Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-42

Az országgyűlés Uépviselöházcmah h2. sági rendszer ellen beszél még egy körülmény és ez az, hogy a mai exkluzív gazdálkodás mellett a munkanélküliség természetesen nagy, mert a gabona-, szemestakarmánytermelés és réti gazdálkodás mellett katasztrális holdankint évenkint alig kell .több, mint 8—9 munkanap, amivel szemben például a szőlőművelésnél 124 munkanap, a burgonyatermelésnél 40 munkanap, cukorrépatermelésnél 45 munkanap kell. Ha tehát a munkanélküliséget meg akarjuk szüntetni, akkor arra kell törekednünk, hogy olyan művelési ágakat erősítsünk és fej

1 lesszünk ki, amelyek minél több munkáskezet foglalkoztatnak. Éppen a kisgazdaság, illetőleg a középgazdaság az, amely sokkal több munkáskezet foglalkoztat, mint a mamutbirtokok, mint azok a birtokok, amelyek felosztása ellen olyan hevesen tiltakoznak éppen a történelmi jog alapján. Pedig a történelmi jog a legundokabb valami, mert ha megnézzük akár a világi, akár az egyházi birtokok történetét, ha kissé megkaparjuk azt a mázt, amely az idők folyamán rákenődött, illetőleg azt a patinát, amely rárakódott, akkor meglátjuk, hogy ezeknek az uraknak túlnyomó többsége nem azért kapott nagybirtokot, mert ezért a magyar népért szenvedett és vérzett, hanem azért, mert az uralkodóháznak aulikus szolgálatokat tett. Elnök: A képviselő úrnak ez a megállapítása az egyházi birtokokkal kapcsolatban teljesen téves. Malasits Géza: Én csak a világi birtokokról beszéltem. Elnök: Azt méltóztatott mondani, hogy »egyházi és világi«. Méltóztassék akkor a kifejezéseit megválogatni. Különben pedig az elnöki figyelmeztetéssel ne méltóztassék vitába szállni. Malasits Géza: Lássuk mármost az egyházi birtokok kérdését. Méltóztatnak bölcsen tudni, hogy akármilyen történelemkönyvet ütünk fel. ott azt találjuk, hogy valamikor minden püspökségnek bandériumot kellett állítania; katonaállítás, iskoláztatás és egész sereg kötelezettség volt hozzáfűzve ehhez a földbirtokhoz. Ezek a kötelezettségek az idők folyamán mindi áthárultak az államra, az államon keresztül pedig a népre. A katonaság fenntartása ma már nem az # egyházak feladata, hanem az egész ország minden tagjának feladata. Az iskoláztatás túlnyomó többségben állami feladat. Éppen a közoktatásügyi tárca tárgyalásánál hallottuk a miniszter úr saját szájából, hogy ma már nincs olyan tanító, aki ne kapna államsegélyt. Voltaképpen tehát az állam adja a pénzt, csak mások rendelkeznek azzal a tanítóval, ami véleményem szerint egészségtelen állapot. Itt sem lehet tehát azt mondani, hogy a történelmi jogok alapján meg kell tartani azt a birtokot. Minden történelmi jog felett áll a magyar nép egyetlen szent és nagy érdeke, amely élni, boldogulni akar ebben az országban és itt, ahol élni, halni kell, itt akar erős és egészséges nemzedéket alkotni. Amíg a mai földbirtokmegoszlás fennáll, de még azután is, ha ez a törvény majd életbelép, a magyar nép azután sem fogja elérni azt, ami a szíve vágya. Most még csak néhány szót a házhelyekről, a házhelyek szerzésének előmozdításáról. Ennek a törvényjavaslatnak egyetlen fénypontja a házhelyek szerzésének lehetőségéről szóló része. Elismerem, hogy ez nagy^ haladás az 1920. évi törvénnyel szemben, azért, mert bár az 1920. évi törvénynél is a törvényalkotók jóülése 1939 október 20-án, pénteken. 379 szívvel adták a házhelyeket, a gyakorlatban mégis igen csúffá tették a törvényhozásnak a jószívűségét, jóakaratát, mert a házhelyeket a legtöbb esetben — legalábbis ott, ahol én ismerős vagyok, a Dunántúlon — vízmosásos partokon, északnyugatra fekvő olyan legelő, területeken adták, amelyeken még a kecske sem tud megélni. Azok az épületek, amelyeket nagykeservesen az emberek ráemeltek, máifélig rombadőltek a széljárás, a vízmosások következtében, úgyhogy az inkább átkuk, mint áldásuk lett az embereknek. Elismerem, ebben a törvénytervezetben annyiban előnyös változás tapasztalható, hogy a házhelyeket nem lehet a falutól 3—4 kilométernyire kiosztani, hanem a falu belterületén kell adni. A törvényjavaslat hátránya viszont az, hogy nem gondoskodik tovább a dolgokról, holott tovább is gondoskodni kellene. Méltóztassanak csak elképzelni: a vidéken a lakásuzsora, a lakásínség^ ugyanolyan nagy, mint a fővárosban. A szegény ember, akinek három vagy négy gyermeke van, falun sem kap lakást. A módosabb gazdák, akik olyan 'házat építenek, amelynek egy részét bérbeadják, ma szintén óvakodnak attól, legalább is nem szívesen teszik, hogy olyan családoknak adjanak lakást, amelyeknek gyermekeik vannak. A lakásviszonyok a falun egyenesen elképesztőek. Nem hinném, hogy Kínában ne különbül laknának az emberek, mint ahogy ma itt egyikmásik vértesaljai vagy bakonymenti községben látok embereket lakni. Egy szűk, levegőtlen szoba, abban összezsúfolva egymás hegyénhátán három generáció és ezért a lakásért havi 10 pengőt fizetnek olyan emberek^ akiknek egész havi keresetük alig haladja meg a 30 pengőt. Házhelyről tehát gondoskodik a javaslat. Lehetőséget ad arra, hogy valaki a házhelyet megszerezze.. Ilyenkor eszembe jut Anatole France-nak az a gyönyörű mondása, hogy milyen nagyszerűen és milyen egyenlően oszt a törvény igazságit: senkinek sem szabad a híd alatt aludnia, sem Rotschildnak, sem Fekete Jánosnak. Igaza van, Rotschild sohasem fog a híd alatt aludni, viszont Fekete Jánosnak a gazdasági kényszerűség folytán kell a híd alatt aludnia, mert másutt nem talál magának lakást. Itt a törvényjavaslat nagyszerűen kimondja, hogy miűdenki szerezhet magának házhelyet, csak azt felejtette el megírni a törvényhozó vagy a törvényszerkesztő, hogy miből? Nincsenek meg az anyagi lehetőségek. Az előttem beszélt t. képviselőtársam nagyszerű logikával fejtette ki, hogy hiába hozunk törvényt arról, hogy házhelyeket adunk, ha nincs mes a lehetőség arra, hogy az illető azt meg is szerezze. Hát miből szerezze meg az a mezőj gazdasági munkás, akinek ee*ész évi pénzbeli bevétele alig haladja meg a 200 pengőt? Miből szerezze meg az a falusi kis kovács vaary falusi bognár, vagy ehhez hasonló iparos, akinek évi pénzbeli keresete alig haladja meg ma a 400— 500 pengőt? Képtelen megszerezni. Itt a kérdésbe igenis az államnak kell erélyesen belei nyúlnia, még pedig nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és honvédelmi szempontból is. Lehetővé kell tenni, hogy minél több ember jusson saját családi otthonhoz, saját kerthez, amelyben a maga kis zöldség- és egyéb szükségleteit meg tudja termelni, T. Képviselőház! Nagyon sajnálom, hogy az idő rövidsége megfoszt attól, hogy részletesebben elmondhassam aggályaimat a tör58*