon az állásponton voltam, — ez nem most volt, és nem is éppen a múlt esztendőben — hogy igenis, meg kell valósítani a betegségi biztosítást és ebből szervesen kifenleszteni az egész munkásvédelmi, szociálpolitikai konstrukciót. Emlékszem, amikor Mayer János mint miniszter gyűjtötte az anyagot ennek az intezülése 1939 szeptember 21-én, csütörtökön. menynek a megalkotására; éveken keresztül dolgoztak és hordták össze az anyagot a mezőgazdasági munkásbiztosítás megvalósítására. Es amikor mi itt ostromoltuk a kormányt Lillafüred miatt, amikor mindazon intézmények miatt támadtuk a kormányzatot, amelyekbe igen jelentős összegeket fektettek be, ugyanakkor azzal jött a mindenkori kormánvzat, hogy nincs fdezet ezeknek az intézményeknek a megvalósítására. Én tudom azt, hogy a földmívelésügyi minisztériumban törvényjavaslat is készült ezekről a kérdésekből, az asztal fiókok számára, én tudom, hogy hosszú idő óta foglalkozik a földmívelésügyi kormányzat szociálpolitikai osztálya ezekkel a kérdésekkel, de mindez meddő kísérletezés, med lő fáradozás volt, mert a plénum elé — nem tudom, milyen erők akadályozása következtében — soha sem juthattak el ezek a törvényjavaslatok és az általunk reklamált gondolatokat nem öntötték törvénybe. T. Képviselőház! így tehát, mint mondják, megkezdődött tavaly a szociálpolitikai alkotások korszaka. Kissé furcsán, mert hiszen az eddigi, a már ismert szociálpolitikai alkotásoknak pontosan a visszáján kezdték, még az ipari munkásoknál is, mert másutt az öregségi biztosítás a szociális biztosítások betetőzése szokott lenni. Nálunk ezzel indították meg és már ez is erőteljes kifogásokra adott nekünk alkalmat annakidején. De utalnom kell arra, hogy amikor ez a gondolat felvetődött, amikor Darányi, nem tudom, miniszterelnök volt-e vagy földmívelésügyi miniszter, Szolnokon világgá röpítette, hogy olyan öregségi biztosítást akar megvalósítani, amely legalább 10 pengő havi járadékot biztosít az elöregedett munkásoknak, — nem tudom, hogy években meghatározza-e a korhatárt, — én pillanatokig gondolkoztam rajta: 10 pengő, noha ellene vagyok is és felfogásommal szemben is áll a szociálpolitikai alkotásoknak ez a módja, mégis jelent valamit a mezőgazdasági munkások szempontjából. Csakhogy nálunk nem úgy szokott történni, hogy amit kimondanak a nyilt fórumon, ahhoz következetesen ragaszkodnak a törvényalkotáson keresztül is, hanem először megjelennek a nyilt fórumon, propagandái csinálnak annak a gondolatnak, amelyet oda kivisznek, de amikor bekerül a törvényhozásba és a törvényalkotások során sor kerül arra, hogy azt a gondolatot gyakorlatilag valóra váltsák, akkor körülbelül ráillik közmondás, hogy vajúdnak a hegyek és szülnek egy egeret. így jártunk mi azzal a gondolattal is, amelyet Szolnokon felrepítettek és amikor megszületett az 1938 : XII. te, ebben már sehol sem ta; láltuk meg annak a gondolatnak gyakorlati megvalósítását, amelyet a miniszter úr Szolnokon annakidején képviselt. Amikorra ez a törvény'megvalósult, akkorra már a 10 P havi járadék az öregségi biztosításnál távoli álom lett a mezőgazdasági munkások számára. Most, amikor a törvényjavaslatot tanulmányoztam, újra elővettem az 1938: XII. to.-et Is, mint ennek a törvénynek eredetét és anynyira meglepődtem, amikor a számok rengetegében jobbra-balra számoltam, hogy vájjon ennyi és ennyi idő alatt mennyit kaphat majd a mezőgazdasági munkás, ha mint várományos eléri, hogy kaphasson valamit ettől az intézménytől, hogy szinte magam is megdöbbentem. Nem az döbbentett meg, hogy 490 pengőt kap az a mezőgazdasági munkás, aki tényleg