Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-43

394 Az országgyűlés képviselőházának 4$. ülése 1939 október 24-én, kedden. latot általánosságban elfogadom. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Varga Béla ! Elnök: Varga Béla képviselő urat illeti a szó. Varga Béla: T. Ház! Lázár Imre t. képviselőtársam beszéde befejező részében azt kérte tőlünk, ellenzéktől, hogy legyünk tárgyilagosak s ne legyünk elfogultak a törvényjavaslattal szemben. Ezzel szemben igen t. képviselőtársam, nekem az a meggyőződésem, hogy éppen itt az ellenzéken azok, akik ennek a javaslatnak tárgyalásában felszólaltak, mindannyian a lelküket hozták ide. (Ügy van! a baloldalon.) Erre kötelez bennünket hivatásunk, képviselői megbízólevelünk, köteleznek azok az emberek, akik ide küldtek bennünket, pártunknak elvei és az a nagy, most már huszonöt-harmincéves harc, amely ennek a kérdésnek jegyében folyt, amely harcot én úgy tekintem, mint a magyar parasztság szabadságharcát az ő felszabadulásáért, a földért, a mindermfim életért. Éppen ezért én is elfogultság nélkül, a magam meg^vőződésével. a tárp-vil^gosságot keresve, abban a szellemben óhajtok hozzászólni a javaslathoz, amire származásom, hivatásom, kénviselői mandátumom k^t<->lP7- ebben a szellemben óhajtom a javaslatot kritizálni, s megokolni azt. hogv miért nem tudom én a javaslatot elfogadni. Hiszen ha az ember komolyan áttanulmányozza a javaslat-t. feltétlenül lát benne nagy törekvéseket, lát benne jót, nem lát azonban komolvabb megoldást, — amint rá fogok térni beszédemben — s ezért vagyok bizalmatlan a javaslattal szemben. A javaslat vitájában -én is szomorúan láttam, hogy amikor Matolcsy ig«*n t. képviselőtársam, aki a parasztqág földhözjnttnfásáért VPIÓ küzdelemnek egyik kétségtelenül illusztris bátor, sóba meg nem rettenő vezére. (Za* a középen, — Égy hang a szélsőbaloldalon- Taaadhatatlan!) szembenállt a túlsó oldallal és a túlsó oldalon éppen a magyar arisztokrácia, a magvar történelmi osztály tagjai álltak vele szemben, úgy festett a dolog, minthaitt aparlamentbe.n csanott volna össze a grófok és a oarasztok küzdelme. Én nem ebben a szellemben akaróm a javaslatot tárgyalni, fn hiszem s itt meg vagyunk mindnyáian győződve arról hogy elérkezett az idő arra. hogy a föld annak a kezére iusson, aki dolgozik vele, aki azt a npmzet számára megmenti. Mert erről van szó. Egy nagy nemzeti kincset, — nem azt mondom, hogy köztulajdont, de nagy nemzeti kincset — amelyből él, táplálkozik a magyar nemzet, megmenteni, átmenteni a ^övő időre: ez ennek a törvényjavaslatnak afeladata. A parasztság bfirca csendül meg itt és a mi részünkről, az ellenzék részéről ennek akarok én is szószólóia lenni. A parasztság h»rea ez a maca szabadságáért, felszabadításáért és földiéért. Mint elsőízheqi tagi a a Háznak, nem akarok nagyon erős, súlyos kifeiezéseket használni a magyar parasztság helyzetének festésében, ezéTt engedtessék meg nekem, hadd olvassam fel szerényen Prohászka Ottokár néhány sorát annak a helyze+nék illusztrálására, amelvheri a rna^av föld npT)p, a magyar parasztság él, Prohászka Ottokár »Az ütött-kopott paraszt« című cikkében ezt írja (olvassa): »A régi határvonal úr és paraszt közt ma is meg van húzva, <még pedig nem arra nézve, hogy az egyik kabátban, a másik lajbiiban vagy szűrben jár, hanem arra nézve, hogy az úr a parasztot nem nézi egész embernek, annál kevésbbé testvérnek, hanem a régi alkotmányias fel fogásban« — bocsánat a szóért, idéznem kell — »fél marhának. Ügylátszik, itt minálunk a műveltséghez tartozik a megvetés és utálat a nép

? iránt. Ez jellemzi az érzést, kegyetlenség, szívtelenség adja a tempót, önkény, erőszak basáskodás sugalmazza a közigazgatást.* Nem akarom tovább folytatni. (Maróthy Károly: A cenzúra nem engedéIvezné Prohászka Ottokárt! — Elnök csenget.) E helvzet megváltoztatásának akarunk mi és akarok én is szószólója lenni, mint a nép gyermeke, meggyőződéssel, abban a tudatban, hogy mégis csak elérkezik az idő, amikor ez a harc már nem lesz hiábavaló és ezen a szomorú helyzeten ténylegesen segítünk. Nem elég az, hogy a kormánypárt szónokai, képviselői — meg vasrvnk róla gryöző/hré, legnagyobbrészt a legtisztább szándékkal — kint a vidéken magyar testvérnek nevezik a föld népét, hanem fel kell emelni és pedig nemcsak a kenyér életnívóiára, hanem arra a nívóra, — ami talán még fontosa.bb, mert a kenyér is ebből a munkából származik, — hogy dolgozni tudjon, — a megbecsülés életnívójára a magyar föld népét, a magvar nemzet rezervoárját, élete forrását ennek a nemzetnek. Ezzel szemben a tényleges helyzet ma is az, hogy a vidéken éppen a magyar parasztság, a ma.cyar föld népe a nemzet^spgekkel szemben hátrányban van- sokikal inkább pusztul, nem tudia a gyerekeit iskoláztatni, hiszen a városoktól távol fekvő helyeken telepedett le. Enr»en ezért a legértékesebb elemért kell síkraszállnunk nekünk, akiknek küzdelmében eldől ez a harc és általa a nép sorsa is. Meg vagyok róla rryőződve hosrc ez a hare. ez a munka nem hiába való. Egvetlen eleitett szó sem hiábavaló a Házmak ebben a hosszura nyúlt vitájában, mert minden s^ó.^amit ezért a népért, ennek boldog-Hasáért kiejtünk, minden lépés, amit érette teszünk

; megszüli a maga eredményét, mert erővé válik abban az átalakító küzdelemben, amelynek idejét most éljük. A magyar föld népéről meg kell állapítanunk, hogy a magyar parasztság mentette át az országot a legsúlyosabb időkön. Ezer év áll a háta mögött s ennek az ezer évnek az ígérete mindig a magyar föld népe, a magyar parasztság volt. (T»emVn Mihály: Ez igaz!) Amikor a nemzet élet-halál harcait vívta az ezer év folyamán, a magvar parasztság szántott-vetett, s ha kellett, elment. — nem hisztérikusan megijedve, hanem csodálatos lelki nyugalommal — meghalni a hazájáért. (TTay van! a szélsőbaloldalon) Az asszony is mindig

1 elvégezte a dolgát, szülte a nemzetnek az utódokat, a nemzet taeriait, A török veszedelem után a parasztság építette újra ezt az országot. Szent István megalapította. IV. Béla máso-dszor megalapította, honalapítók voltak, de a harmadik honalapítója, átmentője, megőrzőié ennek ' a nemzetnek a magvar parasztság. Epnen ezért, mert ez az egvetlen reményünk, amikor most a pusztulás viharai, szelei száguldanak felettünk, az elnéptelenedés veszedelmében, a nemzet figyelmének, szemeinek erre a rétegre kell tekintenie, ezt keli megerősíteni, ennek életét