Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-42

368 Az országgyűlés képviselőházának U2. család azon a két-három holdon, ha nem is va­lami lenyuzö moüou, üe mégis kuunyeoben megélhessen, teüat ez a megoluas valami mun­kaalkalmat is biztosítana ntki. Az általam ja­vasolt z—ö holdnyi területet es az indoKolas­ban feltüntetett ib'óá. evi 85.UUU hazigenyiot íigyeiemueveve, 2DÍ>.UU0 holdnyi területre volna szuKseg. Az azonban megint csau a hivatalos körök lelaüata lenne, hogy megállapítsak, ez a terület elegendő-e vagy mindenütt megfelelő helyen van-e. Igen t. Hází Felszólalásomban nem kíván­tam iogialkozni a folüöirtokreiorm egész komplexusával, hanem inkább annajs szoeiaii3 oidaiára akartam rámutatni, mi vei előttem szo^ou t. Ktípviaeiótársaim — akiknek niagas­nivójú felszólalásait gyönyörködve hallgattam — úgyis megvilágították a kérdést pro es kantra. Mindegyikük felszólalásában volt va­lami, amit, ha oszevetnenk, lehetne valami tö­kéletesebbet alkotni. Legyen szabad azunban feinoznoin azt, üogy amiKOr a statisztika sze­rint 2i?.í31 katasztrális hold teiein íuegen ál­lampoigaroknaK, akkor szauau-e túrni azt, hogy a kis mezőgazuasági munkásnak nincs egy talpalatnyi tömje sem, amelyen niege!­htítne, amelyet magának megmunkálhatna? (ügy oati! ugy vunl} isem. gonuuiunk-eazukra a hatalmas korbácsütésekre, amelyeket a szo­morú Trianon után mertek ranK kapzsi szom­szédaink, — és itt megint csak szamauatojira hivatkozom — akik 16 miiiió katasztrális hold­nyi magyar nagybirtokot sajátítottak ki és siettek betelepíteni a maguk embereivel, ezt végérvényesnek gondolvaSl Ebben a kérdésben a jóvátétel még csak egyrészoen történt m*;g, a mi szerencsés felszabadulásunkkal. Ha ebhez meg hozzáveszem azt, hogy a pénzintézetek kezén 88.S43 katasztrális hóid, a külenieie rész­vénytársaságok kezén pedig 126.914 katasztrális hold van, aükor ismét fel kell vetnem a kér­dést, szabad-e tovább tűrnünk, hogy a lói­déért annyi évszázadokon keresztül vért on­tott magyar földmívesnek annyi földje se le­gyen, ahol ő megpihenhessen? A magyar történelmi osztálynak, az arisz­tokráciának, a magyar fönemességnek egy igen t. illusztris tagja szép felszólalásában hi­tet tett a mellett, hogy a főnemesség ennek a földbirtokjavaslatnak a végrehajtása és a szo­ciális kérdések megoldása érdekében vérző szívvel, de nagy áldozatra is képes. Nem aka­rom ezért megdicsérni, mert ez sértő volna a főnemességre, amelynek legnagyobb része mindig becsületesen teljesítette kötelességét a hazával, fajunkkal szemben. Csak megállapí­tom, hogy amikor a főnemesség, tehát a törté­nelmi osztályok egyik legillusztrisabb rétege hitet tett e mellett, reméljük, hogy ebben kö­vetni fogja a másik történelmi osztály meg­nyilatkozása is, — ami már megtörtént — amely osztály Tomoryakat, Pázmány Pétere­ket, Széchenyi Györgyöket, (Meskó Zoltán: Prohászka Ottokárokat!) Prohászka Ottokáro­kat adott a magyar egyháznak és a magyar nemzetnek és nemcsak a törvénynek reáháruló erejénél fogva, hanem krisztusi örökség gya­nánt is részt fog venni és részt fogunk venni ebben a nagy szociális munkában. (Ügy van! Ügy van! — Taps balfelöl.) Nem akarom fel­hozni sem a mexikói, sem a spanyolországi rémképeket, — hogy közvetlen szomszédunkról ne is beszéljek — de aki ezekből a példákból nem akar tanulni, az — nem akarok más ki­fejezést használni ** nagyon oktalan lenne. ülése 1939 október 20-án, pénteken. Tisztelettel kérek három perc meghosz­szabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszab­bítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszab­bítást megadja. Ortutay Jenő: Igen t. Ház! A demokra­tikus fejlődésnek egyik alapfeltétele a szo­ciális igazságosság és a szegény néposztály földbirtokhoz való juttatása. Ez egyúttal a magyar honvédelem és a magyar jövő legna­gyobb biztosítéka is. Mert ha az a földhöz­juttatott kisember, kismunká3 érezni fogja, hogy van egy darabka föld, amely az övé, akkor százezernyi számban fog a hívó szóra kiállni a határokra, amit Ő ugyan megtett dicséretreméltó buzgósággal, költők tolla alá kívánkozó lelkesedéssel és elszántsággal a múltban is, de éppen ezért lehetségessé kell tenni neki azt is, hogy azon a földön abból a kenyérből, amelyet ő vetett el, legalább egy karéj jusson neki és családjának is. Minden egyes mezőgazdasági munkás, aki földhöz jut, küiön-küiön és együttesen egy hatalmas nagy vár lesz a magyar élet megvédésében, hatal­mas vár, amelyen nem fog tudni keresztül­törni semmi és senki, mint ahogyan nem tört keresztül egy évezreden át, mert ez a nép megőrizte ezt a földet minden vész és vihar ellenében itt a Duna medencéjében. Minél több ilyen várat kell teremtenünk, minél több ilyen bevehetetlen várat kell léte­sítenünk, mert ezek lesznek a magyar élet legerősebb bástyái és mint őrtüzek fogják mutatni nekünk a következő ezerév felé ve­zető utat. (Éljenzés a középen.) A földbirtok ja vaslatot, annak szociális el­gondolásánál fogva, de meg azért is, mert a földmívelésügyi miniszter úr iránt, az ő el­gondolásai iránt a legteljesebb bizalommal viseltetem, s abban a reményben, hogy a vég­rehajtás során gyorsabb tempó fog megvaló­sulni, hogy ez a jószándék hatalmas cseleke­detekben még jobban megnyilvánuljon, ál­talánosságban elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és tavs a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Szemere Béla! Elnök: Szemere Béla képviselő urat illeti a szó. Szemere Béla: T. Ház! Talán különösnek fogják tartani, hogy nem szakember létemre gazdasági kérdésekkel foglalkozom. Gyakran előfordul azonban, hogy bizonyos igazságo­kat éppen a laikus emberek látnak meg éle­sen, amin nem is lehet csodálkozni, mert az éles megfigyelés és a kifogástalanul működő logika nem tisztán á szakemberek sajátsába. Természetes, hogy a laikus által szükségesnek ítélt feladatok célszerű kivitelezésénél szak­emberek közreműködése nem nélkülözhető. Bevallom, nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy azok az indítványok, amelyeket itt elmon­dandó leszek, meghallgatásra találnak; 40 éves tapasztalatom az, hogy egy ellenzéki politikus még oly életrevaló indítványa is mindig süket fülekre talál. Ezt a megállapításomat az élőt­tünk fekvő törvényjavaslat indokolása is el- 3 ismeri, mondván (olvassa): »Hazánkban a föld­birtokmegoszlás folyamata a XIX. században és a XX. század első két évtizedében nem tar­tott lépést a nyugati országokban észlelt föM­birtokmegoszlási folyamattal s az idejében meg nem oldott földbirtokpolitikai Drobléniákat A történelmi ország súlyos örökségként hagyta a

Next

/
Thumbnails
Contents